A világ legdrágább, a becslések szerint akár egymillió fontot (360 millió forintot) is érő skót whiskyjére lehet licitálni október 3-án a Bonhams árverési ház edinburgh-i aukcióján.
Több mint 2 százalékkal, négyéves csúcsra emelkedett a Brent típusú könnyűolaj világpiaci ára hétfőn annak nyomán, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) elutasította a kitermelés azonnali növelését, jóllehet Donald Trump amerikai elnök többször is felszólította az olajkartellt, hogy tegyen lépéseket a globális kínálat bővítésére az ára
A nyugat-magyarországi városok közül Győrött kellett a legtöbbet, körülbelül 300 ezer forintot fizetni egy lakás négyzetméteréért az idei év első negyedében. Sopronban több mint 290 ezer, Veszprémben pedig csaknem 270 ezer forintot. A legolcsóbban Nyugat-Magyarországon Nagykanizsán és Dunaújvárosban lehetett lakást vásárolni, ahol a fajlagos medián
Lassan teljesen visszatér a G-nap előtti állapotokhoz az ismét kormányközeli tulajdonba került Hír TV. A Privátbankár.hu értesülései szerint beadta felmondását Major-Ádám Andrea, a Célpont szerkesztő-riportere, ismét feltűnik viszont a csatornán az oknyomozó műsor korábbi arca, Losonczi Kata. Augusztus óta számos kormánykritikus újságíró távozott
A cél a további növekedés és az, hogy az ágazat részesedése a nemzeti összterméken belüli a jelenlegi 6-ról 8 százalékra nőjön - mondta a miniszterelnök a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár szolnoki gyárában létesült új épület avatásán.
Jövő hétfőn búcsúztatják a hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után múlt szerdán elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai, háromszoros világbajnok párbajtőrözőt, a Nemzet Sportolóját.
„Orbán Viktor értelmetlen harca az Európai Unió ellen egyre több kárt okoz Magyarországnak. A lúzer kormány korrupt ügyletei miatt Magyarország több mint 500 milliárd forintnyi uniós támogatást veszíthet el” – írja közleményében Niedermüller Péter.
Egy új alapszabály elfogadásával rugalmasabbá tenné az LMP vezetését Keresztes Lóránt. A párt elnöke csak hiteles ellenzéki szereplőkkel tud elképzelni együttműködést az önkormányzati választásokon.
Az elmúlt bő másfél évben alaposan felszerelték az Országgyűlési Őrség tagjait. Úgy tűnik, a testkamerák is beváltak, hiszen egy újabb adagot rendeltek a korábbi beszállítótól.
A közigazgatási rendszer fejlesztésével gyorsabb, egyszerűbb, egységes és jó minőségű ügyfélkiszolgálás valósulhat meg; a következő évben 700 ügytípus egyszerűsödik vagy szűnik meg - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen.
Magyarország legjobb 100 borát gyűjtötte össze egy frissen megjelent kiadvány. A zsűriben kizárólag elismert, WSET diplomával rendelkező szakemberek, nemzetközi borakadémikusok kaptak helyet, akik szigorú és profi körülmények között...
Idén is megrendezték a Coop Rallyt, amely nem csupán egy verseny, hiszen a legfőbb célja felhívni a figyelmet az ellenőrzött magyar termékekre, és hírül vinni a nagyvilágnak, hogy a minőség elsőrendűen fontos az itthon gyártott termékeknél.
Míg az Európai Unió áramfogyasztásának körülbelül 30 százalékát fedezte megújuló energiaforrásból termelt villamos energiával 2016-ban, addig Magyarországon csak 7 százalék volt ez az arány, ami az unióban a második legalacsonyabb érték - írja a Portfolio.
Kedden még folytatódik a hideg levegő beáramlása a Kárpát-medencébe.Napközben a hőmérséklet az ország nagy részén a 15 fokot sem éri el, az erős szél pedig tovább rontja hőérzetünket.
Miközben a magyar baloldali EP-képviselők megszavazták a Magyarország elleni hetes cikk szerinti eljárás megindítását, a lengyel szociáldemokraták a Lengyelországgal szembeni eljárás kapcsán inkább tartózkodtak.