A magyarországi filmes összköltés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, az idei első félévben pedig elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartása szerint, amelyből az is kiderül, melyik...
Spanyolország nem mondja fel a Szaúd-Arábiával kötött, több mint 9 millió euró értékű fegyvereladási szerződést - erősítette meg Josep Borrell spanyol külügyminiszter az Onda Cero rádióadónak csütörtökön az El Periódico című katalán napilap értesülését.
Tavaly a megkérdezett négyszáz vállalkozás 16 százaléka volt valamilyen cégnek a beszállítója, több mint negyedük emellett exporttevékenységet is végzett.
Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt a fideszes képviselő az Inforádiónak is megerősítette. A korábbi emberi erőforrások minisztere úgy véli: vannak fontosabb dolgok mint a politika, és visszatér a lelkipásztori munkához. Balog Zoltán a közeljövőben nem vállal olyan politikai szerepet, ami nem fér össze az egyházi tevékenységgel.
A Mol zsinórban a harmadik évben bekerült a Dow Jones fenntarthatósági indexbe. A tagsággal a Mol az upstream (kutatás-termelés) valamint az integrált olaj- és gázipari cégek világrangsorában a legjobb 15% közé került fenntarthatósági...
Hivatalosan is átadták a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta, a tervezésnél és megvalósításnál is az volt a cél, hogy mindenféle légitársaság igényét ki tudják szolgálni.
Az Európai Bizottság, azaz az unió legfőbb döntéshozói azt javasolják, hogy az EU összes országában egységesen és véglegesen szüntessék meg az évenként kétszeri óraátállítást.
Az ATV Híradó tudósítója csütörtök délután a Hotel Resort & Spa elől jelentkezett be, ahol elmondta a legfrissebb információkat a Fidesz frakcióülésével kapcsolatosan.
Fecskendős tűvel szúrtak meg a napokban egy nőt az 1-es villamoson - írja a Blikk. Az InfoRádió által megkérdezett addiktológus szakorvos szerint többféle fertőzéssel is számolni lehet.
Az amerikai kormányzat orosz és kínai vállalatokat sújtott szankcióval az Észak-Korea elleni büntető intézkedések megsértése miatt. A szóban forgó intézkedések foganatosítását a pénzügyminisztérium jelentette be. A minisztérium...
Guy Verhofstadt politikai és pénzügyi eszközökkel is meg kell büntetni a magyar kormányt, mivel az veszélyt jelent a nemzetközi rendre. A CNN videója szerint Magyarország egyre inkább hasonlít Oroszországhoz.
Változik a közlekedés Budapesten a hétvégén az Európai Mobilitási Hét és a Nemzeti Vágta miatt. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint pénteken 16 órától jövő hétfő hajnali fél ötig teljes hosszában...
Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter azt mondta: „az EU igyekszik növelni a nyomást régiónk országain, de mi kötelesek vagyunk szolidaritást mutatni ezzel szemben”.
A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken.
Megkezdődött az egészségügyi magánszolgáltatók kötelező csatlakozása az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez, vagyis az EESZT-hez - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).
Az egyes uniós tagállamokban elvégzett tesztek kimutatták, hogy az egyforma márkájú halrudak egyikében kevesebb a hal, az azonos nevű szeletelt kenyér egyikében kevesebb a liszt, az egyik narancslében pedig nincs narancs. A fogyasztók megkülönböztetése...
A Miskolci Törvényszék július 2-án kihirdetett ítéletében felfüggesztett fogházra ítélte azt a férfit, aki a szomszédjától kapott fegyverrel halálos sebet ejtett a saját lányán.
A két orosz férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az orosz katonai hírszerzés ügynökei, állításuk szerint csak azért voltak Salisburyben, mert táplálék-kiegészítőkkel kereskednek.
Folytatódtak az egyeztetések az ápolási díj mértékéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a mozgáskorlátozottakat, autistákat, vakokat és gyengénlátókat, a siketeket és siketvakokat képviselő szervezetek képviselőivel.