Egyre közelebb a nyár legnagyobb futballbiznisze: Cristiano Ronaldo elfogadta a Juventus ajánlatát, és hírek szerint már orvosi vizsgálaton is átesett.
"Számos ponton van érdek- és értékegybeesés Magyarország és Németország általános politikájában és külpolitikájában", ezért itt lenne az ideje ezekre koncentrálni – fogalmazott.
A kormánypártok szerint Győri Péter polgármesterjelölt "hajléktalantanyát" kíván csinálni Józsefvárosból, ezzel pedig veszélyt jelent a kerület biztonságára és fejlődésére.
Kína csütörtökön jelezte, hogy ha az Egyesült Államok betartja fenyegetését, és péntektől büntetővámmal sújtja a kínai termékeket, akkor nem marad el Peking azonnali ellenlépése sem. Amerika lábon lövi magát? A kínai kereskedelmi...
Az OLAF-nak (Európai Csalás Elleni Hivatal) egy magyar cégeket érintő csalássorozatról szóló jelentése alapján indított nyomozást a Fővárosi Főügyészség - erősítette meg az ügyészség csütörtökön az MTI-nek.
Rita Ora világkörüli turnét tart, ám az európai fellépései között akadt pár nap szünete, amit ki is használt. A pénteken a Balaton Soundra érkező brit énekesnő az elmúlt napokban Monacóban pihent. A 27 éves sztár amikor nem egy óriásjachton pózolt bikinijében, akkor a helyi éttermekben ebédelgetett barátaival, de az éjszakákat próbálta azért pihené
Magyarország és Németország között rendkívül szoros védelmi és védelmi ipari együttműködés jön létre; közép-európai NATO-hadosztály-parancsnokság alakul Németország támogatásával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának csütörtökön Berlinben.
A száz legnagyobb vállalat több mint fele, 54 százaléka továbbra is amerikai tulajdonban van, az összesített piaci tőkeérték 61 százalékát képviselik, a második helyen Kína vállalatai vannak - derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.
Csütörtökön reggel még kissé a 325-ös szint felett kezdett a forint az euróval szemben, majd hirtelen 323,3-ig ugrott a forint, aztán nagyobb rángatások látszottak az árfolyamban. Kora délután újabb forinterősödés indult 323,8-ig. A...
A Magyar Nemzeti bank az ügyfelek védelme érdekében ideiglenesen felfüggesztette a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó pozsonyi Novis Pois»ovňa a.s. biztosító befektetési egységekhez kötött életbiztosításainak magyarországi terjesztését
Az OTP vezérigazgató-helyettese, Bencsik László az OTP Bank kedvezményes részvényvásárlási programja keretében szerdán 8179 darab OTP részvényt hívott le, majd Bencsik László szerdán 8179 darab OTP részvényt értékesített. Az...
Feloldották a Dunában talált bomba miatt csütörtök délelőtt elrendelt korlátozásokat a fővárosban; a bombát a Dunán szállítják el - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t
Ausztria nem gondolhatja, hogy lezárhatja saját határait, gyalázatos, ha Ausztria ezt a politikát követi - idézte Roberto Ficónak, az olasz képviselőház elnökének szavait csütörtökön az olasz sajtó
Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatórium időjárás előrejelzése szerint, - a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével - a szervező bizottság döntése alapján a 36. Lidl Balaton-átúszást ezen a hétvégén is elhalasztják.
Csütörtökön reggel még kissé a 325-ös szint felett kezdett a forint az euróval szemben, majd hirtelen 323,3-ig ugrott a forint, ami kéthetes csúcsnak számít. Aztán nagyobb rángatások után kora délután kissé 324 alatt jár az árfolyam....
Kilencvenkét éves korában elhunyt Claude Lanzmann francia író, újságíró, filozófus, a holokauszt történésze és dokumentumfilmese, a Soá (Shoah) című világhírű, kilenc és fél órás dokumentumfilm készítője - közölte csütörtökön a Le Monde című napilap.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legújabb kiadványa több mint háromszáz oldalon mutatja be a hazai szénhidrogén-termelés történetét, a kutatási területeket, illetve a termelési módszereket, ezzel adva átfogó képet a magyarországi szénhidrogénvagyonról.
Kiemelték a bombát, amely napok óta lázban tartja a fővárost, és amely miatt csütörtökön három kerületben kellett lezárásokat intézni. Az I., az V. és a XI. kerületben kellett utcákat lezárni, bizonyos épületekből pedig még a lakókat is kitelepítették. A II. világháborús bomba kiemelését atűzszerészek a délelőtt folyamán elvégezték elszállítása fol
Május óta jelentősen gyengült a forint a vezető devizákkal szemben, amely mögött a nemzetközi folyamatok mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ultra laza monetáris politikája állt, illetve az, hogy a jegybank nem is szándékozik szigorítani...
Bors Kapitány tovább emelte a tétet, és már gazdára talált az első 250 000 forint is! A sándorfalvi nyugdíjas Zombori József hosszú évek óta rajongója a lapunknak. – Napi szinten veszem a Borsot, de a rejtvénymagazinnal megjelenő számokat pláne semmi pénzért nem hagynám ki. Szeretem, hogy a Bors teljes képet ad a világról, legyen szó hírességekről,
A brit belügyi államtitkár szerint a mostani mérgezéses ügy rendőrségi vizsgálatának kiinduló feltételezése az, hogy nem egy újabb közvetlen, célzott támadásról van szó.
Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg