A Magyar Narancs azt írja, hogy minden orvos felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán. Az öt orvos azután mondott fel, hogy korábban ugyanezen az osztályon a nővérek is felmondtak, de az ő pótlásukat még megoldották nyugdíjból visszahívott ápolókkal, gyerekosztályról delegáltakkal és bérnővérekkel.
Orbán Viktor távollétében javasolta Juncker a Fidesz kizárását a Néppártból - nyilatkozta telefonon Rogán Antal a salzburgi informális uniós csúcs után. Azt is mondta, hogy visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét.
Terence Hill a Corvin Mozihoz érkezett, ahol tömegek várték és ovációval fogadták. A színész igyekezett minél több embernek dedikálni, miközben végig sétált a vörös szőnyegen. Terence Hill mellett Ujréti László is ott volt, aki a hollywoodi színész magyar hangja.
Óriási érdeklődés mellett érkezett meg csütörtök este a Corvin Mozihoz Terence Hill. Az olasz színész nagyjából fél órán keresztül vonult a vörös szőnyegen és igyekezett minél több rajongót megajándékozni aláírásával, bár a tömegben sokszor apokaliptikus jelenetek játszódtak le. A színész nem csak a mozi előtt, de az épületben is dedikált, és közbe
Hárman meghaltak, ketten pedig megsebesültek, amikor egy fegyveres tüzet nyitott egy gyógyszeripari központban az Egyesült Államokban. A fegyveres nő a gyilkosságok után önmaga ellen fordította fegyverét.
A Plotinus 2018. 09.17.-én tartott közgyűlésen a TEBÉSZ képviselője kérdést tett fel a társaság jelenlegi vagyoni helyzetével kapcsolatban, amire közleményben reagált a cég. Továbbá bejelentette, hogy az MNB a 2018 júniusi saját részvény...
Kapott egy elkerülhető gólt, majd hiába támadta végig a második félidőt, képtelen volt betalálni a Mol Vidi FC, és végül 2-0-ra kikapott a BATE Boriszovtól.
A Plotinus 2018. 09.17.-én tartott közgyűlésen a TEBÉSZ képviselője kérdést tett fel a társaság jelenlegi vagyoni helyzetével kapcsolatban, amire közleményben reagált a cég. Továbbá bejelentette, hogy az MNB a 2018 júniusi saját részvény...
Azután merült fel a kiutasítás lehetősége, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgársági esküt tesznek a konzulátuson.
A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta az adóreformról szóló törvénytervezetet. A dokumentum nyolc adótörvény módosítását és egy új jövedéki adótervezetet tartalmaz.
A gyógyszertárak választékának növekedésével sok régi gyógymód feledésbe merült. Pedig érdemes őket feleleveníteni, hiszen még ma is hasznosak lehetnek az enyhébb tünetekre. Persze orvoshoz azért mindenképpen menj el!
Az évek óta tartó lakáspiaci boom miatt jelentősen drágultak a lakások a különböző a nagyvárosokban, ugyanez igaz a nettó átlagfizetésekre is: az EU-n belül Magyarországon volt az egyik legnagyobb a bérnövekedés.
Kovács Zoltán elmondása szerint a Frontex-javaslat „gyakorlatilag azt fogja jelenteni, hogy a tagállamoknak fel kell adniuk szuverenitásuk egy részét”.
Többnyire derült vagy kissé felhős lesz az ég, mindenhol többórás napsütés várható, bár napközben helyenként több lehet a gomolyfelhő, illetve éjjel vékony felhőréteg is kialakulhat.
A sok lakásban megtalálható, közismert szobanövény, a Cassulát más néven pénz fának is hívják. Gondolkoztál már valaha rajta, hogy vajon miért pont ezt a nevet kapta?
Milos Zeman: Csehországnak a saját érdekében el kell utasítania a Magyarország elleni büntetőintézkedéseket az Európai Unióban, mert a közeljövőben őt is valami hasonló érheti.