2018. július 5. csütörtök

júl. 5
10:48
Bátor Lázár: átírták a felhőkarcolókról szóló törvénytervezetét, erre csendben maradt és be sem ment szavazni (444.hu)
Március végén még meg akarta akadályozni, hogy toronyházak épüljenek Budapesten, most már nem lát ki Csongrád megyéből.
júl. 5
10:48
Seehofer: menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban (ATV)
Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban a tranzitközpontok kiépítésével - hangsúlyozta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
júl. 5
10:48
Cristiano Ronaldót már csak egyetlen dolog választja el a Juventustól (m4sport.hu)
Az olasz klub korábbi igazgatója szerint a portugál már az orvosi vizsgálaton is átesett.
júl. 5
10:54
A kormánypártok szerint Győri Péter veszélyt jelent Józsefvárosra (hirado.hu)
Hollik István úgy véli, a polgármesterjelölt hajléktalantanyát csinálna a kerületből.
júl. 5
10:54
Bírságolt a bulinegyedben a NAV (hirado.hu)
A problémás helyekre még visszatérnek.
júl. 5
10:54
Jelentős közlekedési változások a dunai bomba miatt - fotók (BorsOnline)
Változik egyes villamosok közlekedése a Dunában talált robbanótest kiemelése miatt csütörtök délelőtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán. A járatterelések miatt sűrűbben jár a metró és a 4-6-os villamos, illetve ideiglenes befogadóhelyet nyitottak a lakosoknak. A közlés szerint a 19-es villamos nem közlekedik a Clar
júl. 5
10:54
Tuti tipp: így csökkentse a rezsit a nyaralás alatt (BorsOnline)
Mielőtt elindulnak a kiérdemelt szabadságukra, érdemes megtenni néhány dolgot, hogy megvédjék otthonukat és még spóroljanak is egy kicsit. Ha már közeleg a nyaralás időpontja, ne vásároljanak a fagyasztóba ételt, fogyasszák el azokat, amelyek ott vannak, a romlandókkal együtt, hogy kiürüljön, így ki lehet kapcsolni. Az elektromos eszközöket húzzák
júl. 5
10:56
Csülökfesztivált rendeznek Mezőzomboron (hirado.hu)
A főzőverseny mellett különleges csülkös ételekkel is várják a közönséget.
júl. 5
10:57
Razzia a belvárosban: bírságoltak az adóellenőrök és a Nébih (Adózóna)
Minden negyedik, a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedében működő vállalkozásnál találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei – közölte az adóhatóság júniusi egyhetes ellenőrzéssorozatát követően. Több kereskedő árbevétele több mint háromszorosára növekedett az akció hetében, de egy bár például heti átlagos 1 milliós bevétele ellenére ezen a héten 14 millió forint…
júl. 5
11:00
Elfogadhatatlannak tartja a FIFA Maradona megnyilvánulását (ATV)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keményen rendre utasította Diego Maradonát, az argentinok legendás játékosát, amiért csalással vádolta meg az Anglia-Kolumbia nyolcaddöntő amerikai játékvezetőjét az oroszországi világbajnokságon.
júl. 5
11:03
Vietnamban is hirdetik az új magyar letelepedési bizniszt (Menedzsment Fórum)
Az állam ezt most nem támogatja, viszont olyan cégek is állnak az üzlet mögött, melyek a sok kritikát kapott kötvényprogram szereplői voltak.
júl. 5
11:03
Ma is nagyot erősödik a forint, hasítanak a német autógyárak (Privátbankár)
Úgy tűnik, véget ér a dráma, amely a forint piacán zajlott: sokkal gyorsabb az erősödés, mint a gyengülés volt. Nagy rali van a német tőzsdén: lelkesen veszik az autógyárak papírjait. Itthon az Opus és a Konzum gyengül, a blue chipek árfolyama kismértékben csökken.
júl. 5
11:03
Kína szövetségre buzdítja az EU-t (vg.hu)
Az Egyesült Államok és Kína pénteken vezeti be az újabb pótvámokat egymás importjára.
júl. 5
11:06
Seehofer nem enged: „Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban” (Blikk)
Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban a tranzitközpontok kiépítésével – hangsúlyozta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
júl. 5
11:06
Érdemes átgondolni a hitelkamatok fixálását (ProfitLine)
Érdemes átgondolni a hitelkamatok fixálását, mert a bankközi piacon emelkedtek a kamatok, és ezt a bankok érvényesíteni fogják a hitelkamatokban - hívta fel a figyelmet Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
júl. 5
11:06
Magyarország lenne Trump háborújának egyik legnagyobb áldozata (Portfolio)
A nagymértékű járműipari exportja miatt Magyarország a világon a negyedik leginkább integrált a globális értékláncokba és ezért különösen sérülékeny a globális kereskedelmi háború durvulása esetén - mutat rá friss infografikájában...
júl. 5
11:06
Horst Seehofer: Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban (Képmás)
Menekültpolitikai fordulatot jelent a tranzitközpontok kiépítése – mondta a német belügyminiszter.
júl. 5
11:08
Robbanás Lábatlanon: a romok alól élve került elő egy férfi (Blikk)
Robbanás történt Lábatlanon, az öreg-hegyi pincesoron.
júl. 5
11:08
A Szabadság-szoborra mászva tüntetett Trump ellen egy kongói bevándorló (Képmás)
Három órába telt leszedni.
júl. 5
11:12
Hétfőtől teljes vonalon járnak a Fehérvári úti villamosok (hirado.hu)
Az Etele út és a Fehérvári út csomópontjának átépítése május végén kezdődött meg.
júl. 5
11:12
Magyarország lehet Trump háborújának egyik legnagyobb áldozata (Portfolio)
A nagymértékű járműipari exportja miatt Magyarország a világon a negyedik leginkább integrált gazdaság a globális értékláncokba, és ezért különösen sérülékeny a globális kereskedelmi háború durvulása esetén - mutat rá friss...
júl. 5
11:12
Rossz a magyarok megítélése a németek körében (ATV)
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint egyoldalú a szimpátia a németek és a magyarok között, mivel a magyarok sokkal jobb véleménnyel vannak Németországról, mint a németek Magyarországról.
júl. 5
11:12
Könnyesre neveted magad az új Szomszédok-paródián (Femcafe)
Hamarosan a csapból is ez fog folyni.
júl. 5
11:12
Segítünk: ezt tegye, ha külföldön karambolozik! (BorsOnline)
A magyarok többsége autóval indul útnak a közeli tengerpartokra. Sokan nincsenek tisztában azzal, mi a teendő, ha útközben autóbaleset éri őket.
júl. 5
11:15
Romantikus fotót posztolt David Beckham, ettől mindenki el fog olvadni (Ripost)
Az egykori focista és felesége, a kilencvenes évek Posh Spice-a már 19 éve házasok, ezt pedig méltóképp meg is ünnepelték.
júl. 5
11:15
Dárdaiból sosem elég, óriási öröm a családban (Ripost)
Újabb családtag kopogtathat a Hertha felnőtt csapatának ajtaján.
júl. 5
11:15
Fejlemény a pedofil tatabányai hitoktató ügyében: súlyos, ami kiderült (Ripost)
A hitoktató korábban már volt börtönben, mert molesztálta nevelt fiát. Ezek után mégis taníthatott általános iskolás gyerekeket.
júl. 5
11:17
Botrány a Budapestre tartó vonaton, tinilányokat támadtak meg (Ripost)
A lányok videóra vették a támadást, de a férfi megütötte a kamerát tartó fiatalt.
júl. 5
11:18
Piacon bírságolt a Nébih (hirado.hu)
Többek között tudatos megtévesztés miatt, de találtak hanyagságból eredő szabálytalanságokat is.
júl. 5
11:18
Rángatják, cibálják, böködik, taszigálják a nagybeteg forintot (444.hu)
Ez már nem is devizakereskedelem, hanem szabályos bullying! De azért van némi javulás.
júl. 5
11:18
Horst Seehofer: menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban (USAracing)
A megállapodás egy új határigazgatási rendszert irányoz elő Németország és Ausztria határán, tranzitközpontok kiépítésével.
júl. 5
11:24
Horvátországba készül? Ide ne menjen, tele ven sz.rral a tengerpart! (Blikk)
Tele van fekáliával a népszerű horvát város, Dubrovnik tengerpartja.
júl. 5
11:24
„Ugye, szégyelled magad?” – Nekiment a volt beosztottja Gyárfás Tamásnak Aczél Endre halála kapcsán (Blikk)
Az ismert újságíró, Aczél Endre halála kapcsán írt nekrológot Facebook-oldalán az egykori Napkelte műsorvezetője, Orosz József.
júl. 5
11:24
Versenyt futnak az idővel Thaiföldön, hogy kiszabadítsák a barlangban rekedt gyerekeket (ATV)
Péntekre ugyanis újabb nagy esőt jósolnak és félő, hogy a víz újra elárasztja a barlangot.
júl. 5
11:24
Vészesen öregszik a hazai gépjárműpark (Autónavigátor)
A magyar járműpark átlagéletkora egyre magasabb, az emberek harmadának pedig nincs elég pénze az önrész kifizetéséhez.
júl. 5
11:24
Irán fenyegetőzik (NRGreport)
Nem zárható ki, hogy Irán korlátozza együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - figyelmeztette Haszan Róháni iráni elnök Amano Jukija NAÜ-főigazgatót szerdai megbeszélésükön Bécsben.
júl. 5
11:27
Óriási razzia: mik a legnagyobb problémák a piacokon? (Privátbankár)
71 esetben indított hatósági eljárást a Nébih a fővárosi piacok zöldség- és gyümölcskereskedőivel szemben.
júl. 5
11:27
Horst Seehofer: menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban (Infostart)
Menekültpolitikai fordulat kezdődik Németországban a tranzitközpontok kiépítésével - hangsúlyozta Horst Seehofer német belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).
júl. 5
11:27
Chatbotnak panaszolhatod el a Soundon, ha baj van (Kreatív Online)
Pr-kampányt készített a Balaton Soundra a HPS.
júl. 5
11:30
Verejtékmirigy-gyulladás - Mik a tünetei? (WebBeteg)
A hónaljban és az ágyéki részen nagy koncentrációban vannak verejtékmirigyek, ezért ezek a területek érintettek a leginkább a hidradenitis suppurativa (HS) által, de ritkán a fejbőrön, mellek alatt, genitáliákon, a fenék és a végbél környékén is előfordul. A betegségben a bőr dörzsölődéséből adódó sérülés is gyakori, ezért az elhízott emberek hajla
júl. 5
11:30
A Fiat és a Garage Italia is újragondolta a 60 éves 500 Spiagginát (Auto Pult)
A Fiat 500 első generációja igazi legenda, és mint ilyen, természetesen rengeteg különböző, jópofa verzióban készült el. Ezek közé tartozott a Jolly Spiaggina kivitel, ami tulajdonképpen egy kabrió, amolyan tengerparti cirkáló volt, és éppen 60 éve, hogy megszületett. A Fiat természetesen nem hagyhatta szó nélkül az ikonikus kis apróság szép jubileumát, és el is készítettek a legújabb 500C-ből egy…
júl. 5
11:33
Óriási razzia: mik a legnagyobb problémák a piacokon? (Privátbankár)
71 esetben indított hatósági eljárást a Nébih a fővárosi piacok zöldség- és gyümölcskereskedőivel szemben.
júl. 5
11:33
A friss betonba hajtott egy autós a Nagykörúton (Infostart)
A Wesselényi utcánál nem vette észre, hogy nem lehet balra nagyívben kanyarodni.
júl. 5
11:36
Mogyorós kuglóf. Nyűgözd le vele a családod! (Blikk)
Az egyszerű kuglófot megunta a családom. Feldobtam egy ötletes töltelékkel.
júl. 5
11:36
A főváros szórakoztató negyedében bírságoltak az adóellenőrök (ProfitLine)
Minden negyedik, a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedében működő vállalkozásnál találtak szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei - közölte az adóhatóság júniusi egyhetes ellenőrzéssorozatát követően csütörtökön az MTI-vel.
júl. 5
11:36
Európa a cél a Fradi férfi kéziseinél is (Sport365)
Király Sándor szerint ma a Ferencvárosban a legjobb fiatal magyar kézilabdázónak lenni.
júl. 5
11:36
Magyarország segítő kezet nyújthat a németeknek (hirado.hu)
Az elmúlt időszakban jelentősen közeledtek az álláspontok Berlin és Budapest között a migráció tekintetében. Orbán Viktor már a kezdetektől a kemény fellépést pártolja, és német kollégája, Angela Merkel is egyre határozottabb politikát képvisel a tömeges bevándorlás tekintetében.
júl. 5
11:36
Elzárhatják a zavaró internetes információk csapjait Kambodzsában (hirado.hu)
Egyszerűen bezárják a kormány szerint hamis híreket közlő internetes és közösségi oldalakat. A művelet már csütörtökön kezdetét veszi, miután idén már két irányelvet is elfogadtak.
júl. 5
11:36
Nincsenek még elszállva a lakásárak (AQUA)
A drágulás mértéke európai összevetésben már csak az ötödik legmagasabb volt 2017 első három negyedévében, míg egy évvel korábban még Magyarország állt az élen.
júl. 5
11:36
Ők a legelégedettebb magyarok: nem szingli hordák vonulnak az élen (Pénzcentrum)
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2017 című tanulmánya, amely sorozatban 24. alkalommal mutatja be statisztikai adatok segítségével Magyarország társadalmi és gazdasági helyzetét, környezetének legfőbb jellemzőit....

Keresés