2018. szeptember 2. vasárnap

szept. 2
12:42
Több millió forint értékű drogot szállított egy férfi siklóernyővel (vg.hu)
Harminchat millió forint értékű drogot szállított egy férfi motoros siklóernyőjével Csongrád megyében.
szept. 2
12:42
A Tianwani Atomerőmű 4. blokkjánál megkezdődött az üzemanyagkötegek behelyezése (NRGreport)
2018. augusztus 25-én behelyezték az első fűtőelemköteget a kínai Tianwani Atomerőmű negyedik blokkjának reaktorába és ezzel megkezdődött a blokk fizikai indítása.
szept. 2
12:42
20 ezer forinttal próbált egy légitársaság megvesztegetni egy nőt, hogy ne szóljon, hogy egy férfi végigmaszturbálta mellette az utat (BorsOnline)
A huszonegy éves Mikaela Dixon a barátjával utazott Kaliforniából Chicagóba, ami elég hosszú repülőút. A barátja mélyen aludt az ablak melletti széken, ő középen ült, és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szomszédja elkezdi fogdosni magát. Dixon bepánikolt a dologtól, nem tudta, mit csináljon, úgyhogy csendben ült, és órákon keresztül próbá
szept. 2
12:48
Magyarország megfigyelői státust kapott, nézze meg, hol (ATV)
Magyarország megfigyelői státust kapott a Nemzetközi Türk Akadémiában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI-vel telefonon Biskekből, a kirgiz fővárosból, ahol a türk-nyelvű országok együttműködési tanácsának külügyminiszteri szintű tanácskozásán vett részt.
szept. 2
12:48
Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 35. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 1,590 milliárd forintért izgulhatnak majd a játékosok. Az Ötöslottó...
szept. 2
12:51
Új lehetőségek nyíltak magyar kutatók előtt (Infostart)
A türk népek történelmét kutató, turkológiai kutatásokat végző nemzetközi intézmény munkájában ezentúl magyar kutatók is részt vehetnek.
szept. 2
12:54
Egyre borúlátóbbak a németek (hirado.hu)
A németek kétharmada szerint hazájuk rossz irányba változott.
szept. 2
12:54
Teret hagy az új fizikának (USAracing)
Az európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) munkatársai az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon vizsgálatában újabb jelentős eredményt értek el.
szept. 2
12:54
Beállt az egy M1-es Hegyeshalomnál (HírTV)
A megnövekedett forgalom miatt négy kilométeres torlódás alakult ki a határátlépési pontnál, az Ausztria felé vezető oldalon.
szept. 2
12:57
Négy kilométeres a sor Hegyeshalomnál (hirado.hu)
Négy kilométeren torlódnak a járművek az M1-esen a hegyeshalomi határátkelőnél.
szept. 2
13:00
Ki fog jönni a sodrából, ha az M1-es felé tart - Ez a helyzet az autópályán (Blikk)
Győr - A megnövekedett forgalom miatt négy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, az Ausztria felé vezető oldalon - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délben az MTI-t.
szept. 2
13:00
Káosz az M1-esen: négy kilométeres a dugó (ATV)
A megnövekedett forgalom miatt négy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, az Ausztria felé vezető oldalon - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délben az MTI-t.
szept. 2
13:03
Jellemzően a viharos szél okozott károkat (Infostart)
Országszerte a viharos szél okozott károkat szombaton, jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap délelőtt.
szept. 2
13:06
Extrém magas a parlagfű pollenkoncentráció az Alföld egyes területein (ProfitLine)
Extrém magas parlagfű pollenkoncentráció miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) vasárnapra az Alföld egyes területeire.
szept. 2
13:06
Ez a magyar álommunka? Évi több tízmillió forintos fizetés, partik és rengeteg utazás (Pénzcentrum)
Ki ne álmodozna arról, hogy mással foglalkozik, mint a való életben? Vajon hányan játszanak el a gondolattal, hogy abból élnek, amihez igazán kedvük is van? Ez ugyanis nem mindenkinek adatik meg. Sokan kötnek kompromisszumot a biztos megélhetés...
szept. 2
13:06
Fotók: kidőlt fák, villámcsapás okozta tűz - így pusztított a vihar (ATV)
Országszerte a viharos szél okozott károkat szombaton, jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az M1 aktuális csatornának vasárnap délelőtt.
szept. 2
13:06
Harmincezren búcsúztatták a donyecki felkelés felrobbantott vezetőjét a helyi operaházban (444.hu)
Az orosz állami hírügynökség szerint "miniszterek, tisztek, üzletemberek, nyugdíjasok és iskolás gyerekek" is lerótták kegyeletüket.
szept. 2
13:06
A nagy diéta-átverés - 12 dolog, ami nem is hizlal annyira! (Femcafe)
Csalni tudni kell, ez a fogyókúránál is nagyon igaz.
szept. 2
13:06
Förtelmes állapotok uralkodtak a rákosrendezői pályaudvar vécéjében - most tiszta, de a kulcsot jól elrejtették (SzMo)
A Kétfarkú Kutya Párt kiderítette: elvileg havonta 8 ezer forintért takarították a vizesblokkot, ennek azonban a legkisebb jele sem látszott.
szept. 2
13:12
Szigorítanak az új autók emissziós tesztjén: jelentős késések a forgalomba helyezésnél (Menedzsment Fórum)
Mostantól már csak a korábbinál jóval szigorúbb emissziós teszten átesett új járműveket lehet forgalomba helyezni az EU-ban.
szept. 2
13:15
10 év garancia a Suzukitól – így már tényleg nem kell félni a turbóktól (Auto Pult)
A Suzuki a frissített Vitara piacra dobásával – amiről bővebben korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak – példátlan garanciát vezetett be, amivel a turbómotorokról kialakult (tév?)hitet kívánja eloszlatni a márka, valamint az importőr: mostantól a 3 éves teljes körű alapgarancia mellé minden turbómotoros új Suzukihoz egy 7 éves kiegészítő garancia társul, ami a motorra, a turbófeltöltőre,…
szept. 2
13:15
Több kilométeren torlódnak a járművek az M1-esen Hegyeshalomnál (vg.hu)
A várakozási idő mintegy háromnegyed óra. Az 1-es úton Hegyeshalom és Miklóshalma között 15 perc a várakozási idő.
szept. 2
13:18
Közép-ázsiai diktatúrákkal barátkozik Szijjártó Péter (Privátbankár)
Magyarország megfigyelői státust kapott a Nemzetközi Türk Akadémiában, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kirgizisztánban. Bár a megállapodás kulturális jellegű, ezzel együtt sok jel utal arra, hogy a közép-ázsiai országban sérülnek a politikai és a civil jogok, a politikai ellenfeleket pedig elnyomják. Még ennél is rossz
szept. 2
13:18
Több száz migránsgyerek kezdte meg a tanévet Szerbiában (hirado.hu)
Szerbia-szerte 33 iskolában, 344 migránsgyerek kezdte meg a tanévet – közölte vasárnap a szerbiai menekültekkel és migránsokkal foglalkozó bizottság.
szept. 2
13:18
Lángba borult egy fővárosi ház tetőszerkezete (Infostart)
A fővárosi tűzoltók eloltották a tüzet.
szept. 2
13:18
Olyat mentett Federer, hogy ellenfele nem hitt a szemének (HírTV)
Nem mindennapi pontot ütött a svájci klasszis az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 2
13:18
Ilyen hangulatban készül A mi kis falunk – Kulisszatitkok! (BorsOnline)
Nyár derekán, egy békésnek induló napon ellátogattunk Pajkaszegre, A mi kis falunk forgatására. Mivel most indul a sorozat harmadik évada, már elárulhatjuk, mi történt ott.
szept. 2
13:24
Problémás iskolakezdés - Rengeteg gyermek szorong (WebBeteg)
Az új tanév indulása a kisiskolásoknak okozza a legkomolyabb kihívást. Ez az időszak az új élmények iránti olthatatlan kíváncsiság mellett szorongással is együtt járhat.
szept. 2
13:24
Nem indul az elnökségért a román kormánypárt elnöke (hirado.hu)
Közös elnökjelöltet készülnek indítani a román szociálliberálisok a jövő évi elnökválasztáson.
szept. 2
13:24
Ferrara: Ronaldo nem éri el a 30 gólt ebben a szezonban (m4sport.hu)
A 25 gól sem hangzik olyan nagyon rosszul.
szept. 2
13:24
Egy lépcső miatt áll a bál a szentélynél: Még a listáról is törölhetik (Femcafe)
A Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal szerint nem volt rá engedély.
szept. 2
13:24
Szijjártó: Magyarország megfigyelői státust kapott a Nemzetközi Türk Akadémiában (Igényesférfi.hu)
A tudományos és kulturális kutatást, valamint együttműködést segítő Akadémiát Kazahsztán, Törökország, Azerbajdzsán és Kirgizisztán hozta létre.
szept. 2
13:30
Így érkezett meg Orbán Viktor Kirgizisztánba (ATV)
Orbán Viktor megérkezett Kirgizisztánba, az Isszik-Köl nemzetközi repülőtérre. A miniszterelnök látogatásának célja, hogy részt vegyen a III. Nomád Világjátékok megnyitóján Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország és Üzbegisztán vezetőinek társaságában.
szept. 2
13:30
Rubint Réka nosztalgiázott: Ilyen gyönyörű kismama volt (Femcafe)
Mindhárom terhességét megmutatta.
szept. 2
13:30
Már extrém durva a pollenhelyzet Kecskemét és Szeged környékén (SzMo)
A viharos időszak kedvez a parlagfű pollenkoncentrációja emelkedésének, ilyenkor az arra érzékenyeknél asztmatikus tünetek is jelentkezhetnek.
szept. 2
13:36
Sztrájk bénítja a kompforgalmat (HírTV)
Hétfőn 24 órás sztrájkra lép az égei-tengeri és a jón-tengeri szigeteket egymással és a szárazfölddel összekötő görögországi kompok személyzete.
szept. 2
13:36
Dühös tömeg tüntetett egy kínai városban, 46 embert lecsuktak (444.hu)
Nem vették fel az állami iskolába a gyerekeket, úgyhogy barikádot emeltek.
szept. 2
13:36
Beavatott intim titkaiba Hódi Pamela, meghitt pillanatokról vallott (Ripost)
A modell kislánya és húga nagyon jól kijönnek egymással és egy ideje egyre teljesebb a család, hiszen az új szerelem is rátalált.
szept. 2
13:36
Vörös riasztást adtak ki: kínzó napok várnak az ország ezen területén élőkre (Ripost)
Az Alföld egyes területeire a legmagasabb szintű figyelmeztetést adták ki.
szept. 2
13:36
Szexi fürdőruhás képekkel forrósítja fel Kovács Dóra az első őszi napokat (SzMo)
Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja egy kicsit visszahozza a forró nyarat új fotóival.
szept. 2
13:38
Nagy a baj: koncert közben lett rosszul Bono, azonnal orvoshoz rohantak vele (Ripost)
Félbe kellett hagyni a koncertet is.
szept. 2
13:39
Nehéz döntések elé néz az új afganisztáni parancsnok (Infostart)
Megkezdte tevékenységét vasárnap Scott Miller tábornok, az amerikai- és a NATO-erők új afganisztáni parancsnoka Kabulban.
szept. 2
13:42
Sztrájk miatt nem közlekednek a görögországi kompok (hirado.hu)
A görög komptársaságok alkalmazottjai öt százalékos béremelést követelnek.
szept. 2
13:45
Kilencgólos győzelemmel rajtolt a címvédő Szeged - reakciók (Sport365)
Ketten innen, ketten onnan értékeltek.
szept. 2
13:48
A menekültválság megváltoztatta Németországot, a németek kétharmada szerint rossz irányba (Menedzsment Fórum)
A németek kétharmada szerint negatív irányba változott Németország a nemzetközi migrációs válság három évvel ezelőtti elmélyülése óta - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
szept. 2
13:48
Szerbiában járhatnak iskolába a menekültgyerekek (Privátbankár)
Szerbia-szerte 33 iskolában, 344 migránsgyerek kezdte meg a tanévet.
szept. 2
13:48
Fellélegezhetnek a budapesti autósok (HírTV)
Ismét teljes vonalán közlekedik az 1-es villamos, a 4-es és a 6-os is, és hamarosan a 2-es metró is újra megáll a Kossuth téren.
szept. 2
13:48
Megszakították a U2 berlini koncertjét (vg.hu)
Néhány szám elhangzása után kénytelen volt megszakítani berlini koncertjét a U2.
szept. 2
13:50
Jövőre már kapható lesz egy új elektromos kisautó, a Sion (Menedzsment Fórum)
A müncheni Sono Motors startup vállalat a jövő év végére tervezi piacra vinni "Sion" elektromos kisautóját - jelentette be az Automobilwoche szaklapnak adott interjúban Thomas Hausch igazgató.
szept. 2
13:51
10 év garancia a Suzukitól – így már tényleg nem kell félni a turbóktól (Auto Pult)
A Suzuki a frissített Vitara piacra dobásával – amiről bővebben korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak – példátlan garanciát vezetett be, amivel a turbómotorokról kialakult (tév?)hitet kívánja eloszlatni a márka, valamint az importőr: mostantól a 3 éves teljes körű alapgarancia mellé minden turbómotoros új Suzukihoz egy 7 éves kiegészítő garancia társul, ami a motorra, a turbófeltöltőre,…

Keresés