Egy 85 éves férfi és 83 éves felesége holttestére bukkantak Kiskundorozsmán. A Délmagyar információi szerint az asszony napokkal korábban halt meg, mint a férje. Gyilkosságra utaló nyomot nem találtak a rendőrök.
A Vatikán és Kína történelmi jelentőségű ideiglenes megállapodást" kötött a kínai katolikus püspökök kinevezéséről - közölte a Szentszék szombaton, miután Ferenc pápa megkezdte négynapos baltikumi körútját.
Bár korábban felvetődött, hogy az Egyesült Arab Emírségek után egy európai klubhoz igazol Dzsudzsák Balázs, ám végül nem így lett. Nem is csoda, hiszen az újdonsült csapatában éves szinten minimum 2,2 millió eurót (700 millió forint)...
Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva. A férfi a falu határától mintegy 800 méterre készítette elő a szénát bálázásra, amikor a támadás történt. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke videofe
A hányinger és hányás számos különféle betegség velejárója lehet. Az okok szerteágazóak, állhat a háttérben emésztőrendszeri, szív- és érrendszeri, urológiai és még számos betegség. A következőkben áttekintjük, melyek a leggyakoribb okok.
„Ha a gleccserek és a sarki jég a globális felmelegedés következtében tovább olvad, rég eltemetett veszélyes baktériumok kerülhetnek elő, és ez számtalan kihívást tartogat földünk lakói számára – kongatta meg a vészharangot Brent Christner mikrobiológus a National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent cikkében.
A Continental jelentős beruházónak számít Magyarországon, hiszen az elmúlt években több tízmilliárd forint értékben telepített új projekteket itteni üzemeibe. Bár autóipari vállalatról van szó, a fehérgalléros munkavállalóinak...
Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Sargentini-jelentés elfogadását követően alkalmatlanná vált arra, hogy európai szinten fellépjen a migráció kezelésében.
Mintegy 2000 kutyát és macskát visznek be évente a budapesti IX. kerületi Illatos úti telepre - mondta Dódity Gabriella, a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány kuratóriumának tagja szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Szeptember 23-án hajnali 3 óra 54 perckor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz. Nincs visszaút: megállíthatatlanul rövidülnek a nappalok, a sötétség egyre nagyobb szeletet hódít el napjainkból. Teszi ezt egészen decemberig, amikor új lendülettel a fény megint utat tör magának – emlékeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A magyar lakosság egészséges életévei sokkal jobban csökkennek a légszennyezés miatt, mint a Kínában vagy Indiában élőké – állapította meg az Európai Számvevőszék jelentése.
A DVTK arra kéri szurkolóit, hogy ne utazzanak el a szlovák jégkorongligában vasárnap sorra kerülő, a Detva csapata elleni mérkőzésre, mert rendbontástól tartanak.
Szili Katalin Vojko Obersnellel, Fiume polgármesterével közösen nyitotta meg a háromnapos, művészeti, kulturális és gasztronómiai programokkal teli rendezvénysorozatot.
Idei 7. futamgyőzelmét szerezte a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyében Mick Schumacher – a német versenyző újabb sikerének köszönhetően az összetettben is átvette a vezetést, írja az f1vilag.hu. Schumacher az első rajtkockából kezdhette meg az első spielbergi versenyt a Red Bull Ringen, és bár kezdetben vizes volt a pálya, a német magabiztosan r
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között várható, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 18 és 24 fok között valószínű,
A legkevésbé a pénzügyi és a biztosítási szektorban nőttek a keresetek - mondta Regős Gábor, a Századvég közgazdásza szombaton az M1 aktuális csatornán.
Hans-Georg Maassen egy menekültekre vadászó szélsőjobboldaliakról készült felvétel eredetiségét kérdőjelezte meg, ezzel azonnal kettéosztotta a német politikát.