Kína július 6-tól 34 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre vet ki vámot, válaszul a kínai termékeket sújtó amerikai döntésre - mondta el egy név nélkül nyilatkozó kínai forrás a Reuters hírügynökségnek szerdán. Donald...
Angolok paradox módon harcolták ki a továbbjutást, a svédek pedig igazi klasszis nélkül, ám rengeteg mesteremberrel - vélekedik az oroszországi labdarúgó-világbajnokság utolsó két nyolcaddöntőjéről Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, az InfoRádió exkluzív vb-szakértője.
A FuturAqua szerdai tájékoztatása szerint a társaság Watereum néven blockchain-alapú kriptovalutát hozott létre, a cég a víz világpiaci kereskedelmének megteremtéséhez kapcsolódva tízmilliárd darab, önállóan forgalomképes tokent...
A világ minden tájáról lehet pályázni a díjra, a feltétel csupán az, hogy a szerzőnek legalább két könyve legyen, amelyek közül legalább egy az utóbbi tíz évben jelent meg.
Emelkedésnek indultak a bankközi kamatok, ez pedig a lakáshitelek törlesztőrészletét is növelheti, így végső soron a megvásárolt lakásra is többet kell fizetni. Egy változó kamatozású 20 éves 10 millió forintos lakáshitel jelentősebb kamatemelkedés esetén akár 0,5-3,5 millióval nagyobb kiadást jelenthet, mint egy fix kamatozású konstrukció. A megvá
Az október elején kezdődő Párizsi Autószalonra fontos premierrel készül a Renault: itt leplezik le a Clio új generációját, amely a mostanában különösen erős kisautó szektorban jelentős súlycsökkentéssel és új hajtásláncokkal kíván érvényesülni. A modellre azonban várhatóan ennyit sem kell várni: az online premier akár már augusztusban megtörténet.
Pippa Middleton első gyermekével várandós, és persze szuperjól néz ki áldott állapotban is. Azért a nővéréről példát vett, és Katalin kedvenc kismama ruha márkájában mutatta meg a fotósoknak gömbölyödő pocakját.
A kormány egyelőre nem számol szja-csökkentéssel, a kedvezményes lakásáfát pedig nem hosszabbítják – többek között erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában – írja a napi.hu.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal(Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba - mondta Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Felfüggesztette az MNB a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Poistovna a.s. biztosító öt befektetési egységhez kötött életbiztosításának magyarországi terjesztését- számol be a felügyelet sajtóközleményben....
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a jövőben havonta közli a hazai villmosenergia piac aktuális eseményeinek rövid összefoglalását. A riport szemléletes ábrákon keresztül mutatja be a villamosenergia-piacot adott időszakban jellemző legfontosabb folyamatokat.
Ideiglenesen felfüggesztette az MNB a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Poisťovňa a.s. biztosító öt befektetési egységhez kötött életbiztosításának magyarországi terjesztését.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ellenőrzést indított július elsején, a hagyományosan vizsgált rendezvények és gyermektáborok mellett új területeket is bevontak az akcióba - mondta Nagy Attila, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Több mint 400 új lakóingatlan-fejlesztés folyik a fővárosban, egy átlagos lakás alapterülete kicsit több mint 70 négyzetméter, az átlagos négyzetméterár pedig meghaladja a 750 ezer forintot. Mutatjuk, hogy mennyibe kerül az egyes kerületeben...
Az állami tisztségviselők összeférhetetlenségére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának elnöke. Kaderják Péter államtitkári kinevezésére tekintettel vált meg az ALTEO Nyrt. legfelső irányító testületében betöltött tisztségétől.
Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19-29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel d
A tegnapi nagy vágta után ma reggel is erősödéssel indult a forint, kevéssel túl is lépte a tegnapi csúcsot. A cseh korona és a zloty is erősödött, de jóval kevésbé, mint a forint. Emelkedik az OTP és a Richter, esnek a kisebb papírok. Nagyot zuhant tegnap a Tesla, igaz, korábban nagyot is ralizott.
A kis crossoverek szegmense gyakorlatilag szárnyal, és a szakértők szerint a folyamatos növekedés jó pár évig eltart még – ez ráadásul nem csak nemzetközi szinten, hanem a magyar piacra is igaz. Nem csoda hát, hogy a Fordnak, és magával a gyárral együtt a hazai importőrnek is fontos és egyben örömteli volt az EcoSport alapos frissítése, amivel végre Európában is komolyabban beleszólhatnak majd a…
Különleges versenyt hirdetett a németországi taxisok körében a Toyota: arra kíváncsiak, ki tudja a legalacsonyabbra leszorítani a taxiként is népszerű Prius+ átlagfogyasztását.
A Földközi-tengeren folytatott EU-s művelettel kapcsolatban a kancellár hangoztatta, hogy mindenkinek be kell tartania a nemzetközi jog előírásait, így a nem kormányzati szervezeteknek is.
Három játékos keserédesen ünnepelhette csapata negyeddöntőbe jutását az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, mert sárga lapok miatt nem léphet pályára.
A bukaresti Hotnews hírportál által idézett tudósítás megemlíti: a 6. tankezred Lvovról (Lemberg), a 68. pedig a német fővárosról, Berlinről kapta a nevét.
Közzétette a Tesla a várva várt gyártási számait, a második negyedévben összesen 55 339 autó gördült le a gyártósorairól. A hírre több mint 5 százalékos pluszban nyitott a Tesla árfolyama a mai amerikai kereskedésben.
Megszerezte az egy hónappal ezelőtt közzétett éves OLAF-jelentés egyik kirívó uniós támogatás-visszaélési ügyének zárójelentését a 24.hu, amely szerint Budapestről irányítottak egy olyan céghálót, amely 31 uniós kutatás-fejlesztési...
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az erős törvényi felhatalmazás azért kell, mert folyamatos az Európát sújtó tömeges bevándorlás, és a „Soros-hálózat” meg a brüsszeli bevándorláspárti politika továbbra is migránsokkal próbálja elárasztani a kontinenst.
Az osztrák kancellár kedden Strasbourgban ismertette Bécs uniós soros elnökségének terveit, prioritásként emelve ki az illegális migráció visszaszorítását.