Nem rendezte át alapvetően az európai futball erőviszonyait a Nemzetek Ligája csoportszakaszának első harmada. Ugyanakkor a két vb-elődöntőst is legyőző spanyolok igazolták, továbbra is a legszűkebb elitbe tartoznak. Talán Luis Enrique együttese az első két kör legnagyobb nyertese. Hat válogatott tart már két győzelemnél a csoportjában.
Évtizedekig tartó kátyúzások, toldozások után teljes körűen felújították a Kuncsorba és Túrkeve között lévő, 4203. jelű közút mintegy három és fél kilométeres szakaszát.
Karim Ullah a gazdasági válság után megtanulta, hogy a pénz önmagában semmit sem ér. Ami tényleg számít: az egészség, a család és a szeretet. A Financial Times megszólaltatta a tíz évvel ezelőtti gazdasági összeomlás főszereplőit és áldozatait, a privátbankár.hu és az mfor.hu pedig megkereste a hazai aktorokat. Cikksorozatunkban az ő történeteiket
Vasárnap közösen tüntet az európai Magyarországért a Sargentini-jelentést megszavazó összes ellenzéki párt; az MSZP, a DK és a Párbeszéd. Meg fogjuk mutatni, hogy Magyarország sokkal több Orbán Viktornál és hogy nem lehet semmibe venni európai értékeinket, jogainkat, szabadságunkat - írja közleményében a DK.
Az ALDI Magyarország borkínálatának összeállításánál egyre nagyobb figyelmet kapnak a magyar pincészetek legkiválóbb ár-érték arányú tételei. Mind az akciós, időszakosan kapható tételek, mind az állandó kínálat részét képező, kizárólagosan az ALDI-nál kapható borok terén az áruházlánc célja az, hogy a vásárlók minél több magyar borászatot ismerjene
A Daimler 20 százalékos részesedést vásárolt a nagy német rivális, a Volkswagen csoport által tavaly elindított használtautó-portálban, a Heycarban - írja a Handelsblatt. A tranzakció árát a felek nem hozták nyilvánosságra. Korábban...
Merkelnek szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr.
A jelenlegi 17,75%-ról 24%-ra emelte az irányadó rátát a török jegybank. A líra egy perc alatt 5%-os erősödéssel reagált a döntésre. A lépés nagy meglepetést okozott, a piaci szereplők többsége ugyanis nem számított ilyen jelentős...
A címlapon Duca Andrea, a HD Group ügyvezetője, odabent pedig a BTL-ből induló ügynökségek terjeszkedése. Plusz lapkiadók a könyvbizniszben, telkóreklámok és Survivor!
Serena Williams meccseinek bojkottjára készülhetnek a teniszbírók. A döntnökök úgy érzik, hogy a különböző szervezetek nem védték meg őket az amerikai bajnokság döntőjében kirobbant botrányos veszekedés után.
Hirtelen gyengült a forint szerdán azt követően, hogy az Európai Parlamentben elfogadták a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, estére viszont magához tért a magyar deviza. Vagyis egyelőre rövid távú hatásokról beszélhetünk...
Bár az energiaszolgáltatókat nem szokás a digitalizáció és az innováció élharcosaiként emlegetni, a fogyasztóikat érintő technológiai változások nagymértékben hatnak a stratégiájukra. Új lehetőségek és újfajta versenyhelyzetek jönnek létre. Az energiaszektor izgalmas változásokon megy keresztül - vélekedik Vojtekovszki Ádám, az IFUA Horváth & Part
Az európai részvényindexek minimális csökkenéssel, előző napi záróértékük közelében indították a csütörtöki kereskedést, majd a kontinens börzéi emelkedni kezdtek, a hangulatot érdemben javították az USA és Kína folytatódó...
Nincs munkaerőhiány Európában, csak alacsony bérek. A bérek emelésével sikerül majd megtalálni a munkaerőt is – mondta Václav Klaus a Makronómnak egy korábbi interjúban. Nemzetközi szervezetek most mégsem bíznák a piacra a „probléma” megoldását: „növelnék” a bevándorlást és csökkentenék a minimálbért. Fennáll a veszélye, hogy a tömeges munkanélküli
OTP-részvényeket vásárolt a Csányi Sándorral szoros kapcsolatban álló szingapúri alap, a Sertorius Global Opportunities Fund szerdán 43 156 darab OTP-részvényt vásárolt 430,74 millió forint értékben. Az OTP csütörtöki tájékoztatása...
A torlódások csökkentése érdekében az M0 autóút déli szektorának rekonstrukciója miatt szükségessé vált forgalomterelések átalakításáról született döntés a szaktárca és az állami beruházók egyeztetésének eredményeként....
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart KORMÁNYINFÓ - Mit, miért tesz a kormány? címmel. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti az eseményt.
A szerdán elfogadott Sargentini-jelentés lehetséges hatása napok óta izgalomba tartja a hazai piacokat. Annak elfogadása után sokan ezeket találgatják.