2018. július 8. vasárnap

júl. 8
15:05
Két fiút sikeresen kihoztak a barlangból Thaiföldön (Gondola)
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat első négy tagját – jelentette a helyi média
júl. 8
15:06
Nem semmi: Arnold Schwarzenegger lassan Guinness-rekordot állít (ATV)
A sztár felesége, Maria Shriver 2011 júliusában adta be a válási papírokat, miután megtudta, hogy Arnold Schwarzeneggernek született egy fia – Joseph Baena – a házvezetőnőjüktől.
júl. 8
15:06
Az amerikai neonácik feltűntek Európában, és nagyokat verekednek elvbarátaikkal (444.hu)
Találkoztak a páneurópai szélsőjobbot kiképző orosz Denis Nikitinnel is.
júl. 8
15:06
Most akkor egy vagy két gyereke született Chrissy Teigennek? Ikreket szoptat! (Glamour)
Hogy is van ez?
júl. 8
15:06
A PG&E-vel; társul a Tesla egy újabb gigaakkumulátor építéséért (NRGreport)
Mintegy három évvel azután, hogy a Tesla energetikai részlege bemutatta a Powerpack és Powerwall termékeit, melyek azóta is világszerte támogatják a megújuló energiaforrások előretörését, valamint az energiarendszer olcsó és megbízható fenntartását, most úgy tűnik, azon korszak küszöbén állunk, ahol már nem csak a kisebb akkumulátorok kapnak szerep
júl. 8
15:08
Supermannel támadt egy francia atomerőműre a Greenpeace (NRGreport)
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet bejelentette, hogy egy Supermant formázó drónt repített be egy francia atomerőműbe, ahol egy "érzékeny" építménynek ütköztette a szerkezetet. Az incidenst a francia nukleáris parkot működtető EDG energiaóriás megerősítette, de jelezte, hogy az nem volt hatással a létesítmény biztonságára.
júl. 8
15:10
Óriási változás jön Budapesten - százezreket érint (NRGreport)
Folytatódik a Főtáv Zrt. Kéménymentes város, kéménymentes belváros elnevezésű projektje, amelynek keretében 200 ezer belvárosi lakost is rákötnének a távfűtésre. A csöveket az Erzsébet hídon hozzák át, így az akár 14 centiméterrel is megsüllyedhet.
júl. 8
15:12
A spanyol kapitány távozik a válogatott éléről és még szövetséget is elhagyja (Infostart)
Fernando Hierro távozik a Spanyol Labdarúgó Szövetségtől (RFEF), miután a válogatott szövetségi kapitányaként csak a nyolcaddöntőig jutott az oroszországi világbajnokságon.
júl. 8
15:12
Egyre több uránra van szüksége a világ atomiparának (NRGreport)
Újfajta uránforrások is feltárhatók az atomerőművek üzemanyagéhségének kielégítésére, de van mit észszerűsíteni a fűtőanyag felhasználásában is. Bár az energiahordozóból még száz évre elegendőt rejtenek a bányák, a figyelem már a fenntartható uránutánpótláson van.
júl. 8
15:21
Négy fiút sikeresen kihoztak a barlangból Thaiföldön (Gondola)
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat első négy tagját – jelentette a helyi média
júl. 8
15:24
Ennyi volt: nem csak a spanyol kispadtól, korábbi pozíciójától is búcsúznia kell a vb előtt sebtiben kinevezett spanyol kapitánynak (Blikk)
Már biztos: Fernando Hierro nem marad a spanyol válogatott élén.
júl. 8
15:24
A forintgyengülés elsodorta a legújabb magyar tőzsdei sztorit (Portfolio)
Sikertelen lett a BILK jegyzése, egyelőre nem bővül tovább a BÉT részvénykínálata. Az alábbiakban néhány pontban foglaltuk össze, szerintünk miért lett eredménytelen az értékesítés. A BILK jegyzése június 20-tól július 4-ig...
júl. 8
15:24
Az orvos sajnálkozott, a kismama viszont egy pillanatig sem hezitált (BorsOnline)
Harper és Quinn ikrek, de szinte semmiben sem hasonlítanak egymásra. Quinn teljesen egészséges, de kishuga, Harper Down-szindrómával született. Nicola és Todd Bailey közös élete egyik legszebb pillanata volt, amikor megtudták, az asszony négyéves kisfiuk, Lucas után ikreket hord a szíve alatt. Annál nagyobb volt a sokk, amikor kiderült, hogy az
júl. 8
15:30
Tízből másfél józsefvárosi szavazott eddig (444.hu)
15,3 százalékos a részvétel délután 3-kor. Túlzás lenne azt gondolni, hogy a kerület a választás lázában ég.
júl. 8
15:30
Egyre jobb a gólátlag a vb-n, de a listát még mindig Öngól vezeti (vg.hu)
A negyeddöntők során tovább emelkedett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság gólátlaga, amely így alig marad el a négy évvel ezelőtti, brazíliai tornáétól.
júl. 8
15:33
"A németországi autógyártásnak akár búcsút is lehet mondani" - sokkoló jóslat (Infostart)
A korábban tervezettnél lassabban halad és nagyobb fennakadásokat okoz az új modellek szeptembertől érvényes új emissziós mérési normák szerinti típusengedélyének megszerzése - idézi a dpa hírügynökség Herbert Diess vezérigazgatónak a Volkswagen konszern dolgozóihoz intézett körlevelét.
júl. 8
15:36
Elbűvölő: Zsírkrétával teljesen új pólót kreálhatsz magadnak (Blikk)
Bármilyen mintával jól fog mutatni!
júl. 8
15:36
Hárompercenként csődbe megy egy családi gazdaság az EU-ban (Adózóna)
Egyre több családi kisgazdaság kénytelen felhagyni a termeléssel az Európai Unióban. A zöldek és a baloldal felmérései szerint a legutóbbi tíz évben három percenként történt egy ilyen kényszerű pályaelhagyás. Az ok: az agrártámogatások 80 százalékát a termelőknek a 20 százaléka kapja – szemlézi az Agroinform.hu a topagrar.com írását.
júl. 8
15:36
Nikolics vesztes meccsen szerzett gólt (Azenpenzem)
Nikolics Nemanja gólt szerzett, csapata, a Chicago Fire azonban 3-2-re kikapott a Vancouver Whitecaps vendégeként az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) szombati játéknapján.
júl. 8
15:36
Ökörhu..ozás és győzelmi mámor – így vélekednek a helyiek (HírTV)
Rendkívül alacsony a részvétel a józsefvárosi időközi polgármester-választáson. Fél hétig a választópolgárok 21%-a szavazott.
júl. 8
15:38
Soha nem szerettem a céklát, de minden megváltozott, amikor megkóstoltam ezt a salátát (Blikk)
Amellett, hogy finom, végtelenül lehetne sorolni a cékla emberi szervezetre gyakorolt jótékony tulajdonságait, hatását.
júl. 8
15:39
A katonák a béke megőrzését szolgálják (Gondola)
A katonák nem háborúra készülnek, a biztonság és a béke fenntartásáért és megőrzéséért teljesítenek szolgálatot - hangoztatta Benkő Tibor.
júl. 8
15:42
Hódít a közösségi munkavégzés (hirado.hu)
Fiatal vállalkozók, startupok körében egyre népszerűbbek az úgynevezett coworking, azaz a közösségi irodák. Itt egymás mellett, egymástól függetlenül, mégis valódi közösségben ki-ki dolgozik a saját projektjén.
júl. 8
15:42
Titkosügynöknek képzelhetik magukat a japán BMW vásárlók (Autónavigátor)
A felkelő nap országában az 5-ös sorozat és az M5 váráslói akár a Mission: Impossible változatot is hazavihetik.
júl. 8
15:42
Volt mestere nem csapatot, edzőt javasolt Cristiano Ronaldónak (m4sport.hu)
A "súgó" és a "tanítvány" hamarosan ellenfélként tisztelheti egymást.
júl. 8
15:42
Demokratikus Koalíció: A kormány miatt nincsenek innovatív, nemzetközileg sikeres magyar cégek (Tiszta Jövő)
A multik tevékenységén múlik, hogy az ország nem csúszott még lejjebb, ez azonban nem Magyarország sikere.
júl. 8
15:42
Ez a siketnéma kisfiú rájött, mitől lehetne sokkal szebb a világ – videó (BorsOnline)
A 12 éves brit Daniel Jillings elképesztő ötlettel állt elő, és egy kis videót is készített, hogy mindezt minél több emberhez eljuttassa. A születése óta siketnéma kisfiú azt szeretné elérni, ha mindenki ugyanúgy érettségizhetne a jelnyelvből, mint bármi másból. A videóban már úgy mutatja be magát, hogy néhány év múlva leteszi az érettségit, melyr
júl. 8
15:44
Nagy Ervin: Egy hetero vallomása a Pride után (Tiszta Jövő)
Mintha átesnénk a ló másik oldalára, már-már irigykedve szemléljük azt, akinek van valami mássága.
júl. 8
15:48
Fidesz: Fejezze be Győri Péter a jogsértést! (Igényesférfi.hu)
A józsefvárosi voksoláson választási csalásra gyanakodva a Fidesz vasárnap feljelentést tett, valamint felszólította Győri Pétert és a baloldali pártokat, hogy tartsák tiszteletben a választás tisztaságát.
júl. 8
15:54
Oscarra készülnek a Boy Erased alkotói (hirado.hu)
Szakmai körökben úgy gondolják, Nicole Kidmannek biztosan jár majd a filmért egy jelölés.
júl. 8
15:54
Lebukott a magyar műsorvezető, ez a mázlista férfi rabolta el a szívét (Ripost)
A magyar sztárra végre rátalált a boldogság, ezt pedig nem is titkolja, a Balaton Soundon is együtt mulatott kedvesével.
júl. 8
15:54
Elképesztő változás, elájultak a rajongók Hosszú Katinka fotójától (Ripost)
Az Iron Lady lecserélte az úszódresszt, új megjelenésével mindenkit ámulatba ejtett.
júl. 8
15:56
Most közölték a megrendítő hírt: hosszú betegség után elhunyt a népszerű rendező (Ripost)
Hosszú ideje beteg volt a kedvelt filmrendező.
júl. 8
15:56
Megtörte a csendet Ronaldo barátja, örülhetnek a Real szurkolói? (Ripost)
Luka Modric szerint a portugál sztárfocista a hírekkel szemben nem hagyja el a Real Madridot.
júl. 8
15:57
Nagyszabású mozgósítást rendelt el a húszik vezére (Gondola)
Nagyszabású mozgósítást rendelt el Abdel-Malek al-Húszi, a jemeni síita húszi felkelők vezetője szombaton a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség ellen Hodeida kikötővárosban harcoló fegyveresek erősítése érdekében, mert szerinte az arab koalíció kihátrált az ENSZ égisze alatt létrejött, a vérontást elkerülendő egyezményekből - jelentette vasárnap a Hszinhua kínai hírügynökség a húszik működtette…
júl. 8
16:00
Nézze meg, hol térhet vissza jövő héten a kánikula! (hirado.hu)
Néhol akár harminc fok körüli maximumokat is mérhetünk.
júl. 8
16:00
Már nem Hierro a spanyol kapitány (m4sport.hu)
Mindössze négy meccs jutott neki kapitányként.
júl. 8
16:00
Már hat gyerek jutott ki a thaiföldi barlang fogságából (BorsOnline)
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat első négy tagját - jelentette a helyi média. Két fiú rövid időn belül egymás után bukkant fel a barlang kijáratánál az őket segítő mentőbúvárok kíséretében. A gyerekeket mentőautóval szállították a készenlétben várakozó mentőhelikopterekhez, amelyek
júl. 8
16:03
Gulyás Gergely: Románia ma demokrácia, de nem jogállam (Infostart)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában - amely a portálon vasárnap jelent meg - a Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva úgy fogalmazott, Románia ma demokrácia, de nem jogállam.
júl. 8
16:03
Tour de France: brutális fotó az első szakaszról (Sport365)
Ilyen a verseny!
júl. 8
16:03
Sikeresen kimentették az első négy gyereket a thaiföldi barlangból (vg.hu)
A gyerekek rövid időn belül egymás után bukkantak fel a barlang kijáratánál az őket segítő mentőbúvárok kíséretében.
júl. 8
16:06
A rémálmok otthonává vált a kazanyi aréna a focivébén (Blikk)
A német, az argentin és a brazil fociválogatott tagjainak a rémálmaiban köszönhet vissza a 450 millió dollárból (124 milliárd forintból) felépített kazanyi stadion!
júl. 8
16:06
Azonnal félbeszakadt a koncert: leesett a színpadról, megsérült a Gorillaz énekese (Blikk)
Leesett a színpadról és megsérült a Gorillaz brit popbanda énekese a dániai Roskildei Fesztivál zárókoncertjén szombat este, a baleset miatt a koncertnek azonnal vége lett.
júl. 8
16:06
Az OTP-t és a Richtert kedvelik leginkább a profi befektetők (Portfolio)
Több tényező együttes hatására végül 2 százalékos emelkedéssel zárta a BUX-index az előző hónapot, a Portfolio legfrissebb havi alapkezelői felméréséből kiderült, a profik befektetők a júniusi felpattanás után már nem látnak...
júl. 8
16:06
Gulyás Gergely szerint Románia ma demokrácia, de nem jogállam (hirado.hu)
A miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás.
júl. 8
16:06
Sikeres a mentés: hat thai gyerek már kijutott a barlangból (Képmás)
A focicsapat első hat tagja már kijutott a Tham Luang barlangrendszerből.
júl. 8
16:12
Tüzet nyitott a rendőrökre az egykori NBA-s, meghalt (HírTV)
Tyler Honeycutt, a Sacramento Kings korábbi játékosa egy lakóházból lőtt rá a rendőrökre, akik viszonozták a tüzet.
júl. 8
16:12
Egyre kellemetlenebb dolgok derülnek ki a Brexit-kampány fő szponzorának eltitkolt orosz kapcsolatairól (444.hu)
Arron Banks folyamatosan az orosz nagykövethez rohangált, miközben öntötte a pénzt az EU-ellenes kampányba. Aztán az üzlettársa gyémántbányát vett az orosz államtól.
júl. 8
16:12
Akár 25 millió eurót is kereshet az ügynök Ronaldo eladásán (m4sport.hu)
Nem akárkikkel foglalkozik az ügynök CR7 mellett, a többiek ügyeit sem pusziért vállalja.
júl. 8
16:18
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 27. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 28. héten 202 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...

Keresés