2018. szeptember 3. hétfő

szept. 3
15:42
Kétszer is kirabolták ugyanazt a trafikot (HírTV)
Végül sikerült azonosítani a két férfit, akiket Pécelen kapcsoltak le a rendőrök.
szept. 3
15:42
Húsz kilométer per órával száguld a legoból épült Bugatti (NRGreport)
20 kilométeres óránkénti sebességre képes, alig több mint öt lóerős, mégis pillanatok alatt meghódította az internetet a Bugatti új modellje. A Chiron 2.0-ás verziója Lego-alkatrészekből épült, mégis könnyebb, mint az eredeti modell: alig 1500 kilogramm.
szept. 3
15:42
Paul McCartney állítja, mókusként tért vissza halott felesége (BorsOnline)
Mókus képében tért vissza Paul McCartney felesége?! A Beatles-tag meglepő élményét fedte fel: – Azóta hiszek a halál utáni életben, amióta megtapasztaltam valami különöset. Egy fehér színű mókust láttam, és biztos voltam benne, hogy ő az egykori nejem, Linda – utalt az 1998-ban elhunyt fényképészre, akitől négy gyermeke született. – Meggyőződés
szept. 3
15:44
Mustgáz ölt Kékcsén (HírTV)
Lementek a pincébe, ahol forrásban lévő bort tároltak, feljönni már nem tudtak.
szept. 3
15:45
Soha nem csinált még ilyet, és nem is fog többé: Megmutatta Tatár Csilla (Blikk)
Ki kellett próbálnia.
szept. 3
15:46
Vasárnapi boltzár: a kormány nem tervez módosításokat (HírTV)
Korábban az egyik szakszervezet Orbán Viktorhoz fordult a kérdésben.
szept. 3
15:48
Kárpátaljai rászoruló kisiskolások kaptak tanszercsomagot (hirado.hu)
A csomagok segítik az iskolai előremenetelt, hangzott el az átadón.
szept. 3
15:48
Palvin Barbara kivágott csipkében még vonzóbb volt (hirado.hu)
A 24 éves magyar modell ismét feltűnést keltett a Velencei Filmfesztiválon.
szept. 3
15:48
Ronaldo megvette a Real Valladolidot (444.hu)
A brazil focilegenda 51 százalékos részesedést szerzett a spanyol csapatban.
szept. 3
15:48
Rács mögött marad Czeglédy Csaba (HírTV)
Újabb három hónappal hosszabbították meg a volt szocialista politikus előzetes letartóztatását.
szept. 3
15:48
„Minden korábbinál több támogatás a családoknak az iskolakezdéshez” (HírTV)
Az iskolafejlesztések újabb ütemét is erre a tanévre időzítette a kormány.
szept. 3
15:48
Újra hinni fogsz a szerelemben, ha meglátod ahogy David és Victoria Beckham romantikáznak (Glamour)
Ennyi év után is imádják egymást
szept. 3
15:51
Lebukott a színész: ismét összejött a volt menyasszonyával (Ripost)
Úgy tűnik, megint újrakezdték a se veled-se nélküled kapcsolatukat.
szept. 3
15:51
Kikosarazták a Vidit, nemet mondott a válogatott kiszemelt (Ripost)
A fehérvári labdarúgó-csapatnak le kell mondania a tehetséges játékosról.
szept. 3
15:51
Felkavaró videó: ez az őrült motoros ezrek életét veszélyeztette (Ripost)
A motoros elképesztő sebességgel szlalomozott a szabályosan közlekedő autók között és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baj.
szept. 3
15:51
Erre figyelmeztet a félhold a körmödön. Jobb, ha odafigyelsz (Ripost)
Pillants a kezeidre. Számold meg, a 10 körmödön összesen hány félholdat látsz? Ha 7-nél kevesebbet, akkor már el kell gondolkoznod, mi állhat a háttérben. Mutatjuk, melyik ujjon mit jelent a hiánya.
szept. 3
15:53
Ezért akart hazajönni a nyaralásáról Bangó Margit (Ripost)
Mesebeli helyen, Törökországban nyaralt a családjával Bangó Margit! Talán meglepő, de a Kossuth-díjas előadóművész életében először vakációzott külföldön. Bár pályája során az egész világot bejárta, pihenés céljából még sosem utazott idegen országba, most is csak szerettei kérésére mondott igent.
szept. 3
15:54
Itt a válasz: a kormány reagált a vasárnapi boltzár visszahozásának ügyére (Blikk)
A kormány a vasárnapi boltzár ügyében nem tervez jogszabály-módosítást, nem tartja aktuálisnak a kérdést.
szept. 3
15:54
Véletlenül lett színésznő a 44 éves bombázó – A vígjátékok után most nagy dobásra készül! (Blikk)
Amerika legviccesebb komikája volt, ma keresett karakterszínésznő a 44 éves Kristen Wiig. Jövőre képregényfilmben fitogtatja a szupererejét.
szept. 3
15:54
Műalkotásokat vár az OTP és a Szépművészeti közös projektje (Kreatív Online)
A zsűri által kiválasztott nevezéseket virtuális galériában állítják ki, a legjobbat pedig fizikai valójában is.
szept. 3
15:54
A kormány szerint nem aktuális az újabb vasárnapi boltzár ötlete (444.hu)
Lehet, hogy már nem is érdemes feladni a levelet, melyben ezt kérik a miniszterelnöktől.
szept. 3
15:54
Suzuki arcot kapott a BMW Z4, mintha így akarták volna (Autónavigátor)
Erős poénnak tűnt lesuzukizni az új BMW Z4-et, de tagadhatatlan, hogy bizonyos szögből van hasonlóság. Most viszont ráfaragták a Swift Sport orrát, döbbenetes az eredmény.
szept. 3
15:54
Testvérváros lett Budapest és Betlehem (Igényesférfi.hu)
Testvérvárosi együttműködés jött létre a magyar főváros és a ciszjordániai Betlehem között.
szept. 3
15:54
Kvíz: Felismered Budapest háborús romjait? (SzMo)
Be tudod azonosítani a főváros épületeit és köztereit a legszomorúbb állapotukban is?
szept. 3
15:57
Netbankos csalás - több millióval lopták meg az OTP ügyfeleit (Infostart)
Egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak a netbankos csalók, ám megfelelő körültekintéssel még mindig megelőzhetők az átverések. A hétvégén nyilvánosságra került, több mint félmilliárd forintos csalás nyomán az InfoRádió egy kiberbiztonsági szakértőhöz fordult tanácsokért.
szept. 3
16:00
Itt van Argentína válasza a krízisre: megszorítás és napokon belül IMF-megállapodás (Portfolio)
Komoly költségvetési kiigazító intézkedéseket jelentett be hétfőn Mauricio Macri argentin elnök és az ország pénzügyminisztere. A lépésektől azt várják, hogy segítenek helyreállítani a befektetők megrendült bizalmát, illetve elősegítik...
szept. 3
16:00
Szalai már Tamperére hangolt (Azenpenzem)
Ahogy mostanában futballozik Szalai Ádám, könnyen lehet, hogy jó időre megoldotta Marco Rossi, a szombaton Tamperében a Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzéssel debütáló szövetségi kapitány centergondjait.
szept. 3
16:02
Iskolakezdés: milliárdos EU-pénzből kapják a magyar gyerekek a gyümölcsöt és a tejet (Portfolio)
Az iskolai tanév kezdetével folytatódik az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogram az EU tagállamaiban, amely Magyarország kapcsán azt jelenti a 2018-2019-es tanévben, hogy az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot...
szept. 3
16:03
Lemondott NVB-tagságáról Patyi András (Infostart)
Lemondott a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB) betöltött tagságáról is Patyi András, a testület korábbi elnöke, a lemondást az NVB tagjai hétfőn tudomásul vették, és beült a testületbe az utolsó megválasztott póttag, Lugossy-Sági Krisztina.
szept. 3
16:06
A cégek többsége foglalkozik a blockchain-technológiával (ProfitLine)
A PwC globális felmérésében a megkérdezett cégvezetők 84%-a számolt be folyamatban lévő blockchain-kezdeményezésről. A válaszadók ugyanakkor az aggodalmaiknak is hangot adtak: a vezetők szerint a szabályozási bizonytalanság és a bizalom hiánya a technológia üzleti elterjedésének legnagyobb akadálya.
szept. 3
16:06
Lavrov szerint Washington egyszer ultimátumot ad, másszor zsarol (hirado.hu)
Nem tetszik az orosz vezetésnek, hogy távozni készül az USA a WTO-ból.
szept. 3
16:06
Az elmúlt 25 év legerősebb tájfunja csaphat le Japán egy részére holnap (ATV)
Az elmúlt 25 év legerősebb tájfunja csap le várhatóan Japán egy részére kedden - figyelmeztetett a japán meteorológiai szolgálat hétfőn.
szept. 3
16:06
Budapest és Betlehem közötti testvérvárosi megállapodást írt alá Tarlós István (USAracing)
Tarlós István kifejtette, hogy a testvérvárosi egyezménnyel nem a politizálás a céljuk, hanem keret teremtése az együttműködéshez a keresztény közösség ikonikus székhelyével.
szept. 3
16:06
A Liverpoolban nevelkedett védő a DVTK-ban folytatja pályafutását (m4sport.hu)
Fiatal kora ellenére már sokat tapasztalt.
szept. 3
16:06
A mezőgazdaság nem egyenlő a sáros gumicsizmával (HírTV)
A digitalizáció és a robottechnológia jelenti a jövőt – mondta az agrárminiszter Csongrádon.
szept. 3
16:06
Zsófia svéd hercegné ezzel a ruhával simán lekörözi Katalint és Meghant! (Glamour)
Olyan gyönyörű, hogy arra nincsenek szavak
szept. 3
16:08
Mami riadó! Ősszel új interaktív kiállítást nyílik a Vajdahunyadvárban! (Glamour)
Szuper program családoknak
szept. 3
16:09
Szabadon eláraszthatják a kínai napelemek Európát (vg.hu)
Az Európai Unió a továbbiakban nem terjeszti ki a hétfő éjfélkor lejáró, kínai napelemek uniós behozatalára vonatkozó korlátozó intézkedéseit.
szept. 3
16:10
10 bokacsizma, ami miatt érdemes volt várnod az őszt (Glamour)
Készítsd a pénztárcád
szept. 3
16:11
Orbán szerint fontosak a türk országok a magyar külpolitikában (vg.hu)
Az Eximbank 1,5 milliárd dolláros hitelkeretet nyitott meg hat türk országgal való együttműködés érdekében.
szept. 3
16:12
Átadták Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat díjait (WebBeteg)
Szeptember 3-án a Vigadóban adták át Az év praxisa a Kárpát-medencében nyerteseinek díjait, az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
szept. 3
16:12
Valaki legyőzheti a realos ollózásokat? Íme a Puskás-díj tíz jelöltje (m4sport.hu)
Nemcsak az esztétikai szempont, a találat fontossága is számít.
szept. 3
16:12
Nicole Scherzinger még ilyen lazasán is tökéletes (Glamour)
Imádjuk ezt a szettet!
szept. 3
16:14
Elkapkodták: ez az őszi szezon legkedveltebb szoknyája (Glamour)
De mitől olyan különleges?
szept. 3
16:18
Horror: Tévedésből a könnymirigyét távolították el agytumora helyett (BorsOnline)
Jules Rose (50) néhány éve lézeres szemműtéten szeretett volna átesni, ám az alkalmassági vizsgálatok során agytumort diagnosztizáltak nála. A kétgyermekes nő azonnal orvoshoz fordult, mire napirendre is tűzték a műtétet. Rose-t a Ninewells Kórházba utalták be, orvosa pedig az a Muftah Salem Eljamel nevű sebész volt, akivel kapcsolatban már korább
szept. 3
16:18
Döbbenetes részletek derültek ki, ezért szökött meg: elítélték a sopronkőhidai börtönből meglépett férfit (Blikk)
Győr - Két és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Soproni Járásbíróság hétfőn, első fokon azt a férfit, aki januárban megszökött a Sopronkőhidai Büntetés-végrehajtási Intézetből - tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.
szept. 3
16:18
Csúcsra pörgette a termelést az olajkartell (Portfolio)
Idei rekord szintre emelkedett a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) termelése augusztusban. A kitermelés 2018 augusztusában 420 ezerrel napi 32,74 hordóra bővült júliushoz képest a Bloomberg elemzői körképe alapján. Az előző...
szept. 3
16:18
Kezdődik a 4. Érdi Jazz Fesztivál (hirado.hu)
A jazz szerelmesei keddtől vasárnapig Érden hallgathatják meg kedvenceiket.
szept. 3
16:18
Elítélték a rabot, aki azért szökött meg a sopronkőhidai börtönből, mert le akarta vágni valakinek a kezét (444.hu)
Ezért felugrott a börtönből távozó teherautóra, majd a közeli kiskertekben bujkált, de egy nap alatt elfogták.
szept. 3
16:18
Jöhet a kínai napelemdömping (AQUA)
Az Európai Unió várhatóan hétfőn szünteti meg a kínai napelemek és panelek behozatali korlátozását, elutasítva az uniós gyártók kérelmeit – értesült a MANAP Iparági Egyesület.

Keresés