Szeptember 1-én a világ legjobb kajak-kenusai csaptak össze Budapest szívében, akik a Red Bull Vízisprint keretében egyedi helyszínen, a Városligeti-tavon, egy csak erre az alkalomra kialakított 100 méteres sprintpályán eveztek. A női kajakos futam első helyezettje Marta Walczykiewicz lett, míg a férfiaknál Tótka Sándor állhatott a dobogó tetejére.
A világbajnok kajakozó, Dudás Miklós szerint szüksége van a pofonokra, amelyeket az elmúlt években kapott, hogy jobban megbecsülje a lehetőségeit és még komolyabban vegye a feladatait.
Történelmi meccset hozott az újoncok csatája a labdarúgó-élvonal 7. fordulójában, a Kisvárda ugyanis nagy meglepetésre megszerezte első NB I-es győzelmét az MTK együttesének vendégeként (0-1), így el is mozdult az utolsó helyről.
Egyrészt ő az utóbbi évtized egyik meghatározó hátvédje. Másrészt viszont profi és nagyszájú üzletember, aki most éppen a tenisz világát reformálja meg. És már most nagyobb hatalma van, mint a Barcelona vezetőségének.
Bár a Ferencváros már két góllal is vezetett a Vidi FC ellen a 7. forduló zárómérkőzésén, az Európa liga csoportkörére készülő fehérváriak egyenlíteni tudtak.
Az éllovas Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a címvédő MOL Vidi FC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
A Manchester United 2-0-s győzelmet aratott a Burnley otthonában, az idáig százszázalékos Tottenham ugyanakkor 2-1-re kikapott Watfordban az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Az éllovas Ferencváros kétgólos előnyről 2-2-es döntetlent játszott a címvédő MOL Vidi gárdájával a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának rangadóján vasárnap.
A Manchester United 2-0-s győzelmet aratott a Burnley otthonában, az idáig százszázalékos Tottenham ugyanakkor 2-1-re kikapott Watfordban az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Szombaton labdarúgó-válogatottunk már Nemzetek Ligája-mérkőzést játszik, így a magyar szurkolók számára különösen örömteli, hogy Szalai Ádám (30) bomba formában kezdte meg a német bajnokság új szezonját!
A címvédő FC Barcelona a két-két gólt és gólpasszt szerző Lionel Messi vezérletével hazai pályán 8-2-re kiütötte az újonc, és mindeddig veretlen Huesca együttesét a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC 2-0-ra győzött a Schalke 04 vendégeként a német labdarúgó Bundesliga második fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán bejutott a legjobb nyolc közé a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.
Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán bejutott a legjobb nyolc közé a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyében.