Hét olyan kockázatot azonosított az Európai Bankhatóság (EBA) egy friss tanulmányában, ami veszélyeztetheti az egységes piac gazdasági stabilitását. Többnyire olyan szolgáltatások ezek, melyeknek igénybevételekor túl sok pénzintézet...
Megannyi tanulmány és ráhangoló fotó után végre célegyenesben van az Audi E-Tron fejlesztése. A négykarikások első teljesen elektromos luxusautója hamarosan elérhető lesz, a márka pedig nem fukarkodik az információkkal. Olyannyira, hogy az álcázott külsejű modell mellett már hivatalos képeken láthatjuk a végleges változat belső terét is.
Magyarországon nagyot csökkent a mélyszegénység Rétvári Bence, az Emmi államtitkára szerint. Az adatok mögé nézve azonban már nem annyira pozitív az összkép. Magyarországon az európai uniós átlag alá csökkent a mélyszegénységben...
Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) egyelőre nem kíván állást foglalni Jorge Sampaoli szövetségi kapitány ügyében, miután a válogatott a nyolcaddöntőben kiesett az oroszországi világbajnokságon.
A házassági vagyonjogi szerződés megkötését legtöbben a bizalmatlanság jeleként értékelik és nem sokat jósolnak egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös élet az anyagi javak rögzítésével kezdődik. A közhiedelemmel ellentétben azonban...
A szénhidrogének piacán, de tágabban az egész világpolitikában is kulcskérdés az amerikai palagáz felfutó kitermelése. Az új technikával felszínre hozott gáz egyre komolyabb versenyt jelent a hagyományos energiahordozóknak, aminek messzire ható következményei vannak.
Mivel Donald Trump amerikai elnök lépésről lépésre váltja be fenyegetéseit, a világgazdaság egy totális kereskedelmi háború szélére sodródott, ami alapjaiban változtathatja meg a jelenleg fennálló világrendet - írja a Kínai Kommunista...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a jövőben havonta közli a hazai villmosenergia piac aktuális eseményeinek rövid összefoglalását. A riport szemléletes ábrákon keresztül mutatja be a villamosenergia-piacot adott időszakban jellemző legfontosabb folyamatokat.
A terrorszervezet közleményben tudatta, Abu Bakr al-Bagdadi egyik fia egy szír kormányerők és az oroszok ellen indított művelet közben vesztette életét.
A Jeep Wrangler igazi legendává vált az idők során, de sajnos nincs mese, és néha még a legendáknak is meg kell újulniuk. Tudták ezt az amerikaiak is, így hosszú idő után végre bemutatták a Wrangler vadonatúj generációját, ami természetesen az elődök jellegzetes formáit és kiváló terepképességeit örökíti tovább, miközben modern megoldásokat nyújt a vásárlóknak. Az amerikai premiert követően végre…
A filmes kulisszatitkok sokszor még magánál az alkotásnál is izgalmasabbak, nem csoda, ha egy-egy bakiparádé nagyobb sikert arat, mint az egész estés mozi. A Mirror című lap online kiadásának összeállítása hat ikonikus filmeposz hat legendás jelmezének titkáról rántja le a leplet, emberközelbe hozva a szinte már unalomig ismert kosztümöket. Ursu
Megannyi tanulmány és ráhangoló fotó után végre célegyenesben van az Audi E-Tron fejlesztése. A négykarikások első teljesen elektromos luxusautója hamarosan elérhető lesz, a márka pedig nem fukarkodik az információkkal. Olyannyira, hogy az álcázott külsejű modell mellett már hivatalos képeken láthatjuk a végleges változat belső terét is.
Szépen indult a 2018, aztán februárban régóta nem látott rettegés lett úrrá a világ tőkepiacain. A megnövekedett volatilitás a Magyarországon kezelt részvényalapok teljesítményén is meglátszott: míg volt olyan alap, amely több mint...
Kína július 6-tól 34 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre vet ki vámot, válaszul a kínai termékeket sújtó amerikai döntésre - mondta el egy név nélkül nyilatkozó kínai forrás a Reuters hírügynökségnek szerdán. Donald...
Angolok paradox módon harcolták ki a továbbjutást, a svédek pedig igazi klasszis nélkül, ám rengeteg mesteremberrel - vélekedik az oroszországi labdarúgó-világbajnokság utolsó két nyolcaddöntőjéről Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, az InfoRádió exkluzív vb-szakértője.
A FuturAqua szerdai tájékoztatása szerint a társaság Watereum néven blockchain-alapú kriptovalutát hozott létre, a cég a víz világpiaci kereskedelmének megteremtéséhez kapcsolódva tízmilliárd darab, önállóan forgalomképes tokent...
A világ minden tájáról lehet pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg.
Emelkedésnek indultak a bankközi kamatok, ez pedig a lakáshitelek törlesztőrészletét is növelheti, így végső soron a megvásárolt lakásra is többet kell fizetni. Egy változó kamatozású 20 éves 10 millió forintos lakáshitel jelentősebb kamatemelkedés esetén akár 0,5-3,5 millióval nagyobb kiadást jelenthet, mint egy fix kamatozású konstrukció. A megvá
Az október elején kezdődő Párizsi Autószalonra fontos premierrel készül a Renault: itt leplezik le a Clio új generációját, amely a mostanában különösen erős kisautó szektorban jelentős súlycsökkentéssel és új hajtásláncokkal kíván érvényesülni. A modellre azonban várhatóan ennyit sem kell várni: az online premier akár már augusztusban megtörténet.
A kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják – többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában – írja a napi.hu.