A dízelbotrányt követően egyre több európai nagyvárosban tervezik, hogy kitiltják a gázolajos autókat, ez pedig alaposan megijesztette a potenciális autóvásárlókat, egyre többen váltanak benzinesre, helyzetüket megkönnyíti, hogy...
Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt öt embert őrizetbe vettek, az egyik gyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal osztályvezetője - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze.
Hat másik uniós tagország mellett Magyarország közös állásfoglalást adott ki az európai villamos energia piac reformja kapcsán, amelyben a németországi fosszilis erőművekkel való kivételezés beszüntetését sürgetik. A munkaanyag...
Javában zajlik a Vidéki Színházak Fesztiválja. A részt vevő társulatok mindegyike olyan erős darabbal érkezett a megméretésre, hogy igazán nem lesz könnyű dolga a zsűrinek.
155 milliárd forintos mínusszal zárta az augusztust a költségvetés, ezzel az első nyolc hónapban a kumulált hiány 1646 milliárd forintot ért el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából. Augusztusban 155,3 milliárd...
A Ford Mustang globális bevezetése óta még nagyobb sikereknek örvend, mint korábban, és ez nyilván elgondolkodtatta a Ford vezetőségét. Habár ennek a fejtörésnek a vége valószínűleg nem az lett, amit sokan vártak, hiszen az amerikaiak úgy döntöttek, hogy a Mustang formai megoldásait felhasználva megalkotnak egy crossovert, de ami a benzingőzzel fertőzött rajongóknak még jobban fájhat, hogy az…
Egyeztetésbe kezdett a Magyar Bankszövetség a Pénzügyminisztériummal arról, mi számít előlegnek az új lakások piacán, hogy a bankok biztonságosan finanszírozhassák a lakásvásárlásokat - hangzott el az MKT mai Közgazdász-vándorgyűlésén....
Négy embert vettek őrizetbe a NAV osztályvezetőjén kívül csütörtökön hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt - ezt közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze pénteken az MTI-vel.
A világ 185 országából vannak felhasználói a magyar fejlesztésű, az angol nyelvtanulás könnyed és szórakoztató formáját kínáló Xeropan applikációnak, amely most 800 ezer euró (250 millió forint) tőkebefektetést kapott a Hiventures...
Megdőlt az az elmélet, hogy a szegényebb országok egészen addig gyorsabban nőnek a fejletteknél, amíg fel nem zárkóznak. A konvergencia már hamarabb megáll - mutatott rá Balatoni András, az MNB igazgatója az 56. Közgazdász-vándorgyűlésen....
Karbantartás miatt szeptember 9-én, vasárnap éjszaka 1:0 és hajnali 6:05 között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése - tájékoztatott a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. pénteken.
A Duna felmelegedésével, a Paksi Atomerőmű kisebb mértékű teljesítménycsökkenésével összefüggésben a hazai atomellenes politikusok és szervezetek továbbra is kongatják a vészharangot - vélekedik Hárfás Zsolt, az atombiztos blog szakértője .
A múlt héten foglalkoztunk azokkal az új európai szabályokkal, amelyekkel az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) gyakorlatilag megtiltotta az ügyfelek lehúzására létrehozott bináris opciók lakossági értékesítését, valamint...
Több évre előre kimerítették a hazai megújuló energia támogatási rendszer keretét a kötelező átvételre vonatkozó kérelmek. Az idén benyújtott igények nyomán több mint 320 MW új, nagyrészt naperőművi kapacitás jöhetne létre, és ebbe csak a háztartási méretkategóriánál nagyobb egységek tartoznak - ez pedig megközelítőleg ugyanannyi, mint amennyi eddi
Az NKE neve egyet kell, hogy jelentsen a minőséggel – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
Megdőlhet a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU több évtizedes dominanciája októberben, amikor tartományi választások lesznek Bajorországban. Minderről a Corvinus Egyetem tanára, Kiss J. László beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Néhány lakó megelégelte a száguldozó lakótársakat a szombathelyi Parkerdő Lakóparkban, így elhatározták, hogy saját pénzből fekvőrendőrt telepítenek és sebességkorlátozó táblát helyeznek ki. Aztán elszabadult a pokol.
Ultimátumot kapott a közútkezelő Pécs önkormányzatától egy hónapok óta tartó munka haladéktalan befejezésére - így értesült egy helyi portál. A felüljáró elhúzódó felújítása rengeteg bosszúságot okoz az arra járóknak. A dugóban ülő taxik utasai például a normál díj négyszeresét fizetik a lassú haladás miatt.
Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a már jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohácot - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-nek.
Helyi, körzeti és kisközösségi rádiók hír-, szolgáltató, illetve tematikus magazinműsorainak egy évi gyártására hetvenöt millió, közösségi televíziók és rádiók folyamatos működését biztosító műszaki fejlesztésekre pedig több mint negyvennyolc millió forint támogatást ítélt oda a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) neve egyet kell, hogy jelentsen a minőséggel - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, az intézmény tanévnyitó ünnepségén.
A C-vitamin, más néven aszkorbinsav sokrétű védőszerepet tölt be az emberi szervezetben. Testünk nem képes saját maga előállítani, így a C-vitamint az azt tartalmazó élelmiszerek fogyasztásával juttatjuk szervezetünkbe.
155 milliárd forintos mínusszal zárta az augusztust a költségvetés, ezzel az első nyolc hónapban a kumulált hiány 1646 milliárd forintot ért el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából. Augusztusban 155,3 milliárd...
Palkovics László: az Állatorvostudományi Egyetem tavaly 1,5 milliárd forintot fordíthatott kutatás-fejlesztésre és Európa 98 állatorvosképző intézményének rangsorában a negyedik helyen áll.
Bölcsészként képzelte el magát, de jogász lett Koltay Andrásból, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új rektorából. Az új rektor 2010 után – a médiajog egyik első magyarországi tudományos kutatójaként – részt vett a hazai médiatörvény előkészítésében és a médiahatóság munkájában. Az NKE-ről pedig elmondta, szó szerint „leesett az álla”, amikor el
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A tanév kezdetével lassan megtelnek a kiadó albérletek, így nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás szabályait - olvasható a NAV közleményében
"Teljesen nonszensz, hogy ki akarnánk lépni az európai államok közösségéből, se nem érdekünk, se ideológiailag vezérelt lépés nem lehetne ez" - jelentette ki a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség...
A filozófus szerint borzasztó nehéz leírni, hogy mit nevezünk ma ideológiának. Radnóti Sándor úgy véli, ennek ma három eleme van: a rasszizmus, az etnikai nacionalizmus és a politikai kereszténység.
Az EP házbizottságaként működő elnökök értekezletének ülését megelőzően olasz újságírók a Fidesz néppárti tagságáról kérdezték Junckert, aki kijelentette: „igen, nekem ez problémát jelent”.