2018. július 10. kedd

júl. 10
9:06
Újabb befektetésekkel erősít az LG a robotika piacán (ProfitLine)
Az LG Electronics megvalósította első tengerentúli befektetését a robotika területén: új partnere, az amerikai Bossa Nova Robotics a kereskedelmi szektorban kínál intelligens robotikai megoldásokat. A nemrégiben létrejött megállapodást a múlt évben számos koreai startup céggel létrehozott együttműködés előzte meg. Az LG az elmúlt 12 hónapban összes
júl. 10
9:06
Elbántak délutánra a forinttal, ma jön a várva várt adat (Portfolio)
Alig rezdült kedd reggel a forint a hétfői botlás után, így 324 közelében indul a magyar deviza napja. Hamarosan a júniusi inflációs adatra figyel a piac, ami a forint árfolyamára is érdemi hatással lehet.Így reagált a forint az inflációra...
júl. 10
9:06
Sarolta hercegnő beszólt a fotósoknak (Joy)
Emlékeztette a fotósokat arról, amit szerinte maguktól is tudniuk kellett volna. Sarolta hercegnő egy igazi csibészként viselkedett Lajos herceg keresztelőjén.
júl. 10
9:06
Megkapta az építési engedélyt a Ruppuri Atomerőmű második blokkja Bangladesben (NRGreport)
2018. július 8-án a Bangladesi Atomenergia Hivatal, a BAERA megadta az engedélyt a megrendelő Bangladesi Atomenergia Bizottságnak (BAEC) a Ruppuri Atomerőmű 2-es blokkjának orosz technológiával történő tervezésére és kivitelezésére.
júl. 10
9:08
Itt a várva várt inflációs adat! (Portfolio)
Júniusban 3,1% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon a májusi 2,8% után. Előzetesen az elemzők 3,2%-os inflációra számítottak, vagyis nem született kellemetlen meglepetés a gyenge forint hatására. Az infláció öt...
júl. 10
9:09
Rémület a boltokban - megvan, mennyivel drágább a bevásárlás (Privátbankár)
Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, idén júniusban így alakult az infláció.
júl. 10
9:12
Ismét bővült Orbán „listája”, de ki lesz a következő? (ATV)
Orbán Viktor csütörtökön Angela Merkel német kancellárral találkozott Berlinben és másnap jelent meg egy poszt a miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán az iskolákban megszokott VAKÁCIÓs visszaszámlálás "Ó" betűjével. Akkor ezt a Merkel találkozó üzentével fejtették meg munkatársunknak Orbán Viktor környezetéből.
júl. 10
9:18
Megsemmisíti a bitcoin a készpénzt? (Portfolio)
Számos szakember megszólalt a bitcoin és a kriptopénzek jövőjével kapcsolatban az elmúlt napokban; míg van, aki úgy látja, hogy 10 év múlva kriptóval fogunk fizetni a kisboltban, száműzvén lényegében a készpénzt a gazdaságból, van...
júl. 10
9:21
Egymás nyakába borulhat Kína és Németország (Menedzsment Fórum)
Az amerikai kereskedelemi háborús fellépésre reagálva a németek és a kínaiak komoly kereskedelmi egyezményt köthettek.
júl. 10
9:21
Nincs szükségük a magyarok termékeire - visszaesett a külkereskedelem (Privátbankár)
Az utóbbi hónapok növekedése után most a behozatalban volt növekedés.
júl. 10
9:21
Trump "briliáns jogászként" mutatta be jelöltjét (Gondola)
Brett Kavanaugh bírót jelöli az amerikai elnök a legfelsőbb bíróság új tagjának Brett Kavanaugh bírót jelöli Donald Trump amerikai elnök az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának
júl. 10
9:23
Új gazdához kerül az HBO (Menedzsment Fórum)
Gigaüzletet kötöttek Amerikában, a Time Warnert 86,4 milliárd dollárért veszi meg az AT&T.
júl. 10
9:23
Gyengült kissé a forint kedd reggelre (Gondola)
Gyengült kissé a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben
júl. 10
9:24
Folytatódhat az európai tőzsdék emelkedése (Portfolio)
Nagy emelkedéssel vágtak neki a hét első napjának a tengerentúli tőzsdék, a vételi erő pedig a kereskedés végéig kitartott, miután a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fokozódtak tovább, a befektetői figyelem pedig a pénteki, pozitív...
júl. 10
9:24
Így piheni ki a vébé fáradalmait Cristiano Ronaldo (Femcafe)
A portugál focista festői környezetben nyaral.
júl. 10
9:25
Két hónappal kitolja a tőkeemelés végét Mészáros Opusa (Menedzsment Fórum)
Június vége -> augusztus vége.
júl. 10
9:25
AK:a határok védelme elsősorban politikai akarattól függ (Gondola)
A határok védelme elsősorban nem infrastrukturális és jogi kérdés, hanem a politikai akarattól függ - mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán
júl. 10
9:26
Tárgyalni sem engedi az EU-t Németország az orosz gázvezetékről (Portfolio)
Az Északi Áramlat két új gázvezetékének megépítésére irányuló beruházás leállítását sürgette hétfőn Brüsszelben Petro Porosenko ukrán elnök az EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke...
júl. 10
9:27
A vártnál jobb inflációs adat jött ki (Infostart)
A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak júniusban, mint egy évvel korábban. Előzetesen az elemzők 3,2%-os inflációra számítottak.
júl. 10
9:27
Thaiföld: Egyszerre hozzák ki a még bent lévő öt embert (Gondola)
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még bennlévő négy gyereket és edzőjüket - közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó
júl. 10
9:28
Megjelent a jegybank 180 pontos javaslatcsomagja (Portfolio)
A sikeres hosszú távú felzárkózáshoz a versenyképesség célzott javítására van szükség. A kormány munkáját támogatandó a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghívására a mai napon átadta a versenyképesség...
júl. 10
9:29
Marad az esős-napos idő továbbra is (Gondola)
Főleg a Duna mentén élők számíthatnak sok csapadékra kedden, az ország többi részén viszonylag zavartalan lesz a napsütés, a hőmérséklet maximuma 30 fok körül alakul így is – közölte a meteorológiai szolgálat a honlapján
júl. 10
9:30
Azonnali lírazuhanást okozott Erdogan, hogy a vejét tette meg pénzügyminiszternek (Portfolio)
Hétfőn délután már 1,5%-os esést váltott ki, hogy az eskütétele előtt hozzányúlt Recep Tayyip Erdogan török elnök a jegybankelnök mandátumához, aztán este kijött az új kormány névsora, benne a pénzügyminiszternek megtett vejjel...
júl. 10
9:30
Folytatódik a mentőakció: kihozzák a barlangban rekedt fiúkat és edzőjüket – nézze itt élőben (ATV)
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még bennlévő négy gyereket és edzőjüket.
júl. 10
9:36
Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vontak ki a forgalomból (Adózóna)
Emberi fogyasztásra alkalmatlan ásványvizet vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) lakossági bejelentés alapján végzett vizsgálatot követően, a San Benedetto Oligominerale Naturale megnevezésű, egyliteres PET-palackos kiszerelésű ásványvíz kénhidrogénre emlékeztető szaga miatt – közölte a Nébih az MTI-vel hétfőn.
júl. 10
9:36
Folytatódhat az európai tőzsdék emelkedése (Portfolio)
Nagy emelkedéssel vágtak neki a hét első napjának a tengerentúli tőzsdék, a vételi erő pedig a kereskedés végéig kitartott, miután a kereskedelmi háborús aggodalmak nem fokozódtak tovább, a befektetői figyelem pedig a pénteki, pozitív...
júl. 10
9:36
Újabb barátságtalan lépés a Wizz Airtől (AQUA)
Megint csavart egyet a kézipoggyász-szabályozáson a légitársaság, pedig az uniós előírások szerint kötelező volt lehetővé tenniük a gurulós kisbőröndök ingyenes utaztatását.
júl. 10
9:36
Már a CIÓ-nál tart Orbán Viktor (HírTV)
Kedden folytatódott a Paint-mámor a kormányfő Facebook-oldalán.
júl. 10
9:39
Helyben topog az export, nő az import (Menedzsment Fórum)
Májusban 577 millió euró volt a külkereskedelmi többlet.
júl. 10
9:39
Fontos bejelentést tehet Varga Mihály (Infostart)
Varga Mihály pénzügyminiszter kedd délelőtt 10:40-kor sajtótájékoztatót tart a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.
júl. 10
9:41
Így drágult az életünk júniusban (Menedzsment Fórum)
A nyár első hónapjában is az üzemanyag és a dohány ára emelkedett a legjobban.
júl. 10
9:42
180 lépéssel újítaná meg az országot a jegybank (Portfolio)
A sikeres hosszú távú felzárkózáshoz a versenyképesség célzott javítására van szükség. A kormány munkáját támogatandó a Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghívására a mai napon átadta a versenyképesség...
júl. 10
9:42
Újabb javaslatokat mutatott be az MNB a versenyképesség javítására (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank a Nemzeti Versenyképességi Tanács meghívására a mai napon átadta a versenyképesség javítására fókuszáló 180 pontos javaslatát a kormánynak.
júl. 10
9:42
5,5 milliónyi közpénzért migránsozott Milo Schmidt Máriáék konferenciáján (HírTV)
A felvezetést Jeszenszky Zsolt bruttó 317 ezer forintért vállalta.
júl. 10
9:43
Elutazik a cég vezetője – megáll az élet? (Menedzsment Fórum)
Itt a nyár, mindenki, a főnök is szabadságra megy a cégtől, de az élet ettől nem áll, nem állhat meg. Érdemes átgondolni, miként tudja a cég vezetője feladatainak egy részét jogszerűen átadni erre az időre.
júl. 10
9:48
Mészöly Kálmán újra kórházba kerül (Infostart)
Mészöly Kálmánnak vissza kell térnie a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikára.
júl. 10
9:48
Már 125 áldozata van a japán áradásnak (HírTV)
Kétmillió embernek kellett elhagyni az otthonát.
júl. 10
9:48
Elbántak délutánra a forinttal, ma jön a várva várt adat (Portfolio)
A várva várt inflációs adat hatására hamar gyengülésnek indult a forint kedd reggel, megint a 325-öt közelíti az euró jegyzése. Egyre csúnyábban néz ki a forint 2018.07.10 09:44Tovább gyengül a forint az euróval szemben, már 325,3-nál...
júl. 10
9:48
Megkezdődött az utolsó mentőakció a thai barlangnál (444.hu)
A benn lévő 5 embert együtt hozzák ki.
júl. 10
9:54
Nincs mese: konszolidálódnia kell az európai bankoknak (Portfolio)
Lorenzo Bini Smaghi, a Société Générale vezére úgy gondolja, az európai felügyeleti szerveknek serkenteniük kell a banki konszolidációt az EU-ban úgy, ahogy az Egyesült Államokban ez megtörtént. A bankvezér a CNBC-nek nyilatkozott, elmondta...
júl. 10
9:54
Lemondott Ács polgármestere (ATV)
Lemondott tisztségéről a Komárom-Esztergom megyei Ács független polgármestere.
júl. 10
9:54
A vártnál tovább tart a központosítás a Mészáros-birodalomban (444.hu)
Mire vége, az Opus az egyik legnagyobb magyar cég lesz, és a tőzsde meghatározó szereplője.
júl. 10
9:54
Végre egy gondtalan nap - Egymondatos horoszkóp - július 10. kedd (Glamour)
Ma minden a barátságosabbik arcát mutatja
júl. 10
9:56
Vezetőcsere a Tescónál (Portfolio)
Új vezetőt nevezett ki a brit és ír tevékenységei élére a Tesco július 16-i hatállyal. A régió vezérigazgatója, Charles Wilson egészségügyi okok miatt mondott le pozíciójáról, a továbbiakban már csak a márciusban felvásárolt...
júl. 10
9:57
KSH: 3,1 százalékkal nőttek az árak júniusban (Gondola)
A fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak júniusban az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
júl. 10
9:59
Még nyomoznak a veronai tragédia ügyében (Gondola)
A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás: a Belügyminisztérium (BM) hétfői közleménye szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen – a tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai…
júl. 10
10:00
Nincs mese: konszolidálódniuk kell az európai bankoknak (Portfolio)
Lorenzo Bini Smaghi, a Société Générale vezére úgy gondolja, az európai felügyeleti szerveknek serkenteniük kell a banki konszolidációt az EU-ban úgy, ahogy az Egyesült Államokban ez megtörtént. A bankvezér a CNBC-nek nyilatkozott...
júl. 10
10:01
Sodródó, súlytalan pártok (Gondola)
Negyed évvel a választási kudarc után a baloldal továbbra sem képes talpra állni és érdemi jövőképet felmutatni szimpatizánsai számára.
júl. 10
10:03
Ezüstkárász a fürdőkádban (Infostart)
Orvhorgászt és orvhalászt fogott a Nébih. Baja környékén fosztogatták a vizeket, házkutatáson buktak le.
júl. 10
10:06
Kitolták az amerikai családegyesítések határidejét (HírTV)
2300 érintett gyerek van, de közülük alig több mint ezren kerülhettek vissza eddig a szüleikhez.

Keresés