Háromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében. A jogellenesen keletkező hulladéktömeg gyors elszállítása mellett a vasúttársaság a környezettudatos magatartás fontosságára hívja fel a figyelmet, és aktívan részt vesz az illegális szemételhelyezés megszünte
A színésznő mára teljesen kivirult! Szulák Andrea komoly változásokon esett át, a külvárosba költözött, ahova vonattal jár, sőt, a hajszíne is más lett.
Az Űrgammák sorozattal robbant be a köztudatba, majd énekesi babérokra tört a göndör fürtökkel megáldott tinilány. Azóta eltelt több, mint 20 év, és Alexa egészen másfele vette az irányt.
Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik megszerezte első gólját tétmeccsen a Red Bull Salzburgban: az Osztrák Kupa második fordulójában a Regionalligában szereplő (azaz harmadosztályú) Schwaz ellen volt eredményes. Négy perccel azt követően talált be, hogy csereként pályára lépett. Íme, a találat, ami után még egy gólpasszt is kiosztott.
Négy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: a főváros XV. kerületében és Mánfán polgármestert, Bujákon polgármestert és képviselőket, a X. kerületben pedig egyéni képviselőt választanak.
Az elmúlt héten a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) is csatlakozott a Díjnet rendszeréhez, ezt követőn a TRV mintegy 250 ezer ügyfele is elérheti az e-számlázással foglalkozó cég szolgáltatásait - közölte a Díjnet. A lépéssel...
A színésznő új darabjához készült a meztelen alkotás, amit ő maga is a próbán látott először. Mint mondja, szereti a kényelmes viseletet, de talán azért nem ennyire.
Szerdán a spanyol élvonalban listavezető FC Barcelona és első számú üldözője, a Real Madrid is vereséget szenvedett. Több mint három évvel ezelőtt fordult elő legutóbb, hogy a két gigász ugyanazon a napon maradjon pont nélkül.
A Nemzetközi Valutaalap munkatársai és az argentin hatóságok megállapodtak abban a gazdaságpolitikai programban, amely a 2018. június 20-án jóváhagyott 36 hónapos készenlétihitel-megállapodást (SBA) alapozza meg - jelentette be az IMF....
Magyarország zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, a jövőben is fellép ellene, és ezt az álláspontot fogja képviselni a nemzetközi szervezetekben is - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának keretében e témában tartott rendezvényen, helyi idő szerint szerda este.
Nagy változás veszi kezdetét a Mercedesnél, távozik a posztját 12 éve betöltő vezérigazgató, a bajszáról is híres Dieter Zetsche, utódja már a McLarent is igazgatta korábban.
Magyarország zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, a jövőben is fellép ellene, és ezt az álláspontot fogja képviselni a nemzetközi szervezetekben is.
A TVEL, a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalata szupravezetőket fejleszt az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN a Future Circular Collider (FCC) elnevezésű új részecskegyorsítója számára.
Más lesz Brüsszel magatartása, mert az EP összetétele is változni fog a választás után – mondta Kövér László. A lengyel parlament alsóházának elnökével folytatott interjújában az EP sorsa mellett a két ország történelméről és jelenlegi együttműködéséről is beszéltek.
A Mol Vidi FC 3–1-re legyőzte a Mezőkövesdet szerda este, a hivatalos adatok szerint 696 néző előtt lejátszott bajnokin. Marko Nikolics, a fehérváriak vezetőedzője a mérkőzés után a szurkolókkal is foglalkozott, akik a Micheller Szilvia fotóiból összeállított galériánkban is feltűnnek. Többen a Mezőkövesdet is elkísérték a szerda esti bajnokira.
Lényegében mindegyik párt tartja a nyáron elért pozícióját a ZRI Závecz Research Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. A Medián legújabb felmérése szerint viszont négy százalékpontot esett vissza a Fidesz-KDNP támogatottsága, a kormánypártokból kiábrándult szavazók azonban nem az ellenzék, hanem a bizonytalanok táborát erősítik.
Dr. Hoffer Zoltán főigazgató vette át Dr. Varga Péter Páltól az Országos Gerincgyógyászati Központ irányítását - írja a weborvos. Varga Péter Pál a jövőben továbbra is az intézmény tulajdonosi feladatainak ellátását végző Budai...
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 3 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 30 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 2 ponttal eshet a nyitásban. A csütörtöki kereskedést várhatóan leginkább a tengerentúli fejlemények befolyásolják. Az amerikai j
A SET Group leányvállalata, a Hydro-Tár Hungary módosítja társasági szerződését, a jegyzett tőkében lesznek változások. A tőkében az eddig apportként nyilvántartott 800 millió forint ezt követően pénzbeli hozzájárulás lesz, amit...
Kiberbűnözéssel foglalkozó bírói hálózat alakult az Országos Bírói Hivatalban (OBH) - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Somogyi Zoltán, az OBH szakmai vezetője elmondta: a leggyakoribb eset - ami ráadásul...
Gyerekként is érzékelte a Ferencváros–Újpest derbi körüli felhajtást Sigér Dávid, a zöld-fehérek 27 éves játékosa, ám a nehéz pillanatokban nem is gondolta volna, hogy egyszer pályára léphet a legnagyobb rangadón.
Októbertől emelkednek a közjegyzői díjak, ez pedig akár százezer forintos extra kiadást okozhat egy lakáshitel felvétel esetében. Vannak azonban kivételek: az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó állami kamattámogatású jelzálogszerződéseknél nem nőnek a díjak.
A Népszava értesülése szerint miniszteri biztossá nevezték ki a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kancellárját, Pavlik Líviát. A miniszteri biztos feladata lesz az intézmény fenntartóváltását érintő jogi, gazdasági, igazgatási átalakulás...
Mára már 15 budapesti kerületben vált bizonytalanná, hogy ki és mikor viszi el a szelektíven gyűjtött szemetet - derült ki az RTL Híradóból. Rengeteg fővárosi kerületben panaszkodnak a lakók, hogy a szemétszállítás teljesen...
"Ha újra és újra összetöröd a saját szíved, mert nem veszed figyelembe az intő jeleket és faltörő kosként szaladsz fejjel a falnak, hogy most csak azért is más lesz, akkor bizony az a te felelősséged, nem a többi emberé. Kesereghetsz, hogy már megint átvertek, hogy beletapostak a lelkedbe, de hidd el attól semmi nem oldódik meg! Mindig bíztam benn
Közzétette tavalyi eredményeit a Revolut, az egyik legnagyobb európai fintechstartup: 12,8 millió fontos bevételre tettek szerint, ami ötszöröse a tavalyi, 2,4 millió fontos számnak. Most már havonta 1,5 milliárd eurónyi tranzakciót bonyolítanak...