2018. szeptember 7. péntek

szept. 7
19:18
Figyelem: Illetéktelenek akarnak lakásokba bejutni a Főtávra hivatkozva (ATV)
Illetéktelenek akarnak lakásokba bejutni a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-re (Főtáv) hivatkozva, ezért a vállalat óvatosságra inti a távfűtéses házak lakóit.
szept. 7
19:18
Ezt az egy dolgot hiába eszed, nincs hatással az egézségedre (Femcafe)
Esszük, de minek.
szept. 7
19:18
Óriási fellendülés előtt állt a magyar napenergia - Egy kormányrendelet megakasztotta (NRGreport)
Több évre előre kimerítették a hazai megújuló energia támogatási rendszer keretét a kötelező átvételre vonatkozó kérelmek. Az idén benyújtott igények nyomán több mint 320 MW új, nagyrészt naperőművi kapacitás jöhetne létre, és ebbe csak a háztartási méretkategóriánál nagyobb egységek tartoznak - ez pedig megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyi eddi
szept. 7
19:30
A válságnál is nagyobb káoszt hozna, ha az olaszok bedobnák a törölközőt (Portfolio)
A világtörténelem eddigi legnagyobb feltőkésítési hullámát váltaná ki a bankrendszerben, ha Olaszország kilépne az Európai Unióból és az eurózónából - mondta egy szakértő a CNBC-nek. Vagyis a bankrendszerben akár a 2008-as válságnál...
szept. 7
19:30
Több tej és gyümölcs a gyermekeknek (HírTV)
Tovább bővül az iskolatej és iskolagyümölcs program.
szept. 7
19:30
"Hazavitt magához, majd vacsorát főztünk a szüleivel" – sztorik a világ legcikibb első randijairól (SzMo)
Hidd el, mindig van rosszabb...
szept. 7
19:32
Lapértesülés: elkerülhet az Emmi-től a Corvinus (Portfolio)
A Budapesti Corvinus Egyetem átkerülhet az Emmi fenntartásából az innovációs tárcához - értesült a 168 óra. A lap úgy tudja, a Corvinust egy közalapítvány működtetné a jövőben, amelyhez az állam százmilliárdos nagyságrendű alapító...
szept. 7
19:36
Lesből ellenőrzik a szabálysértőket a rendőrök (ATV)
A jövőben egyre gyakrabban ellenőrzi lesből a rendőrség a közlekedési szabálysértőket. Állítólag az előre bejelentett ellenőrzések - ilyenek a telepített traffipaxok is - nem jelentenek kellő visszatartó erőt. Az állam az utóbbi években több milliárd forintot költött az úgynevezett szuper traffipaxokra. A várt eredmény azonban elmaradt. Nőtt a szem
szept. 7
19:42
Magyar éremeső Portugáliában (Infostart)
A magyar válogatott egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert a portugáliai Prado Vila Verdében zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapján, amikor az ifjúsági és az U23-as korosztály képviselői szálltak vízre.
szept. 7
19:42
Elképesztő tettet hajtott végre Hosszú Katinka (Sport365)
Úgy tűnik, az Iron Lady újra a régi.
szept. 7
19:42
Úszó vk: Hosszú Katinka két arannyal kezdett (ATV)
Hosszú Katinka két első és egy második helyet szerzett pénteken az úszók idei világkupa-sorozatának nyitóállomásán, az oroszországi Kazanyban zajló viadal első napján.
szept. 7
19:42
Hosszú Katinka két arannyal kezdett az úszó világkupán (HírTV)
A 400 méter gyors és a 200 méter pillangó döntőjében végzett az élen.
szept. 7
19:44
Hosszú Katinka ismét bizonyított (Infostart)
Két első és egy második helyet szerzett Hosszú Katinka pénteken az úszók idei világkupa-sorozatának nyitóállomásán, az oroszországi Kazanyban zajló viadal első napján.
szept. 7
19:48
Feledy Botond: krízisüzemmódra áll át a Fehér Ház (Infostart)
Új szintre emelték az amerikai elnök és beosztottjai között már eddig is meglévő bizalmatlanságot az elmúlt napok eseményei. Bob Woodward nemrég megjelent könyve, majd a The New York Times egyik névtelenül közölt véleménycikke is azt a korábbi feltételezést erősíti, hogy "ellenállók" egy csoportja tevékenykedik Donald Trump elnök kormányzatán belül
szept. 7
19:48
Bejegyezte a cégbíróság az Opus tőkeemelését (Portfolio)
A cégbíróság elrendelte, hogy a korábban meghozott döntésnek megfelelő alaptőke-emelés bejegyzésre kerüljön - közölte pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján az Opus Global Nyrt. A cég új részvények kibocsátásával emelte...
szept. 7
19:48
Marco Rossi érzelmes sajtóértekezlete (Azenpenzem)
Rossi – szokásához híven – aprólékosan felkészült az ellenfélből, és játékosait is részletekbe menően felkészítette minden eshetőségre.
szept. 7
19:50
90 százalékban kész a megállapodás - Mégsem lesz káosz a Brexit után? (Portfolio)
Kilencven százalékban megszületett a megállapodás Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból az unió Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier szerint. Barnier erről tájékoztatta Sebastian Kurz osztrák kancellárt, aki pénteken...
szept. 7
19:54
Sargentini-jelentés: a német Cdu és a Csu nem ad ajánlást Ep-képviselőinek a szavazásra (ATV)
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) nem ad ajánlást európai parlamenti (EP-) képviselőinek arra, hogy miként szavazzanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésről - jelezték pénteken Berlinben a pártszövetség német szövetségi parlamenti (Bundestag-)
szept. 7
19:54
Merkel pártja képviselőire bízza, hogy megszavazzák-e a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben (444.hu)
Nem adnak ki külön ajánlást.
szept. 7
19:54
Nem tud hibázni: már most díjat nyert Nemes Jeles László új filmje (Femcafe)
Hatalmas elismerést kapott.
szept. 7
19:54
Tizenhárom és fél év a tatabányai gyilkosnak (HírTV)
Bilincsben vezették a 16 éves gyilkost. Állítólag kényszerítették.
szept. 7
20:00
Kilencven százalékban megszületett a brexit-megállapodás (HírTV)
Az Egyesült Királyság a jelenlegi helyzet alapján 2019. március 29-én lép ki az Európai Unióból.
szept. 7
20:00
Századvég: a lakosság döntő többsége elutasítja a Sargentini-jelentés megállapításait (HírTV)
A válaszadók 70 százaléka áll ki a kötelező betelepítési kvóta ellen.
szept. 7
20:00
Maruzsa Zoltán: "Nem kötelező a heti 41 óra az iskolákban" (SzMo)
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár reagált a Független Diákok kritikájára.
szept. 7
20:06
Gyengült a részvények többsége (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,84 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 37 189,98 ponton zárt pénteken.
szept. 7
20:06
Mutatjuk, hogy fest majd Meghan, Katalin és Harry 60 évesen (Joy)
Egy úttörő szoftver segítségével megnézhetjük, hogy néz ki majd Meghan és Katalin hercegné 25-35 év múlva.
szept. 7
20:12
Nem adott ajánlást a CDU és a CSU (Infostart)
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) nem ad ajánlást európai parlamenti (EP-) képviselőinek arra, hogy miként szavazzanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Sargentini-jelentésről - jelezték pénteken Berlinben a pártszövetség német szövetségi parlamenti (Bundestag-)
szept. 7
20:12
Ötvenezer rókát lőnének ki Romániában a sertéspestis miatt (ATV)
10 361 sakál és 49 9666 róka levadászását rendelték el.
szept. 7
20:12
Mindenki terhesnek hiszi: Óriási divatbakit vétett Meghan hercegné (Femcafe)
Óriási "terheshasat" villantott.
szept. 7
20:12
Ezt az 5 dolgot sose mondd a kisgyerekednek, ha nem akarsz teljesen eltávolodni tőle (SzMo)
Még ha felbosszantott, akkor is vigyázz, mivel vádolod meg – nagyon hamar visszaüthet.
szept. 7
20:18
Hatalmasat megyünk a Nomád Világjátékokon, már Iránt és Üzbegisztánt is előzzük az éremtáblázaton (444.hu)
Bothúzásban, török putában és lovasíjászatban is érmet nyert a csapatunk, amelyet maga Orbán Viktor kísért ki a mezőre.
szept. 7
20:18
Egy pofonegyszerű praktika, amivel sokkal könnyebben indul majd a reggeled (SzMo)
Nem nagy dolog, de garantáltan működik. Próbáld ki!
szept. 7
20:24
Nézze meg, mi történt a forinttal (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
szept. 7
20:30
Öt dolog, amire senki sem számított a 2008-as világválság után (Infostart)
A pénzügyi világ összeomlása után rengetegen jósoltak olyan gyökeres változásokat, melyek akkor elkerülhetetlennek tűntek. Eltelt tíz év, és kiderült, hogy nem voltak azok, sőt.
szept. 7
20:36
Őrületes mennyiségű készpénze van a magyaroknak - ki teszi majd rá a kezét? (Privátbankár)
Tele vagyunk készpénzkímélő, új megoldásokkal és lehetőségekkel, és még a gazdaság is szép tempóban fehéredik - ennek ellenére folyamatosan csúcson van a magyarok készpénzállománya, nemzetközi összehasonlításban is kiugróak a magyar számok. A bankvezetők szerint ez a szürkegazdaság melegágya, de amíg ilyen alacsonyak a kamatok és ingyen lehet készp
szept. 7
20:36
Nem hiszi el, mit tett az őrült motoros, amikor a rendőrök üldözőbe vették (Blikk)
Életveszélyes mutatványt hajtott végre hazánkban egy motoros, aki egykerekezett járművével, majd a rendőröket látva, beintett nekik.
szept. 7
20:36
Kiderült, ki kapja az idei Kaszás Attila-díjat (ATV)
Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az országos színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a tatabányai Jászai Mari Színházban.
szept. 7
20:42
Hosszú Katinka két aranyat és egy ezüstöt nyert Kazanyban (444.hu)
Jakabos Zsuzsanna is szerzett két ezüstöt.
szept. 7
20:48
Hova lehet ezt még fokozni? Hosszú Katinka ismét odatette magát! (Blikk)
Hosszú Katinka két első és egy második helyet szerzett pénteken az úszók idei világkupa-sorozatának nyitóállomásán, az oroszországi Kazanyban zajló viadal első napján.
szept. 7
20:48
Újabb pofont kapott a magyar futball (Sport365)
Egy álommal szegényebbek lettünk.
szept. 7
20:48
Nagy Csongor Zsolt kapta az idei Kaszás Attila-díjat (autopro)
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, valamint Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.
szept. 7
20:48
Így éld túl életed legdurvább szakítását – tanácsok lányoktól, akiknek már sikerült (SzMo)
Mindenkinek más taktika válik be.
szept. 7
21:00
Erre talán Orbán sem számított: itt a német válasz Macronnak Magyarországról (Blikk)
Egyre keményebb a hangnem, ahogy közeledik a Sargentini-jelentésről való szavazás.
szept. 7
21:00
Humanitárius katasztrófától tartanak (Infostart)
Kézzelfogható eredmény nélkül ért véget pénteken Teheránban az ellenzéket támogató török, valamint a Bassár el-Aszad elnök kormányát segítő iráni és orosz elnök tanácskozása. A tárgyalófeleknek nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk a szíriai kormányerők várható idlíbi offenzívája ügyében.
szept. 7
21:06
Az európai tőzsdék is többségben veszteséggel zártak (ProfitLine)
Pozitív kezdés után lefelé fordultak pénteken a főbb európai tőzsdeindexek, majd vegyesen, többnyire veszteséggel zártak.
szept. 7
21:06
Mély gödörből jön vissza Amerika és a Tesla (Portfolio)
Mire ledolgozták volna a nyitáskor összeszedett esésüket az amerikai részvényindexek, addigra megszólalt Donald Trump, és megint borított mindent. A kereskedés második felében aztán megint elindultak felfelé a mutatók. Az Apple-nek is...
szept. 7
21:06
Történelem: Szenegálban lehet az első olimpiai esemény Afrikában (ATV)
Szinte biztosan Szenegál lesz az első afrikai ország, amely olimpiai eseményt rendezhet, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezető testülete Dakarnak ítélte a 2022-es ifjúsági olimpiát.
szept. 7
21:06
Több mint 50 ezer új egyetemista ült be az iskolapadba (HírTV)
Alapképzésen idén a legnépszerűbb a gazdálkodás és menedzsment szak.
szept. 7
21:12
Óriási az államháztartási hiány, de ömlik a pénz az adókból (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya több mint 1646 milliárd forint hiánnyal zárt augusztus végén. Bizonyos adókból viszont a tavalyinál jóval több pénz folyik be.
szept. 7
21:12
Újra rács mögött az alvilág bankára (HírTV)
Szökés veszélye miatt megint lecsukták Kisbandit

Keresés