2018. július 10. kedd

júl. 10
11:06
Thaiföldi mentőakció 3. nap, véget érhet a rémálom: együtt hozzák ki a barlangból a gyerekeket és az edzőt (Blikk)
Megkezdődött az újabb, harmadik mentési művelet kedden a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket – közölte kedden a műveletet irányító tartományi kormányzó.
júl. 10
11:06
Ez megőrült? Akár tragédiával is végződhetett volna a csuklós busz előzése Tatánál (Blikk)
Csak a szerencsének és a többi autós lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem végződött balesettel az az őrült előzés, amit egy csuklós busz mutatott be Tata és Dunaalmás között.
júl. 10
11:06
Elbántak délutánra a forinttal, ma jön a várva várt adat (Portfolio)
A várva várt inflációs adat hatására hamar gyengülésnek indult a forint kedd reggel, megint a 325-öt közelíti az euró jegyzése. Megint ütik a feltörekvőket 2018.07.10 11:01A forint gyengülése most 325,5 körül jár, ami már bő fél...
júl. 10
11:06
Sűrű a programja, de Orbán valahogy megoldja, hogy ott lehessen a vb-döntőn (HírTV)
Ha sikerül beszuszakolni a naptárba a meccset, akkor a kormányfő vélhetően fiával ül be a VIP-szektorba.
júl. 10
11:06
Jön a Való Világ 9, már lehet jelentkezni a villába (Femcafe)
Magyarország egyik legsikeresebb valóságshowja újra beköltözik az otthonokba.
júl. 10
11:06
A várandós Pippa Middleton bájos babakék ruhában a hercegi keresztelőn (Glamour)
A hercegné testvére megint nagyon csinos volt
júl. 10
11:06
Nagyon drága ajándékot kapott Lajos herceg Harry hercegtől (Joy)
Harry herceg nagyon kitett magáért, hogy szép ajándékot kapjon tőle unokaöccse, Lajos herceg a keresztelőjére. Kíváncsi vagy, mit adott neki?
júl. 10
11:08
Járőrözés közben mentettek életet a rendőrök Budapest belvárosában (Blikk)
A Készenléti Rendőrség járőrei a mentők kiérkezéséig életben tartották a férfit.
júl. 10
11:09
A Mol 555 millió eurós rulírozó hitelszerződést írt alá (Menedzsment Fórum)
15 bankcsoporttal kötötték meg.
júl. 10
11:09
A hazai cégvezetők közül egyre többen fizetnének online tartalomért (Kreatív Online)
Az Ipsos felmérése alapján az Index a legnépszerűbb oldal a cégvezetők körében. A hetilapok között a HVG tartja első helyét.
júl. 10
11:12
Varga Mihály: nyár végére készül el a nagy javaslatcsomag (Portfolio)
A versenyképességi tanács két javaslatcsomagot tárgyalt meg a keddi ülésén. A jegybank 180 pontból álló anyagát és az innovációs minisztérium javaslatait - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. Az ITM tárca javaslatait Palkovics...
júl. 10
11:12
Célkeresztben a vezetési élmény: kis sportautókat tervez a Mercedes-AMG (Auto Pult)
A Porsche középmotoros sportautói, vagyis a Boxster és a Cayman (amelyek jelenleg 718 néven futnak) nem véletlenül népszerűek a vezetési élmény szerelmeseinek körében, a középmotoros kis sportautók vezethetősége ugyanis valóban egyedülálló, és bizony számos jóval erősebb, drágább és gyorsabb sportautónál nagyobbat lehet velük autózni, főként közúton, vagyis ott, ahol a legtöbb ember a használja…
júl. 10
11:12
A Volvo következő nagy SUV-jából se lesz dízel (Autónavigátor)
Talán a Volvo összes modelljéről elmondható, hogy a következő generációjából már nem lesz dízel, de az XC90 kapcsán most konkrétan is elhangzott ez.
júl. 10
11:14
Partnerségre lép a SEE Link és a Raiffeisen (Portfolio)
Stratégiai partnerségre lép a SEE Link és a Raiffeisen Bank International. Az RBI a határon átnyúló ügyletek lebonyolításában nyújt majd segítséget, cserébe az RBI ügyfelei hosszú távon hozzáférést nyerhetnek a régió tőzsdéihez...
júl. 10
11:15
Orbán Viktor újabb betűt árult el (Infostart)
A miniszterelnök folytatta feladványát a Facebook-oldalán.
júl. 10
11:18
Kamu volt Zámbó Krisztián névváltoztatása – megszólalt a zenész (ATV)
Poénnak indult Zámbó Krisztián névváltoztatása, ám az újságok annyira felkapták a témát, hogy már a fellépéseken is Zámbó K. Jimmbóként akarják felkonferálni.
júl. 10
11:18
Kína megagyárat épít a németeknél, hogy teleszórja Európát az akkuival (NRGreport)
Európában az egyik legnagyobb akkumulátorgyár megépítéséről írt alá szerződést Türingia tartomány és a kínai CATL akkumulátorgyár Berlinben. Az eseményen nem véletlenül volt ott Merkel és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is, és nem csak amiatt, hogy ez az ötödik német-kínai kormánykonzultáció alkalmával történt.
júl. 10
11:24
Kisiklott egy vonat a Déli pályaudvaron, korlátozottan közlekednek a vonatok (ATV)
Korlátozottan, de járnak a vonatok a budapesti Déli pályaudvaron, a korábbi információkkal ellentétben nem szünetel teljesen a vonatközlekedés - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
júl. 10
11:30
Ferencváros-Belgium elődöntő? Kisebb baki csúszott a köztévé sporthíreibe - videó (Blikk)
A köztévé sporthíreiben sikerült egy óriási bakit véteni.
júl. 10
11:30
Elesett a Déli pályaudvar (2.) (Portfolio)
Tolatás közben kisiklott egy motorvonat a Déli pályaudvaron, ideiglenesen szünetel a vonatközlekedés az állomáson. A Máv frissített tájékoztatója szerint a vonatok egy része a Déli helyett Kelenföldre érkezik és innen is indul vissza...
júl. 10
11:30
Nagy esővel vonul át a szerdai hidegfront (Háziállat)
A jelenleg a Kárpát-medencétől délkeletre elhelyezkedő légörvény hatása fokozatosan csökken időjárásunkban, de szerdán már újabb hidegfront érkezik, amely több helyen kiadós esővel vonul át felettünk.
júl. 10
11:36
Több mint 13 százalékkal bővült a hazai turizmus a II. negyedévben (ProfitLine)
13 százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. A vállalat ennél is nagyobbat nőtt az elmúlt három hónapban: a közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, míg külföldön 35 százalékkal nőtt. Az egy-két éjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 77 százalékát tet
júl. 10
11:36
Visszaszóltak Trumpnak az olajárak miatt (Portfolio)
Megvédte az olajtermelő országokat az azokat tömörítő Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) elnöke Donald Trump legutóbbi kirohanásával szemben, aki az olajkartellt hibáztatta a szerinte túlságosan magas kőolajárak miatt....
júl. 10
11:42
Tejterméket gyártó üzemet függesztett fel a Nébih (Adózóna)
Azonnali hatállyal felfüggesztette egy Hajdú-Bihar megyei, tejtermékek előállításával foglakozó létesítmény tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a helyszíni ellenőrzést végző szakemberek megállapították, hogy a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt az üzem élelmiszer előállítására alkalmatlan – írja honlapján a Nébih.
júl. 10
11:42
Az MNB inflációs mutatói is emelkednek (Portfolio)
A hivatalos inflációs mutató, a fogyasztói árindex után két órával megjelentek az MNB alapinflációs mutatói, amelyek szintén az árdinamika lassú erősödését mutatják. Az árindexek szintje továbbra sem magas, így a jegybank továbbra...
júl. 10
11:42
Százmilliók nyomába indul a hivatal (AQUA)
Kiemelt ellenőrzést indított hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a hatóság ezúttal az úgynevezett környezetvédelmi termékdíj-köteles termékekre irányítja a figyelmét.
júl. 10
11:42
Motorbalesetet szenvedett George Clooney, azonnal kórházba vitték (Joy)
A színész jelenleg Szardíniában forgatja következő sorozatát, azonban ma reggel motorjával nekiütközött egy autónak. Azonnal kórházba vitték.
júl. 10
11:45
Drágulnak a garázsok, van, ami már majdnem annyiba kerül, mint egy garzon öt éve (Menedzsment Fórum)
Budapesten a kínálati piacon elérhető parkolók átlagos ára 20 százalékkal 3 millió forintra nőtt, az egyedi garázsoké pedig 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett.
júl. 10
11:47
Fontos termékenységi gyógyszer szellemi jogait vásárolja meg a Richter (Menedzsment Fórum)
A vásárlás lezárultával a céghez kerülnek a Bemfola/Afolia nevű készítmény USA-ban keletkező bevételei.
júl. 10
11:48
Fotók a Déli pályaudvaron kisiklott vonatról (Blikk)
Korlátozottan, de járnak a vonatok a i Déli pályaudvaron, a korábbi információkkal ellentétben nem szünetel teljesen a vonatközlekedés – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
júl. 10
11:48
Simán elkelt 40 milliárdnyi kincstárjegy (Portfolio)
A tervezett 40 helyett 52 milliárd forint értékben adott el rövid kincstárjegyeket kedden az ÁKK, a hozam pedig minimálisan csökkent a múlt héthez képest. A meghirdetett 40 milliárdos mennyiségre majdnem 121 milliárd forint értékben adtak...
júl. 10
11:48
Célkeresztben a vezetési élmény: kis sportautókat tervez a Mercedes-AMG (Auto Pult)
A Porsche középmotoros sportautói, vagyis a Boxster és a Cayman (amelyek jelenleg 718 néven futnak) nem véletlenül népszerűek a vezetési élmény szerelmeseinek körében, a középmotoros kis sportautók vezethetősége ugyanis valóban egyedülálló, és bizony számos jóval erősebb, drágább és gyorsabb sportautónál nagyobbat lehet velük autózni, főként közúton, vagyis ott, ahol a legtöbb ember a használja…
júl. 10
11:48
Kihozták a 11. thai fiút is a barlangból (444.hu)
Még két gyerek van bent és a csapat edzője.
júl. 10
11:48
Szerdán eldől: Horvátország először, vagy Anglia másodszor (HírTV)
A statisztika sokgólos meccset ígér.
júl. 10
11:48
VV Fanni ügy: megvan a koronatanú, aki együtt autózott a gyilkossal (Femcafe)
Miközben Fanni a csomagtartóban hevert - holtan.
júl. 10
11:48
Komoly drágulás jöhet a kutakon (NRGreport)
Várhatóan 85-100 dollár között lesz a kőolaj hordónkénti világpiaci ára idén - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az M1-en.
júl. 10
11:49
Megint jönnek a panda-kötvények (Menedzsment Fórum)
Szándéknyilatkozatot írt alá az MFB és a Bank of China panda-kötvény kibocsátásáról.
júl. 10
11:50
Villámgyorsan, csendesen: a Nordschleifén száguld a Porsche Taycan (Auto Pult)
A Porsche nemrégiben erősítette meg rövidesen piacra érkező első szériagyártású elektromos modelljének nevét: a négyajtós, ami formáját és koncepcióját a 2015-ben leleplezett Mission E Concept tanulmányt juttathatja eszünkbe, Taycan típusnévvel fog debütálni. A hivatalos bemutatás közelségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az autót már gőzerővel tesztelik a gyári pilóták a Nürburgring…
júl. 10
11:50
Egy svéd aktivista Svédországból gyalogolt volna Palesztinába, de az izraeli határőrség nem engedte be (444.hu)
11 hónapig gyalogolt a 4800 kilométeres úton.
júl. 10
11:54
Ezért vannak kevesebb időt betegszabadságon a munkavállalók (ATV)
Egyre kevesebb időt töltenek a munkától távol, betegszabadságon a magyar munkavállalók - írja a Népszava a KSH adatai alapján.
júl. 10
11:54
Vizsgálják, hogy a pót-üzemanyagtartály okozhatta-e a veronai tragédiát (HírTV)
Az még nem bizonyított, hogy a szabálytalanságokról tudott volna a jármű üzemeltetője.
júl. 10
11:54
Justin Bieber megerősítette az eljegyzést az év legcukibb szerelmeslevelével (Glamour)
Olvadozunk!
júl. 10
11:56
Meghan Markle megint lekörözte az egész királyi családot ezzel a szettel! (Glamour)
Szokatlan, de gyönyörű szín!
júl. 10
11:57
Nem is gondolnád, de még erre is jó a lakástakarék (Privátbankár)
Az egyszeri, kezdő hozzájárulást az idősek otthonába akár lakástakarék pénztári megtakarítással is ki lehet gazdálkodni.
júl. 10
11:57
Elképesztő körülmények között dolgoznak a thaiföldi barlangnál ma mentők (Infostart)
Megkezdődött az újabb, immár harmadik mentési művelet a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még benn lévő négy gyereket és edzőjüket.
júl. 10
12:03
Életet mentettek a járőrök Budapesten (Infostart)
Ölében az eszméletlen nővel rohant be az orvoshoz a Készenléti Rendőrség járőre.
júl. 10
12:03
Olasz teherhajót sem engedett kikötni Salvini (Gondola)
Egy migránsokat a tengeren mentő olasz felségjelzésű hajótól is megtagadta az olaszországi kikötést kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki korábban a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) és a földközi-tengeri katonai műveletek hadihajóinak is megtiltotta, hogy migránsokat vigyenek Olaszországba
júl. 10
12:05
RMDSZ: A székely zászló egész Székelyföld ügye (Gondola)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezete és a Magyar Polgári Párt (MPP) is szolidaritást vállal a székely zászló miatt tetemes összeggel megbírságolt romániai magyar önkormányzati vezetőkkel: az RMDSZ háromszéki szervezete hétfőn közleményben jelentette be, hogy öt-öt ezer lejjel állják a Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke és Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda…
júl. 10
12:06
May: Minden eshetőségre fel kell készülnie Nagy-Britanniának (HírTV)
Arra is, hogy nem tudnak megfelelő alkut kötni az unióval a kereskedelmi kedvezmények fenntartásáról.
júl. 10
12:06
Óriásit nőtt, de középtávon borúlátó a Mapei (ProfitLine)
Sikeresen aknázta ki az építőipar lendületét a Mapei Kft., 32 százalékkal növelte a forgalmát az első félévben. A cég várakozásai szerint az ágazat lendülete a fékező hatások ellenére kitart az év végéig, rekordforgalomra számítanak. Középtávon már borúlátóbb a hangulat: aggályaik szerint a kedvezményes áfa eltörlése megtöri a növekedést.

Keresés