Rédicsen járt a családügyi miniszter, ahol Lendvai Zoltán atyával, a "gördeszkás pappal" közösen felavatták, majd ki is próbálták a település felújított gördeszkapályáját. Mint írja, fontosnak tartja, hogy a fiatalok tudják, mellettük állnak, igyekeznek számukra biztonságos környezetet teremteni és megtanulni az ő nyelvüket, hogy szót értsünk egymá
Több évnyi termékfejlesztés után mutatta be a Zwack legújabb italkülönlegességét, a Kalumba Madagascar Spiced Gint. A komplex fűszerességet és a citrusos frissességet ötvöző gyógy- és fűszernövény italt a Kecskeméti Zwack Pálinka Manufaktúrában gyártják tölgyfahordókban, aszalt fügén hónapokon át érlelve. A most bemutatott különleges zamatú, boróka
Egészen furcsa koalíciók alakultak a Sargentini-jelentés mellett és ellen szavazva: a Néppárt többsége a baloldallal tartott, míg cseh és portugál kommunisták, bolgár szoci és román liberális politikusok, lázadó olasz néppártiak, skandináv EU-szkeptikusok és a brit konzervatívok – közöttük két muszlim politikus – is a magyar kormány álláspontja mel
Csütörtökön folytatódik a szeptemberi nyár, bár már valamivel több felhő lehet az égen, de hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, csapadék nem várható.
Csütörtökön is bizonytalan hangulatú kereskedés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a vezető részvények árfolyamai egyre alacsonyabb szintekhez közelíthetnek - közölte az MTI-vel az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője csütörtökön.
Felemásan zárták a hét harmadik napját a tengerentúli tőzsdék, a kereskedelmi háborús aggodalmakat ezúttal az Apple termékbemutatója szorította a háttérbe, a társaság 3 új telefont mutatott be, a bemutató összességében megfelelt...
Hamarosan pénzügyi fogyasztóvédelemmel foglalkozó nonprofit szervezeteknek jelennek meg pályázatok negyvenmillió forintos kerettel, a kiírások a pénzügyi tudatosság erősítését szolgálják.
A adidas történetében először konszolidálta globális médiamegbízását. A cég a MediaComot választotta partnerének 2020-tól életbe lépő „Creating the New” nevet viselő stratégiája megvalósításához. Az ügynökség 2018 szeptemberétől dolgozik együtt a hirdetővel. A MediaCom nem kizárólag hagyományos médiatervezési és -vásárlási szolgáltatásokat nyújt az
Az Európai Unió hat hónappal, március 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett korlátozó intézkedéseket - közölte...
A görög pénzügyminisztérium közleménye szerint 12 hónapos kincstárjegyeket dobtak piacra, amiből 812,5 millió euró folyt be. A hozam 1,09 százalék volt, ugyanúgy mint az előző, június 13-i kibocsátáskor. Görögországnak ez volt...
Megerősítette a Vatikán azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint vélelmezett pénzügyi visszaélések miatt vizsgálat folyik a Sixtus-kápolna kórusa, a világ legrégebbi, több mint fél évezrede alapított énekkara ellen.
Megjelent az indiai-óceáni térség specialistájának számító Jetwing Travel 2018-2019. évi téli-tavaszi katalógusa, amelyben Srí Lankától Thaiföldig, Dubajon át egészen Baliig kínál körutazásokat és üdüléseket a népszerű utazási iroda.
Újabb állami vállalatok ellenőrzését fejezte be az Állami Számvevőszék, a szervezet ezúttal áttekintette a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. gazdálkodását is.
A korábbi tisztiorvosi hivatal feladatait ellátó intézmény hatáskörébe tartozik majd az egészségügyi ellátórendszer, a közegészségügy, és a kémiai biztonság szakmai felügyelete is.
Ziobro szerint Magyarország és Orbán Viktor nagy érdeme, hogy a bevándorlás témájában „merészelt szembeszállni Európa befolyásos embereivel, köztük Angela Merkel német kancellárral”.
A fuvardíjak azonnali, 15-20 százalékos emelését javasolja a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete - mondta az InfoRádiónak az MKFE megbízott főtitkára.
Minden jel arra mutat, hogy Magyarország a kutyaszaporítók paradicsoma, és bár ez a tevékenység önmagában nem törvényellenes, könnyen akkora méreteket ölthet, hogy az állatvédőknek és a hatóságnak is közbe kell avatkoznia. Sokan ráadásul...
– Milliárdokat érő kincsek, eltűnt települések, elfeledett hajóroncsok: a National Geographic új, ma este kezdődő sorozata a legújabb távérzékelési és képalkotó eljárások segítségével fedezi fel az elsodort múltat.
Ázsiában emelkedtek a tőzsdék, a hangulat érdemben javult, miután lapértesülések szerint az USA újabb tárgyalási fordulót kezdeményezett Kínával, a két ország kereskedelmi konfliktusának rendezése érdekében. Az európai részvényindexek...
„Találjátok ki, ki tér vissza? Következő két év a Sauberrel! Nagyon jó érzés visszatérni oda, ahol minden elkezdődött!” – írta ki az Instagram-oldalára Kimi Räikkönen.