2018. július 26. csütörtök

júl. 26
21:54
Varga: Legyenek olyan magyar termékek, amelyekről a világnak eszébe jut a magyar gazdaság (Könyves Magazin)
Jó felzárkózási pályán van Magyarország – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén csütörtökön Tusnádfürdőn.
júl. 26
22:00
Gyújtogatás okozhatta a gyilkos görög erdőtüzet (444.hu)
83-an haltak meg, még most is küzdenek a lángokkal, a rendőrség pedig szándékosságra utaló nyomokat talált.
júl. 26
22:06
Rekordszámú új hallgató a Miskolci Egyetemen (ProfitLine)
A Miskolci Egyetemen többéves rekordot döntött a felvettek száma, amely a tavalyihoz képest csaknem két százalékkal emelkedett, és ezzel várhatóan a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglal helyet - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.
júl. 26
22:06
Már kampányolnak a polgármesterjelöltek (HírTV)
A kormánypártok és a baloldali pártok által támogatott jelölt is megkezdte a polgármesterjelölti kampányt a XV. kerületben.
júl. 26
22:12
Szélenergiába fektet a világ legnagyobb olajkereskedő cége (NRGreport)
Szélenergiába fektet a Vitol, a világ legnagyobb független olaj- és gáztréder vállalata; a társaság 200 millió eurós alapot hoz létre azzal a céllal, hogy elsősorban európai projektekbe fektessen.
júl. 26
22:15
Tusványos - jobboldal nélkül nincs Európa (Gondola)
Jobboldal nélkül nincs Európa, a jobboldal megerősödésén múlik Európa jövője és identitásának megőrzése is.
júl. 26
22:18
Életveszély a magyar autópályákon: ez történik a szabályosan közlekedő autósokkal - videó (Blikk)
A szabályosan közlekedők isszák meg a levét a forgalomkorlátozásoknak: életveszélybe sodorják őket a gyorshajtók.
júl. 26
22:18
A Facebook húzza le az amerikai tőzsdéket (Portfolio)
Alapvetően jó volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, részben a tegnapi Juncker-Trump megállapodásnak köszönhetően, a történelmi mértékű zuhanást produkáló Facebook-részvények miatt azonban a Nasdaq és az S&P 500 is eséssel fejezte...
júl. 26
22:18
Már háromszor hagyta itthon a csomagokat a Ryanair, van, aki még most sem kapta meg (ATV)
Mesterhármassal küldte padlóra magyar utasait a Ryanair: a fapados ír légitársaság legutóbb hétfőn, a dublini járattal utazók csomagjait hagyta Budapesten. Korábban a Kanári szigetekre tartó nyaralókkal egymás után kétszer is megtette ugyanezt. A július közepén Gran Canariára utazók között a Blikk szerint olyan is van, aki még mindig várja a bőrönd
júl. 26
22:30
Hernádi Zsolt kiadatására szólította fel Magyarországot a horvát igazságügy-miniszter (Adózóna)
A Hernádi Zsolt kiadatására vonatkozó uniós bírósági döntés tiszteletben tartására szólította fel Magyarországot csütörtökön Drazen Bosnjakovic horvát igazságügy-miniszter.
júl. 26
22:33
Mattarella szerint a Brenner-hágó nyitott határ (Gondola)
A Brenner-hágó nyitott határ jellegét hangsúlyozta Sergio Mattarella olasz államfő csütörtökön újságírók előtt a római Quirinale-palotában
júl. 26
22:36
Befutott a Kékszalag győztese (Infostart)
A Christophe Peclard kormányozta svájci Safram nyerte a jubileumi vitorlásversenyt.
júl. 26
22:36
A biztonságpolitikai helyzetre tekintettel Orbán Viktor küld két lovat Ausztriának (444.hu)
Név szerint Zadart és Zalánt állítjuk csatasorba Európa biztonságáért.
júl. 26
22:45
Liverpool és Everton: az NB II-es csapat új mezei - képek (Sport365)
Készülnek a lila-fehérek.
júl. 26
22:54
Szlovéniával együtt pályázzuk meg az U21-es foci Eb-t (444.hu)
Meglepetés: a kormány támogatja az ötletet.
júl. 26
23:09
Átadja Franciaország az ETA-tól lefoglalt fegyvereket (Gondola)
Ünnepélyes ceremónián adja át Franciaország október elsején Spanyolországnak azokat az dokumentumokat, tárgyakat, fegyvereket, amelyeket a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet elleni akciói során lefoglalt az elmúlt húsz év során – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő Emmanuel Macron francia államfővel közös madridi sajtótájékoztatóján csütörtökön
júl. 26
23:15
Velük érdemes összeházasodni! 3 jegy, akiből a legjobb házastárs válik (Blikk)
Ők a legjobb házastársak!
júl. 26
23:33
Ronaldo és a spanyol adóhivatal alkuja (Adózóna)
Várhatóan hamarosan lezárul Cristiano Ronaldo régóta húzódó adóelkerülési ügye Spanyolországban, mivel a néhány hete a Real Madridtól a Juventushoz igazolt sztárfutballistának sikerült megállapodnia a helyi adóhatóságokkal is.
júl. 26
23:39
Ebből a csillagjegyből válik a legjobb férj! De ezzel a másikkal csak óvatosan (Blikk)
12. Halak (február 19. – március 20.)
júl. 26
23:42
Mi történt Csordás Tiborral? (Blikk)
Hét év után először forgatott klipet Csordás Tibor (47). A Fiesta egykori alapító énekese hosszú idő után jelentkezik végre szólólemezzel, amelynek a Mirame című dalához a nyár egyik legjobb helyszínén, a Római-parton forgattak videót.
júl. 26
23:45
Késsel támadt egy palesztin egy ciszjordániai telep lakóira (Gondola)
Egy késsel felfegyverkezett palesztin támadt csütörtökön a Givat-Benjamín ciszjordániai zsidó telep lakóira, a támadásban hárman megsebesültek, egyes források szerint egyikük később belehalt sebesülésébe
júl. 26
23:47
Svájci siker az 50. Kékszalagon (Gondola)
A Christophe Peclard kormányozta svájci Safram futott be elsőként a balatonfüredi célba az 50
júl. 26
23:49
Tihany lehet a világ legszebb faluja (Gondola)
Elsőként nevezett Magyarországról az ezernégyszáz lakosú falu a rangos nemzetközi, Communities in Bloom (Virágzó Közösségek) elnevezésű környezetszépítő versenyre
júl. 26
23:54
Amerika kérésére 65 géppuskát adunk az afgán rendőrségnek (444.hu)
Jobban jártak, mint az osztrákok, azok csak két lovat kaptak a magyar kormánytól.

2018. július 27. péntek

júl. 27
0:00
Lesznek változások! Ilyen időjárás várható hétvégén (Blikk)
Mutatjuk, mire számíthatunk a következő napokban.
júl. 27
0:00
Minden feltétel adott az élethez - újabb információkat közöltek a Marson talált tóról (Blikk)
Lezárulhat a több évtizedes vita a földönkívüli életről: folyékony vizet találtak a Marson!
júl. 27
0:00
Nem sikerült a csoda: súlyos vereséget szenvedett Sevillában az Újpest (Blikk)
Az Újpest 4-0-ra kikapott a spanyol Sevilla vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
júl. 27
0:00
Ennyit keres egy benzinkutas (HR Portál)
Már benzinkutasból is hiány van, a Pénzcentrum azt vizsgálta meg milyen feltételekkel vállalhat valaki munkát ebben a munkakörben és mennyit lehet vele keresni - írják.
júl. 27
0:04
Itt a figyelmeztetés: Durva felhőszakadás és nagyon meleg jön (Blikk)
Erre figyelmeztet mindenkit az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 27
0:04
Döbbenet: felgyújtották Fa Nándor egykori hajóját - ezért tették (Blikk)
Kokaincsempészek gyújtották fel Fa Nándor hajóját.
júl. 27
0:06
4-0-ra verte az Újpestet a Sevilla az Európa Liga-selejtezőn (444.hu)
Ez volt az első gól.
júl. 27
0:06
Kilép-e az LMP-frakcióból Szabó Szabolcs? (Hírklikk)
Már az önmagában egy politikatörténeti pillanat volt, amikor Szél Bernadettet, az LMP tavaszi miniszterelnök-jelöltjét három évre eltiltották attól, hogy bármilyen pártbeli tisztségért induljon, de a társelnöki pozíciójában azért meghagyták (hátha a jövő évi EP- és önkormányzati választási zakókat még el lehet vitetni vele).
júl. 27
0:08
Egy budapesti lakás ára is kijön a Skóciában talált, golflabda méretű aranyrög értékéből (Blikk)
Ötvenezer font értékű, hatalmas aranyrögre bukkantak egy skóciai folyóban. A 85,7 grammos fogás csütörtöki hírek szerint ötszáz éve a legnagyobb az Egyesült Királyságban. A lelőhelyet titokban tartják, nehogy aranyásók árasszák el a környéket.
júl. 27
0:10
A hepatitiszesek nagy része nem tudja, hogy beteg (Hírklikk)
A hepatitiszes betegeknek csupán a 30 százaléka tudja, hogy hordozza a betegséget, és csak 20 százalékuk kap kezelést - mondta a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
júl. 27
0:12
Csodálatos fotók: ezt az 5 évest gondolják a világ legszebb kislányának (Blikk)
Nigéria - Egy ismeretlen kislányt a világ legszebb lányának választották meg, akinek fotója bejárta az Instagramot.
júl. 27
0:12
Hatalmas veszteség felé halad a Facebook (ProfitLine)
Az amerikai értékpapírpiacok történetében a legnagyobb egy napon belüli tőkeérték-veszteség felé halad a Facebook.
júl. 27
0:16
Szétszedték a kommentelők: 2 éves kislánya szoptatását mutogatja az anyuka az interneten - fotók (Blikk)
Egy angol édesanyát szétszedték a kommentelők, miután megosztott magáról több olyan fotót, amin a 2 éves gyermekét szoptatja.
júl. 27
0:20
Szabad a kannabisz: hamarosan engedélyezik a marihuánát Nagy-Britanniában! (Blikk)
Igaz, egyelőre csak orvosi célokra használhatják.
júl. 27
0:21
EL-selejtező - Négygólos hátrányba került az Újpest (Gondola)
Az Újpest 4-0-ra kikapott a spanyol Sevilla vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén
júl. 27
0:24
Világháborús hajók okozták a turisták halálát (Blikk)
Európa legvéresebb csatamezőit is megjárták azokat az úgynevezett "kacsahajók", amik legutóbb 17 ember életét követelték az Egyesült Államokban.
júl. 27
0:25
Simicskakettő beindult (Gondola)
júl. 27
0:28
Kipakoltak a Ryanair dolgozói: ez az ára az olcsó repülőjegyeknek (Blikk)
A legnagyobb európai fapados légitársaság kulisszái mögött bizony különös dolgok történnek.
júl. 27
0:32
Ennél brutálisabb verekedést még nem látott gyorsétteremben - így ütötték a pucér mellű nőt - videó (Blikk)
Döbbenetes pillanatokat rögzített egy vásárló egy amerikai McDonald’s-ban.
júl. 27
0:36
17 év után sikerült azonosítani a szeptember 11-ei terrortámadás egyik áldozatát (Blikk)
USA - 17 évvel a WTTC-t ért terrortámadás után, csak most sikerült azonosítani azt az áldozatot, aki szintén életét vesztette szeptember 11-én.
júl. 27
0:36
Banánszállítmányba rejtették a kokót (Adózóna)
Nagyjából 700 kilogramm, banánszállítmányba rejtett kokaint foglalt le a rendőrség a hollandiai Uitgeestben – jelentette a helyi sajtó csütörtökön.
júl. 27
1:30
33-34 fok is lehet a hétvégén (Háziállat)
A hétvégén ismét változékonyabb lesz az időjárás, többfelé várható zápor, zivatar. Emellett viszont marad a fülledt meleg, többfelé 33-34 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
júl. 27
2:06
Több lengyelországi városban tiltakoztak a bírósági reform ellen (ProfitLine)
Varsóban és több más lengyelországi városban tiltakozásokra gyűltek össze csütörtök este az Európai Bizottság által is vitatott bírósági reform ellen.
júl. 27
3:06
Hatalmas aranyrögre bukkantak egy skóciai folyóban (ProfitLine)
Ötvenezer font értékű, hatalmas aranyrögre bukkantak egy skóciai folyóban. A 85,7 grammos fogás csütörtöki hírek szerint ötszáz éve a legnagyobb az Egyesült Királyságban. A lelőhelyet titokban tartják, nehogy aranyásók árasszák el a környéket.
júl. 27
3:54
Remek hírek érkeztek: megúszhatja a szívműtétet Mészöly Kálmán (Blikk)
Jó hír a Mészöly Kálmánért (77) aggódóknak! A magyar foci ikonikus alakját, aki szövetségi kapitányként háromszor irányította a nemzeti válogatottat, jelen állás szerint mégsem kell megoperálni a szívével.
júl. 27
4:06
Kétmilliárddal több jut meddőségi kezelésekre (ProfitLine)
A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyermekvállalását, valamint javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért idén és jövőre összesen 4,5 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

Keresés