A régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyekkel még két hónapig, 2018. október 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis október végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - írja a jegybank...
A magyar és a horvát hálózatot összekötő interkonnektor kétirányúsításával Horvátország 2019 végére fizikailag lehetővé teszi, hogy Magyarország gázt vásároljon tőle - mondta Szijjártó Péter szombaton az MTI-nek telefonon Dubrovnikból, miután megbeszélést folytatott Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel.
Mindaddig ellentét lesz a gyümölcsösgazda és a feldolgozó között, amíg nem az készíti az árut, aki megtermeli a gyümölcsöt – hangsúlyozta az agrárminiszter az InfoRádióban. Nagy István az Aréna című műsorban a sertéspestis veszélyeiről is beszélt.
Kötőhártya-gyulladást is okozhat a parlagfű-allergia, gyakran az orr- és a hallójáratot is érinti - közölte a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
Olaszországban a Matteo Salvini vezette Liga népszerűsége megelőzte a másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom támogatottságát (M5S) az olasz sajtóban kedden ismertetett közvélemény-kutatások szerint. A legfrissebb adatok azt mutatják...
Kedden reggel a Magyar Hírlapban jelent meg a hír, miszerint sosem dolgozott még ennyi orvos Magyarországon. A lap a KSH statisztikáira hivatkozva azt írja, 39 132 szakember praktizált tavaly Magyarországon, ez a szám pedig gyakorlatilag 1960...
Közös nyílt levélben szólítják fel az európai parlamenti képviselőket civil szervezetek arra, hogy jövő héten szavazzák meg a Magyarország ellen indítandó eljárást megalapozó Sargentini-jelentést – írja a hvg.hu.
A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
A fődíjas film Kertész Mihály világhírű magyar rendezőről és a Casablanca című filmklasszikus születéséről szól. Szász Attila Örök tél című filmjéért kapott díjat.
A magyar tőzsde egyik legizgalmasabb papírja most a Waberer's, a társaság részvényeinek árfolyama az 5100 forintos kibocsátási szintről egészen 2400 forintig zuhantak, a múlt hét második felében azonban fordulat pozitív következett...
Szeptember első két napján lehullott a havi átlagos csapadékmennyiség a vasi megyeszékhelyre, Vép még többet kapott. Még nincs vége. További jelentős esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen. Ugyanakkor a villámcsapások következményeként már az év első nyolc hónapjában közel annyi pénzt fizettek ki a biztosítók, mint 2017 egészében - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének gyorsjelentéséből.
Sikerült értékesíteni 40 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyet, a hozam pedig továbbra is alig haladja meg a nulla százalékot. A meghirdetett 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyre 88 milliárd értékben adtak be ajánlatot...
Csőd előtt a rijekai 3. maj és a pulai Uljanik hajógyár: bár a hét elején munkába álltak a több mint egy hétig tartó sztrájk után a munkások, nem tudtak elkezdeni dolgozni, mert nincs alapanyag a hajók készítéséhez - írta Vecernji List című horvát napilap kedden.
Drágul az olaj kedden délelőtt, miután a Mexikói-öbölben egy közelgő hurrikán miatt termelő egységeket kellett leállítani. A Brent árfolyama kedden délelőtt több mint 1 százalékkal erősödve 79 dollár fölött áll. A WTI ugyanekkor...
Sem a kormány, sem az ellenzék nem szeretne vasárnapi boltzárat – derült ki, miután az egyik szakszervezet levélben fordult a miniszterelnökhöz. Ebben azt kérték – a munkaerőhiányra hivatkozva –, hogy vegye fontolóra az újbóli boltzárat. Az ellenzék mindeközben arról beszél: a munkabérek és munkakörülmények javításával lehetne enyhíteni a gazdaságn
Az agrárminiszter jelentős eredménynek nevezte, hogy az agrárképzésben tanulók száma nem csökken, de hozzátette, hogy hosszabb távon 20-30 százalékkal bővíteni kell az utánpótlást.
Több százmillió forintnyi uniós támogatásból húznak fel egy filmparkot a mozipark mellé Kisvárdán, ami a legutóbbi információk alapján másról sem szól, mint az uniós pénzek elherdálásáról.
Drágul az olaj kedden délelőtt, miután a Mexikói-öbölben egy közelgő hurrikán miatt termelő egységeket kellett leállítani. A Brent árfolyama kedden délelőtt több mint 1 százalékkal erősödve 79 dollár fölött áll. A WTI ugyanekkor...
A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a svájci nagykövetség közös szervezésében szeptember 27. és október 7. között idén hetedik alkalommal rendezik meg a Szemrevaló filmfesztivált.
A magyar és a horvát hálózatot összekötő interkonnektor kétirányúsításával Horvátország 2019 végére fizikailag lehetővé teszi, hogy Magyarország gázt vásároljon tőle - mondta Szijjártó Péter szombaton az MTI-nek telefonon Dubrovnikból, miután megbeszélést folytatott Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel.
A Genfi Autószalonon ugyan még Aurisként mutatkozott be a Toyota vadonatúj kompaktja, ám azóta már hivatalossá vált, hogy 11 év és két generáció után a japánok visszatérnek a legendás Corolla névhez, amit előtte is viselt az ötajtós – azóta pedig a négyajtós kompaktjuk. Az örömteli bejelentés mellett pedig immár a Sports Tourer, azaz a kombi verziót is megcsodálhatjuk az autóból, aminek európai…
A Deutsche Börse holnap jelenti be a legfrissebb indexváltozásokat, az előzetes várakozások alapján a Commerzbank kikerülhet a DAX-ból, és a német pénzintézet papírjait a Wirecard részvényei válthatják majd az indexben. Mindemellett...