Barcelona ‒ Nagy László (37) korábbi sikerei helyszínére, Barcelonába látogat szombaton (Sport 1, 18 óra). A Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában rangadót játszik, újabb komoly erőpróba vár rá a Kielce elleni hazai győzelem után.
Bevett szokás az, hogy az állami kórházak magán intézményeknek, vagy orvosoknak bérbe adják a műtőket, személyzettel - mondta Lantos Gabriella egészségügyi szakértő az InfoRádióban, és hozzátette, a rendszer és a finanszírozás - hogy kinek fizet a beteg - teljesen szabályozatlan.
Liverpool ‒ A horvát Luka Modric (33) mellett honfitársát, Dejan Lovrent (29) is hamis tanúzással vádolta meg az eszéki bíróság a Dinamo Zagreb focicsapata korábbi ügyvezető elnökének, Zdravko Mamicnak a korrupciós ügyében.
A BIF Nyrt.-ben feltűnt a miniszterelnök barátjához köthető bank. Az LMP politikusa erről azt mondja: végiggondolja, milyen lehetőségei vannak, de ez nem tud gyorsan menni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a szövetség még a népszavazás kiírása előtt közvélemény-kutatást készíttetett az erdélyi magyarság körében, mely azt mutatta ki, hogy az elsöprő többség konzervatív álláspontot képvisel a család meghatározása ügyében.
Hegedüs Éva, a Gránit Bank tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója bekerül a Takarék Jelzálogbank igazgatóságába külső tagként - derült ki utóbbi társaság közleményéből. A Takarék Jelzálogbank Nyrt. közölte, hogy részvényese...
Amikor egy iparág vagy egy nyersanyag kilátásai a piac megítélése szerint jó irányba változnak, akkor azok a pénzügyi eszközök (ETF-ek, részvények stb.), amelyek pozitívan korrelálnak ezzel a folyamattal, jó hosszú távú befektetésnek bizonyulhatnak. Ilyen lehet az ausztrál Lynas Corporation, amelynek részvényei jelenleg 2 AUD körül forognak: a Lyna
Úgy tűnik, éveket kell várni, hogy a budapesti tömegközlekedésben bevezessék az elektronikus jegyrendszert, a Rigót. A BKK tájékoztatása szerint a Rigo projekt jelentős átütemezésére és újratervezésére volt szükség, mert az eredeti...
Az MNB összesen 45,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az FxLoop Investment Kft.-re és egy magánszemélyre visszafizetendő pénzeszközök jogosulatlan gyűjtése miatt és megtiltotta a jegybanki engedély nélküli tevékenység...
A magyar kormány tervei szerint folytatódik az erdélyi gazdaságfejlesztési program, amelybe az eddigieknél is hangsúlyosabban szeretnék bevonni az ottani fiatal vállalkozókat.
A gyógyszergyártók által fenntartott káralap létrehozását tartja szükségesnek a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy ennek terhére a vásárlók visszaválthassák a forgalomból kivont gyógyszereket.
Az első hullám péntekről szombatra virradóra érkezik, de a második lesz a durvább. Fotó: Pixabay Szeptember 22-én megérkezik az "évszakváltó" hidegfront. Mint legtöbbször, most is nyugat, északnyugat felől tör be az országba a mostaninál jóval hidegebb levegő. Az Időkép előrejelzése szerint szombaton reggel északon, északnyugaton már esőre, záporo
– Elkészült erejével a Mol Vidi focicsapata? A székesfehérváriak vereséggel kezdték szereplésüket az Európa-liga csoportkörében, a fehérorosz BATE Boriszov 2-0-ra diadalmaskodott Budapesten, a székesfehérváriak ideiglenes otthonában, a Groupama Arénában.
Hullámvasúton a Tilray árfolyama, az orvosi marihuána előállításával foglalkozó cég részvényei hatalmas szárnyalást produkáltak az elmúlt napokban, bár a cég részvényeit tavaly 17 dolláron bocsátották ki, a Tilray szerdán egészen...
A Moody's pénteken stabilról negatívra rontotta a pénzmosási botrányba keveredett legnagyobb dán bank, a Danske Bank felső középkategóriájú "A1" adósi besorolásának a kilátását. A Moody's jelezte, hogy a kilátás rontása azt a kockázatot...
Kevesebb mint egy héttel a döntés előtt jobbnak értékelték az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szakemberei Németország pályázatát a törökökénél a 2024-es Európa-bajnokság megrendezésére.
Az Európai Bizottság szerint uniós versenyszabályokat sérthetett a román gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz, mivel korlátozhatta a Romániából származó földgázexportot. A Bizottság aggályaira válaszul a román gázszállítási...
A brit kormányfő kijelentette: ha eredménytelenül zárulnak a Brexit-tárgyalások, akkor sem sérülnek a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogai.
A Magyarországon termelt bruttó hazai össztermék (GDP) előállításában a turizmus ágazat egyre nagyobb részt vállal, érdekünk, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növeljük.
A kőszívű ember fiai, Katonazene, Tanulmány a nőkről, Pogány Madonna, Fotó Háber, A veréb is madár. Szinte hetente találkozunk a magyar csatornákon olyan filmekkel, amelyeknek ő volt az operatőre.
Futóversenyek miatt változik több budapesti tömegközlekedési járat menetrendje vasárnap, és a Clark Ádám tér környékén több utat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A labdarúgó Európa-ligában csoportkörének első fordulójában a Zürich 1–0-ra legyőzte idegenben a ciprusi AEK Larnacát. A vendégek a mindent eldöntő gólt a 61. percben szerezték tizenegyesből, ám mivel még nem járt a pályán, a büntetőt értékesítő Benjamin Kololli nem tudta, mire vállalkozik, mikor ki akart rohanni szurkolóihoz.
Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól – jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak.