Noha a magyar és a német kormány esetében a migrációt elutasító, illetve azt pártoló álláspont ütközik, a kormányszóvivő szerint azokra a kérdésekre kell koncentrálni, ahol megvannak az együttműködés alapjai.
Hajnal Tamás hat német klubban is játszott, Bundesliga-aranya és magyar Aranylabdája is van, most pedig együtt tanul az UEFA felsőfokú képzésén Gaizka Mendietával, Youri Djorkaeff-fel vagy éppen Kolo Touréval. A Ferencváros középpályása visszavonult az aktív futballtól, de természetesen a labdarúgás közelében marad. Hogy milyen irányba tart, arról
Budapest VIII. kerületében az időközi polgármester-választáson leadott szavazatok csaknem 100 százalékának összeszámlálása után Sára Botond, a Fidesz-KDNP jelöltje áll az élen.
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 28. héten 202 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...
Lázasan készül Serbán Andrea és Szeghalmi Endre a ma este megrendezésre kerülő Tangó Európa Bajnokság döntőjére, ahol a lehető legjobb esélyekkel indulnak, hiszen korábban már felállhattak a dobogó legfelső fokára a UK Tango Festival & Championship londoni selejtezőjén.
Az osztrák munkacsoport elé terjesztett elképzelés szerint az EU külső határainak és menekültpolitikájának gyengeségeit "szélsőségesek és terroristák használhatják ki".
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon 20-60, esetenként 60-120 perces késésekre kell számítani vasárnap este és éjszaka a biztosítóberendezés hibája, illetve áramszünet miatt – közölte a Mávinform az MTI-vel.
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon 20-60, esetenként 60-120 perces késésekre kell számítani vasárnap este és éjszaka a biztosítóberendezés hibája, illetve áramszünet miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Közel kétharmados többséggel vezet Sára Botond, a Fidesz polgármester-jelöltje a józsefvárosi időközi választás részeredményei szerint. A részvételi arány nagyon alacsony volt.
Befejeződött a nyolcadik kerületi időközi polgármester-választás, amelyet Kocsis Máté korábbi fideszes polgármester összeférhetetlenség miatti lemondása miatt kellett kiírni. Kocsist ugyanis parlamenti képviselővé választották áprilisban.
Budapest V. kerületében időközi egyéni választókerületi képviselőválasztást tartottak, 67 százalékot szerzett a fideszes jelölt, Schmuck Andor pedig lebőgött.
A hetedik alkalommal elvégzett Deloitte Millennial Survey kutatás egyértelműen negatív változást mutat az Y és Z generációk üzleti motivációról alkotott véleményével kapcsolatban. A felmérés szerint a fiatal munkavállalók többsége nem érzi felkészültnek magát az Ipar 4.0 jelentette változásokra sem.
Sára Botond, a kormánypártok jelöltje nyerte meg a józsefvárosi időközi polgármester-választást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján, a valasztas.hu-n közzétett, nem végleges adatok szerint. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 62,6 százalékát kapta 95 százalékos feldolgozottság alapján. Az időközi önkormányzati választáson még ketten
Brutális fölénnyel nyert a józsefvárosi időközi polgármester-választáson Sára Botond. A Fidesz-KDNP jelöltje, jelenlegi alpolgármester 63 százalékot kapott, a feldolgozottság 100 százalék.
Külső határok védelme nélkül az Európába irányuló migrációs hullámot nem lehet feltartani. A katonai, rendészeti feltételek adottak az ellenőrzéshez, de a nyugati döntéshozók csak lassan eszmélnek.
A kampány idején volt egy sorozatuk, amiben állításuk szerint a Soros-hálózatot leplezték le, titokban felvett hanganyagokkal. Most eltüntették a cikkeket.
Nem egy szokványos versenyt vezényeltek le a házigazdák szombaton a romhányi edzőpályán, ahol idén immár harmadik alkalommal rendezték meg Kapák napja elnevezéssel a rotációskapák ügyességi és gyorsulási összecsapását.