Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz – írja közleményében a Bridgestone Magyarország Kft. A cég a kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abro
A hajléktalan-ellátást segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel – közölte Gulyás Gergely csütörtökön. A miniszter emellett Dimitrisz Avramopulos korábbi felszólalását bírálta és a Sargentini-jelentés kapcsán is véleményt formált.
A haza nem egy nemzet, egy hitvallás vagy egy hitrendszer, hanem a nagybetűs Otthon: ahol a dolgokat nem kell megmagyarázni, ahol önmagad lehetsz és a saját dolgoddal foglalkozhatsz – vallja Roger Scruton Orwell nyomán. Scruton „Where we are: the state of Britain now” c. új könyve a nemzet, az identitás, az EU és a globalizáció körüli konfliktusoka
Újabb, immár a harmadik szexuális visszaélési ügybe próbálják keverni az elkeseredett demokraták Donald Trump bírójelöltjét, Brett Kavanaugh-t, akinek első vádlóját ma hallgatja meg a szenátus jogi bizottsága. A testület pénteken szavaz a bírójelöltről, amit a demokraták mindenképp megpróbálnak megakadályozni. Az új vádló ügyvédje pornószínésznőt i
Az Angyaltemető szomorú történetéről és a vadregényes Öregtemplomról is mesélt nekünk az egyik legnépszerűbb magyar író-költő, aki 18 éve költözött a Budapesthez közeli kisvárosba.
Az apák fele több időt töltene gyermekével az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának felmérése szerint – közölte Szilvási Léna, az alapítvány programigazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Nem érkezett egyetlen, a tenderfeltételeknek megfelelő ajánlat sem az új paksi blokkok ellátását szolgáló üzemvízcsatorna-bővítés kiviteli tervezésére és megvalósítására. Az orosz közbeszerzési honlapon napokban közzétett...
Újabb földrészleteket nyilvánított beruházási célterületté a napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal összefüggésben a kormány - írja a Portfolio.
Berlinbe érkezik Erdoğan török elnök, akit a német szövetségi elnök fogad. A péntek esti díszvacsorától távol marad Angela Merkel német kancellár és sok ellenzéki politikus is.
- Online e-matrica ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák - közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az OBA-hoz és a BEVA-hoz hasonló garanciarendszer felállítását szorgalmazza az MNB az önkéntes nyugdíjpénztárak és az egészség- és önsegélyező pénztárak esetében - hangzott el az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...
– Online e-matrica-ütemezővel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétől a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák – közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Nincs vége a magyarországi magánegészségügyi piac pezsgésének. A legújabb hírek szerint jelenleg is három nagyobb tulajdonosváltást készítenek elő a szektorban. A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók ott lesznek a Portfolio...
Felszínre került José Mourinho és Pogba konfliktusa: a játékos a hétvégén kifogásolta a taktikát, amiért a csapatkapitány-helyettesi pozíció elvesztésével fizetett.
Várhatóan a kiskereskedelem jut az MVM-be beolvadó Nemzeti Közműveknek a csoporton belül, a nagykereskedelem pedig az MVM-é lesz - írja a Világgazdaság.
A tervezett 50 helyett 67 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, még úgy is, hogy a 15 éves papírok értékesítése kifejezetten gyengén sikerült. Vagyis a sikert a 3 és 5 éves kötvények terven felüli értékesítése...
Magasabb szintre lépett a globális szélturbinagyártó ipar, miután az MHI Vestas a héten bemutatta a világ első, kereskedelmi forgalomba kerülő 10 MW-ot elérő teljesítményű turbináját. A Vestas Wind Systems és a Mitsubishi Heavy Industries...
A sofőr hatalmas lélekjelenlétével, a járókelők és a mentők segítségével mentették meg egy utas életét Budapesten – számolt be róla közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat Hosszú ideje araszolt kocsijával a pesti forgalomban az a sofőr, akinek utasa minden előzetes panasz nélkül meghalt az anyósülésen. Az autó vezetőjének az tűnt fel, hogy ko
Két töltőállomást vesz át a hazai Lukoil-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. a Mol Magyarországtól. A Normbenz Magyarország Kft. jelenleg 74 töltőállomásból álló hálózata két új egységgel bővül, miután a társaság...
Hogyan dolgozik egy finn szobafestő lány? Miképp készül el a Hősök tere néhány téglából? Most kiderül: Budapesten rendezik az EuroSkills 2018-at, Európa legjobb szakemberei mérik össze a tudásukat.
Őrizetbe vette csütörtök reggel a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait - értesült a helyi média, melynek információi szerint az egyik letartóztatott korábban rendőrségi nyomozóként dolgozott. "Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megenged