A most 51 éves Troy Clarkot bűnösnek találták a húszéves Christina Muse meggyilkolásában, melyet 1998-ban követett el Texasban. Clark akkori barátnőjével, Tory Bush-sal és az áldozattal lakott együtt egy rövid időszakban. A páros gyakran használt metamfetamint, amivel kereskedtek is. Miután a fiatal lánynak elege lett az állandó balhékból, kikölt
Iránnak titkos raktára van Teheránban, amelyben nukleáris anyagokat tárol - jelentette ki az izraeli miniszterelnök csütörtökön az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
Egyre több házas asszony csalja meg a férjét – állítják a szakértők. E félrelépések mögött azonban nem csak hirtelen támadt szenvedély vagy kalandvágy húzódik meg.
Legalább egy lábfej nagyságú lyuk tátong a 2-es és 24-es villamosok Soroksári úti végállomásán. Megkerestük az illetékeseket, egyelőre mindenki csak hárít, de az utasok attól még hasra esnek.
A kormánynak a turizmus több mint egy gazdasági ágazat, az a hazaszeretet egyik meghatározó kifejezési formája, és egyben jó lehetőség arra, hogy elmeséljük hazánk történetét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió Bírósága az EP-képviselők magánéletére hivatkozva döntött a képviselői költekezések titkosításáról. A Sargentini-jelentésben még a magyar képviselők anyagi helyzetének átláthatatlansága miatt aggódtak.
Idén már hatodszorra szervezik meg a PénzSztár versenyt, amelyre október 8-án éjfélig jelentkezhetnek a hazai és a határon túli középiskolások - közölte Kerekes György, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.
A kormány 1,1 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el az úgynevezett falusi útalap idei forrásigényeire, alsóbbrendű utak felújítására. A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározatban az áll: a kormány...
Egy nagyon megbántott angliai édesanya osztotta meg fájdalmát az interneten, miszerint leendő menye megtiltotta, hogy ott lehessen egyetlen fia esküvőjén. Az anonimitást választó hölgy egy fórumon panaszolta el történetét, miszerint nagyon meglepődött, amikor két hónappal ezelőtt a fiatal pár bejelentette, összeházasodnak. Mivel úgy látta, hogy fi
Ugyanezt akarja elérni a Soros-hálózat, és ugyanezt a folyamatot szeretné erősíteni az ENSZ globális migránspárti csomagja is mondta – Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője.
A vitiligóban szenvedő betegekre jellemző, hogy elveszítik a bőrük melanintartalmát. A melanin határozza meg a bőr, a haj, a szem színét. Akkor fordul elő vitiligo, ha a melanint termelő sejtek elpusztulnak vagy képtelenné válnak melanin előállítására, ez lassan növekvő, szabálytalan alakú fehér foltokat eredményezhet a bőrön.
Építési engedélyt szerzett a Duna House leánycége a Forest Hill lakópark III. ütemére. A Duna House közvetett leányvállalata, a Pusztakúti 12. Kft. építési engedélyt szerzett a Forest Hill lakópark III. ütemére. A Budapest, III. kerület...
A jövő hétre halasztották Donald Trump amerikai elnök és Rod Rosenstein igazságügyminiszter-helyettes eredetileg csütörtökre tervezett találkozóját. Rod Rosenstein esetleges távozásáról korábban ellentmondó sajtóértesülések jelentek meg.
Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a vajdasági Topolyán járt, ahol átadták a helyi TSC labdarúgó akadémiáját. Az eseményről rövid videó is megjelent a miniszterelnök Facebook-oldalán.
A jelenlegi konszenzusos várakozásnak megfelelő adózás előtti eredményt vár a harmadik negyedévre a Deutsche Bank pénzügyi igazgatója, James von Moltke.
A nyáron Budapesten indult blinkee.city alkalmazás, az állomások nélküli elektromos robogómegosztó rendszer 50 robogóval kezdett működni, de a szolgáltatás népszerűsége miatt hogy október 1-től további 30 járművel bővítik a flottát – derül ki a projektet támogató E.ON közleményéből.
Donna Sue Hudgins kíváncsi természetű ember. Mint kiderült, olyannyira, hogy hónapokig otthon rejtegette az anyja holttestét, mert érdekelte, mi történik lépésről lépésre az emberi testtel a halál után. Anya és 69 éves lánya egy házban éltek, és Hudgins hónapokig kereste a kifogásokat, hogy a dédunokák miért nem láthatják az idős nőt. Mindenkit
A BMW, a Daimler, és a Nissan után a Renault is felismerte az elhasználódott elektromos autó-akkumulátorokban rejlő hatalmas gazdasági potenciált, és bejelentette, hogy a villanyautóiban többé már nem elegendő kapacitással bíró alkatrészek egy óriási ipari energiatárolóban állhatnak újra munkába, a most elindított Advanced Battery Storage program k
Múlt hét pénteken írtunk arról, hogy új tagok kerülhetnek be a Takarék Jelzálogbank igazgatóságába, ha a közgyűlés is megszavazza. Ma megtartották a közgyűlést, ahol az igazgatóságba megválasztották Mészáros Attilát és Hegedűs...
A sportrajongók érdekeit figyelembe véve a Magyar Telekom és a TV2 Csoport megegyezésre jutott a Spíler2 TV csatorna kapcsán. A megállapodásnak köszönhetően a Spíler2 TV sportcsatorna szeptember 28-ától az év végéig biztosan elérhető lesz a Telekom tv ügyfeleinek. Az UEFA Bajnokok Ligája élő mérkőzéseinek nagy részét, valamint a spanyol La Ligát
Megfiatalodott a református egyház lelkészi gárdája Magyarországon, a katolikus és az evangélikus egyház papjainak átlagéletkora viszont egyre magasabb.
A nő korábban is erőszakos volt, sőt, máskor is támadt már szúróeszközzel – többek között ezért szabott ki súlyosabb büntetést a Szegedi Ítélőtábla az esetében.
A hét férfi állítólag robbanómellényekkel és gépfegyverekkel akart pusztítást okozni, és egy autóba rejtett bombát is fel akart robbantani egy másik helyen.