Az egyénnek sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a biztonságos öregkor feltételeinek megteremtésében, miközben a kereteket új társadalmi közmegegyezésben lenne érdemes rögzíteni – állapította meg az Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatása.
Magyarországon még az átlagnál is jóval magasabb, 67 százalékos a jelenleginél kedvezőtlenebb időskori életkörülményekkel kalkulálók aránya az Aegon 15 országra kiterjedő nemzetközi kutatása szerint.
A tőzsde felértékelődő szerepéről és a következő évek értékpapír-piaci kockázatairól volt szó az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című magazinműsorának legutóbbi adásában, amelynek Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő elemzője és Korányi G. Tamás tőkepiaci szakértő volt a vendége.
Számottevően növekedett a magyarországi fürdők vendégforgalma tavaly, a Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint 6-7 százalékkal több, közel 42 millió vendéget fogadtak.
A dél-koreai Doosan a tatabányai ipari parkban elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges rézfólia előállítására alkalmas üzemet épít, amelyben 200 új munkahelyet teremtenek - írta közösségi oldalán a megyeszékhely polgármestere....
Magyarországon még az átlagnál is jóval magasabb, 67 százalékos a jelenleginél kedvezőtlenebb időskori életkörülményekkel kalkulálók aránya az Aegon 15 országra kiterjedő nemzetközi kutatása szerint.
"A tanácstagok megállapították, hogy a nemzetközi környezet változása miatt a laza monetáris kondíciók a monetáris politika horizontján nem maradhatnak fent tartósan" - a mondat a monetáris tanács ma megjelent rövidített jegyzőkönyvében...
A Lidl 2019 év végéig megszűnteti az áruházaiban kapható egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását. A most bejelentett intézkedés a vállalat műanyaghulladék visszaszorítására irányuló stratégiájának következő lépése. Miután...
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a labdarúgó-világbajnokságon, a nyolcaddöntők végeztével egyvalamiben már biztosak lehetünk: lesz európai résztvevő a fináléban. Persze ha csak a múltat nézzük, nincs ebben semmi meglepő, hiszen az 1950-es torna aranycsatája (Brazília–Uruguay) óta nem fordult elő, hogy az öreg kontinens valamelyik csapata nékül ren
A piacok idei első félévben látott hektikussága megosztotta az abszolút hozamú alapokat: egyik felük pozitív, másik felük pedig negatív hozamot ért el, így a teljes szegmens átlagban nem gazdagította a befektetőket. Ettől még voltak...
Pár idilli év után megint szenvednek a magyar autósok, 2014 óta nem volt olyan drága tankolni, mint most. Legtöbbjük számára ez ismerős érzés lehet, mert az elmúlt két évtizedben több, a mostaninál sokkal durvább üzemanyag-drágulási hullámot is átéltek.
Elvégezték az első rekeszizom-pacemaker-beültetést Magyarországon - számoltak be a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján kedden, sajtótájékoztatón.
Trócsányi László ajánlotta Patyi Andrást Orbán Viktor figyelmébe - mondták az atv.hu-nak. Az igazságügyminiszteri poszt elvállalásának részéről egyik kikötése volt a közigazgatási felsőbíróság létrehozása, a ciklus elején. Trócsányi a "találgatásokról" nem nyilatkozott a múlt heti interjújában, de nem is cáfolta, hogy Patyi András lesz az új köziga
A magyar férfi-vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya már a holnap megkezdődő hazai felkészülési torna, a Benu-kupa előtt kijelölte a július 16-án rajtoló barcelonai Európa-bajnokságra utazók keretét.