Világszerte milliók szedik a halolajkapszulákat abban a reményben, hogy azok majd megvédik őket a szívbetegségektől. De vajon tényleg segítenek az aranyszínű kapszulák? Vagy egyáltalán nincs hatásuk a szívproblémák kockázatára?
Eddig ismeretlen körülmények között elgázolt egy nőt a villamos a XI. kerületben, a Bartók Béla út 51. szám előtt szeptember 17-én kora reggel. A nő súlyos sérüléseket szenvedett. - írja a police.hu. A baleset érintett szakaszait lezárta a rendőrség, Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér metróállomások között pótlóbusz helyettesíti
Kozso néhány évvel ezelőtt élet és halál között lebegett, s súlyos agyvérzése után újra kellett tanulnia a járást, a beszédet és az írást is. Párja, akivel immár másfél éve van együtt, mindvégig kitartott az énekes mellett.
A két négyszeres világbajnok öldöklő küzdelme folytatódott. A szingapúri F1-es vb-futamból a brit Lewis Hamilton jött ki jobban, aminek következtében a német Sebastian Vettel előtt immár 40 pontosra hizlalta előnyét. Amúgy egy csendes éjszakai futamon esett túl a mezőny, igaz, a rajt után két Force India-pilóta egymás idegeire ment. Ebből Esteba
A PayPal és a IPSOS piackutató közzétette a PayPal Cross-Border Consumer Research 2018[1] című nemzetközi felmérésének eredményeit. A 31 országban készült kutatás a nemzetközi e-kereskedelem legfrissebb trendjeit, és a fogyasztói preferenciák változását mutatja be. A kutatás alapján a PayPal ajánlásokat is megfogalmaz a webshopok számára, akik külf
Nyitott a Mazsihisz felé, a sérelmeket építő folyamatba csatornázná és katarzishoz juttatná a Sorsok Házába látogatókat – nyilatkozta Köves Slomó, a Sorsok Háza projekt egyik felelőse a Mandinernek. Az EMIH vezető rabbiját megkérdeztük arról is, mit gondol a Sargentini-jelentésbe foglalt antiszemita vádakról. Interjúnk.
Nem indokolták, csak minden előzmény nélkül kiürítették az Új-Mexikóban található Nemzeti Napmegfigyelő Obszervatóriumot. Majd megjelentek az FBI emberei is a környéken.
Miután a múlt héten arról beszélt, hogy őrület kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetni, hogy ugrabugráljanak, most annak próbált utánajárni, mi a jó foci titka.
Legjobb barátnőjét a földi pokolba rántotta, ám most K. Adrienn is a pokol legmélyebb bugyrait járja. Az életfogytiglani börtönre ítélt nő kerekesszékben tengeti mindennapjait.
A rendőrség hétfő hajnali tájékoztatása szerint semmiféle jel nem utal arra, hogy a délnyugat-angliai Salisbury városának egyik éttermében előző este megbetegedett két ember Novicsok típusú idegméreg-hatóanyagtól lett volna rosszul.
A Heti Napló többször foglalkozott már a Hős utcai gettóban kialakult embertelen körülményekkel. Stábunk ezúttal Bajzáth Sándor addiktológiai konzulenssel érkezett a helyszínre.
Öten életüket vesztették a mexikói fővárosban a függetlenség napján, amikor az ünneplő tömegben mariachi zenésznek öltözött fegyveresek kezdtek lövöldözni.
Az állami vállalatok szakszervezetei hároméves megállapodást kötöttek tavaly, de már a második évben jelzik, hogy mégis kevés a fizetésemelés: 5 helyett inkább 13 százalék kellene jövőre.
Egy ismeretlen személy holttestére bukkantak szeptember 17-én kora reggel Rákosliget és Rákos között. A rendőrségi helyszínelés idejére a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhetnek 20 km/órás sebességgel. A hatósági eljárás végéig akár 20-30-40 perces késésekre lehet számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon. Az esemény miatt a mai Rá
Segítséget kért Bereczki Zoltántól Majka, amikor elakadt új dalának refrénjével. Az énekes-színész gyakorlatilag egy autóút alatt megírta a hiányzó három sort.
Nem csak Jennifer az egyetlen híres ember a Lopez családban. Húga, Lynda az Egyesült Államokban sztárnak számít, mivel televíziós újságíró lett belőle.
Ahogy az utazásban, úgy immár az utasbiztosítások megkötésekor is hódít a last minute: a fogyasztói igények változása miatt ma már szinte minden biztosító kínál online a tárgynapon hatályba lépő konstrukciót - írja hétfői számában...
Az új online rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra, hogy közben a tisztességes vállalkozásoknak könnyebbséget és újabb megrendeléseket is hozhat – mondta Varga Mihály.
A magát „liberális demokráciának” nevező szerveződési mód valójában egy ma már nem is annyira rejtett globális hatalmi gépezet egyre kíméletlenebb nyílt diktatúrája.
Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, múlt héten beérkezett ugyanis a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz. Az új online rendszer úgy mérhet jelentős csapást a feketegazdaságra...
Az elmúlt évek hangulata szerint alakult már az első félévben is Európában az autóeladások hajtásmód szerinti alakulása. A dízelek visszaesése talán még csak az elején tart.