2018. július 5. csütörtök

júl. 5
13:00
A FIFA keményen odaszólt Maradonának (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keményen rendre utasította Diego Maradonát, az argentinok legendás játékosát, amiért csalással vádolta meg az Anglia-Kolumbia nyolcaddöntő amerikai játékvezetőjét az oroszországi világbajnokságon.
júl. 5
13:00
Rajzokon az ősszel érkező új Mercedes-Benz GLE utastere (Auto Pult)
Alapjait tekintve a GLE – ami egyébként még ML-ként kezdte a pályafutását – az egyik legrégebbi modell a Mercedes-Benz palettáján, így nem csoda, hogy ősszel le is leplezik majd a vadonatúj verziót. Ennek örömére a csillagosok már most megosztottak velünk néhány ízelítő rajzot, méghozzá az autó utasteréről. A kezdetleges skiccektől részleteket hiába várnánk, de nagyvonalakban kirajzolódhat…
júl. 5
13:00
50 millió forint állami támogatást kapott Kis Miklós Zsolt agrárállamtitkár egykori cége, ami most az apjáé (444.hu)
A cégnek – aminek az elérhetőségénél máig Kis magánemailcíme szerepel – két év alatt közel 175 millió forintnyi állami támogatást ítéltek oda.
júl. 5
13:00
Kurz: szükséges a Szlovénia és Ausztria közötti határellenőrzés bevezetése (USAracing)
Kurz elmondta, a csütörtöki osztrák-német egyeztetés kulcsfontosságú kérdés Ausztria számára, ugyanis Bécs el kívánja kerülni a szomszédos, különösen a déli szomszédjaival közös határainak ellenőrzését.
júl. 5
13:00
Naperőmű kerül az Aldi üzleteire (NRGreport)
Üzembe helyezte első magyarországi naperőművét az Aldi július 2-án, a háztartási naperőmű napelemei a soproni üzlet tetején kaptak helyet.
júl. 5
13:00
Ez ám a meglepetés! Ronaldo maga jelentkezett be a Juventushoz (BorsOnline)
Nem tudni, melyik klubhoz szerződik Cristiano Ronaldo, illetve egyáltalán otthagyja-e a Real Madridot. Most kiderült, hogy ő maga környékezte meg a Juventust.
júl. 5
13:03
Távmunka: így kell megállapítani az szja-t (Adózóna)
Napjainkban gyakran olvashatunk olyan álláshirdetéseket, melyek szerint a munka otthon végezhető. Ilyen munkakörök többek között a számítógépes adatfeldolgozás, a bérszámfejtés, a könyvelés, a fordítás. Melyek a távmunkára vonatkozó szja-szabályok, az utazással, az értékcsökkenési leírással, valamint a tárgyi eszközök részletfizetéssel történő megvásárlásával kapcsolatos tudnivalók? Mutatjuk.
júl. 5
13:06
Feloldották a lezárásokat a fővárosban (ProfitLine)
Feloldották a Dunában talált bomba miatt csütörtök délelőtt elrendelt korlátozásokat a fővárosban; a bombát a Dunán szállítják el - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
júl. 5
13:06
Szétterjedő zsibbadás - A Guillain-Barre-szindróma és tünetei (WebBeteg)
A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a perifériás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés.
júl. 5
13:06
Vége a lezárásoknak, kiemelték a bombát a Dunából (Femcafe)
A robbanótestet a folyón szállítják el.
júl. 5
13:06
A Balaton Sound legmenőbb alkalmazásával jön az E.On! (Glamour)
Ha ott van, ne maradj le róla!
júl. 5
13:09
Izgalmak a forint piacán: nem tart örökké az eladási hullám (Menedzsment Fórum)
A Raiffeisen elemzői szerint a mostani felfokozott helyzet után megnyugvás jöhet a forint piacán. Ősszel ismét erősebb lehet a magyar fizetőeszköz.
júl. 5
13:09
Itt a Dunából kiemelt bomba: nézze meg a fotót (Infostart)
Itt az első fotó a Dunából kiemelt bombáról.
júl. 5
13:12
Gyász: elhunyt a világhírű filmes (Blikk)
78 éves korában elhunyt Robby Müller operatőr.
júl. 5
13:12
Lemarad gyermeke születéséről a svéd csapatkapitány a vébé miatt (Blikk)
Lemarad második gyermeke születéséről, hogy részt vehessen válogatottja mérkőzésén a svéd Andreas Granqvist.
júl. 5
13:12
Mit gondol, mit csináltak a Balaton-átúszással? (Blikk)
Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, majd a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
júl. 5
13:12
Újra közbeszólt az időjárás: ismét elhalasztják a Balaton-átúszást (Háziállat)
Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
júl. 5
13:12
Képek: Kávéházi teraszon futott össze Orbán Merkellel (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár találkozója Berlinben. A magyar miniszterelnök a német kancellár meghívására érkezett a német fővárosba.
júl. 5
13:12
Döbbenetesen átalalkult a lány, miután nyert egy plasztikai műtétet (Femcafe)
Az egész élete megváltozott.
júl. 5
13:12
Kiemelték a bombát a Dunából (Igényesférfi.hu)
Feloldották a zárásokat, a bombát a Dunán viszik el.
júl. 5
13:15
Juventus: Ronaldo átesett az orvosi vizsgálaton (Sport365)
Kiderült, mikor fogadta el az ajánlatukat.
júl. 5
13:15
Az eső a legnagyobb ellenfél a thaiföldi mentőakcióban (vg.hu)
Az időjárás a legnagyobb aggálya a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenkét diák és edzője kimentésén dolgozó csapatoknak.
júl. 5
13:17
Húzzunk hasznot az ingatlanpiacból! (vg.hu)
A cél, hogy az ingatlanpiac felfutásából a kisbefektetők is részesedjenek.
júl. 5
13:18
Orosz idegméreg miatt került kritikus állapotba egy brit házaspár (HírTV)
Ugyanaz a Novicsok nevű idegméreg került a szervezetükbe, ami Szergej Szkripal volt orosz–brit kettős ügynöknél.
júl. 5
13:18
Rajzokon az ősszel érkező új Mercedes-Benz GLE utastere (Auto Pult)
Alapjait tekintve a GLE – ami egyébként még ML-ként kezdte a pályafutását – az egyik legrégebbi modell a Mercedes-Benz palettáján, így nem csoda, hogy ősszel le is leplezik majd a vadonatúj verziót. Ennek örömére a csillagosok már most megosztottak velünk néhány ízelítő rajzot, méghozzá az autó utasteréről. A kezdetleges skiccektől részleteket hiába várnánk, de nagyvonalakban kirajzolódhat…
júl. 5
13:18
Könyörgött a szexért a 30 évesen is szűz nő, de mégsem lehetett benne része – videó (BorsOnline)
Karen Buono már-már minden reményét elvesztette, hogy valaha is részesülhet majd testi örömökben.
júl. 5
13:21
Sokkoló fotók a valóságról: a sztárok sem tökéletesek ám a bikiniben (Ripost)
Azt hitted, minden világsztár irigylésre méltóan néz ki a strandon? Meg fogsz lepődni, mi is a valóság.
júl. 5
13:21
Most közölték: megtalálták a dunai bombát, ez történt a helyszínen (Ripost)
A bomba miatt több utat is lezártak, de házakat is ki kellett üríteni.
júl. 5
13:23
Razzia a budapesti piacokon, fontos figyelmeztetést adott ki a hatóság (Ripost)
A Nébih 14 fővárosi piacon ellenőrizte az árusokat, a legtöbb piacot megfelelőnek találták, de néhol volt hiba is.
júl. 5
13:24
Azonnali hitelgaranciát vezet be a cégeknek a Garantiqa (Portfolio)
Átfutási idő nélkül vehetik igénybe a jövőben az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási szolgáltatását egyes ügyfelek - közölte a garanciaszervezet. Elsőként a CIB Bankkal kötött ilyen megállapodást...
júl. 5
13:24
Kiszivárgott Gyurcsány levele: ezt ajánlotta az ellenzéki pártoknak a vereség után (ATV)
Levélben kereste meg a választási vereséget követően az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd elnökeit, frakcióvezetőit Gyurcsány Ferenc - derült ki az atv.hu-hoz kiszivárgott írásból. A DK elnöke azt javasolta május végén kelt levelében, hogy egy, a francia forradalmat közvetlenül megelőző, a „labdaházi nemzetgyűlés” néven elhíresült mozgalomhoz h
júl. 5
13:24
Orbán: Óriási terhet veszünk le a németek válláról (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár közös sajtótájékoztatót tartott, amit az ATV Facebook-oldala élőben közvetített.
júl. 5
13:24
Otthonápolás: csak azt szeretnék, amit egykor a Fidesz (HírTV)
Illetékesség hiányában a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárra hárította a miniszter az otthonápolással kapcsolatos egyeztetéseket.
júl. 5
13:24
Elképesztő! Ez a sztárpár is szakított! (Glamour)
Ez az év egyre rosszabb!
júl. 5
13:26
Semjén Zsolttal egyeztetett az Európai Néppárt kampányfőnöke (ATV)
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az Országházban fogadta Dara Murphy-t, az Európai Néppárt alelnökét, aki egyszersmind a 2019-es európai parlamenti választás kampányfőnöke.
júl. 5
13:27
Jól bevásároltak Ferihegyen (Infostart)
Budapesten 34 euró az egy vásárlóra jutó átlagos költés a tranzitban, az orosz, az ukrán és a kínai utasok fizetik a legtöbbet.
júl. 5
13:30
Gólyahír: Petra örömkönnyekkel várt otthon, azonnal a nyakamba borult – Életünk egyik legboldogabb napja volt (Blikk)
Hatalmasat változott az életünk, régóta halogatott dolgainkon kellett változtatni. Ez segített, hogy könnyen vegyük új életünk első hónapjait.
júl. 5
13:30
Gyász: meghalt a világhírű filmrendező (Blikk)
Kilencvenkét éves korában elhunyt Claude Lanzmann francia író, újságíró, filozófus, a holokauszt történésze és dokumentumfilmese, a Soá (Shoah) című világhírű, kilenc és fél órás dokumentumfilm készítője - közölte csütörtökön a Le Monde című napilap.
júl. 5
13:30
Gyenge hidegfront érkezik (Háziállat)
Pénteken gyenge hidegfront érkezik hazánk fölé. A front hatására labilizálódik a légkör, emiatt pénteken összességében sokfelé kell záporra, zivatarra számítani.
júl. 5
13:30
Elképesztő luxuslakás Kaliforniában: Itt él Leonardo DiCaprio (Femcafe)
Mind egy ilyen otthonra vágyunk.
júl. 5
13:30
Jobbik: Szoborparkba Nagy Imrével! (Tiszta Jövő)
A magát antikommunistának valló Fidesz-kormány nem számolt le a vörös múlt minden maradványával.
júl. 5
13:32
Így fogadta Merkel Orbán Viktort Berlinben – fotók (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Berlinben találkozott.
júl. 5
13:36
A tervezettnél visszafogottabb lett a választási reform (HírTV)
A kettős szavazás büntetése, internetes voksolás, kötelező választási küszöb – ilyen újításokat tartalmaz az EU-s választójogi reform.
júl. 5
13:36
Egy 2000 éves, ősi város maradványaira bukkantak Katalóniában (Femcafe)
Spanyolország északkeleti részén találtak rá a többezer éves leletekre.
júl. 5
13:36
Brutálisan szexi Kim Kardashian ebben a Yeezy szettben! (Glamour)
Rajtunk már nem mutatna ilyen jól!
júl. 5
13:36
LMP: Nem látja a kormány a legkiszolgáltatottabbakat (Igényesférfi.hu)
A legkiszolgáltatottabbak továbbra is a láthatatlanok a kormány számára az LMP szerint.
júl. 5
13:39
Könnyen jönnek, nehezen mennek? Így küzdj a kilók ellen 40 felett! (Blikk)
Van megoldás!
júl. 5
13:42
Távozik a japán szövetségi kapitány (Infostart)
A Japán Futball Szövetség (JFA) szerint Nisino Akira nem marad az ázsiai ország válogatottjának szövetségi kapitánya.
júl. 5
13:42
Fokozták a rendőri jelenlétet Nantes-ban (HírTV)
Megerősítették a rendőri jelenlétet a nyugat-franciaországi Nantes-ban a szerdai zavargások után.
júl. 5
13:42
180 ezer forintot vesznek ki egy család zsebéből (HírTV)
Az ellenzékhez fordulnak a szakszervezetek a kafetéria-rendszer átalakítása miatt.

Keresés