A hazai és a nemzetközi kávévilág vezető szakemberei avatják be a közönséget a minőségi kávék titkaiba az Akvárium Klubban vasárnap A kávé napja elnevezésű rendezvényen, melynek programjában kóstolók, szakmai előadások és baristaverseny is szerepel.
A nyugat-magyarországi városok közül Győrött kellett a legtöbbet, körülbelül 300 ezer forintot fizetni egy lakás négyzetméteréért az idei év első negyedében. Sopronban több mint 290 ezer, Veszprémben pedig csaknem 270 ezer forintot....
Vajon mennyire tükrözik a törvényhozók a magyar társadalmat, amelynek képviseletét ellátják? És mennyire fontos, hogy a törvényhozás leképezze az őt megválasztók összetételét? A Hetek elemzése.
A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.
Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.
Forest Hills – Nem először fordul elő a zeneiparban, hogy a pályájuk csúcsán lévő zenekarok és duók váratlanul feloszlanak. Majka és Curtis szakítása kapcsán új sorozatunkban végigvettük a leghíresebb feloszlásokat.
Egyre több a lerobbant autó miatti segélyhívás Magyarországon - közölte a Europe Assistance biztosítócég magyarországi szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Egyre több a lerobbant autó miatti segélyhívás Magyarországon - közölte a Europe Assistance biztosítócég magyarországi szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.
Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.
Kék színben felragyogó meteort lehetett észlelni péntek este. Fényes meteort lehetett látni péntek este fél 9 környékén, mely délről észak felé haladva suhant át az égen. A jelenséget az ország több pontján is észlelni lehetett – közölte az időjárási portál, amely képeket és videót is közzétett. (Időkép)
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-vel.
Vaughn Gittin Jr. neve leginkább a drift világában jártasak számára ismerős. Nemrég egy Ford F-150 raptorral csapatott a Nordschleifén, ám most egy Mustang kormánykereke mögött is összegumizta a pályát.
Az idén 506 millió forintra pályázhattak az önkormányzatok az általuk fenntartott muzeális intézmények szakmai fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatain.
Rekordmennyiségű, több mint 700 kilogramm heroint foglaltak le a bolgár-török határon két, Ausztriába tartó iráni kamion rakterében - tudatták a bolgár vámhatóságok szombaton.
Nagyon sokan gondolták úgy, hogy erről a meccsről vétek lenne lemaradni: már szerdán elkelt minden jegy, azaz telt ház előtt játsszák a labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóját.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Bánsági Ildikó képtelen elfogadni az idő múlást, és hollywoodi sorstársait figyelve belátta, hogy azok egy-két szépészeti beavatkozással mennyivel jobban tudják megélni saját korukat....