2018. szeptember 4. kedd

szept. 4
16:06
Szíriai tartományt vett célba Teherán - megtisztítaná a terroristáktól (ATV)
A szíriai Idlíb tartományt megtisztítaná a terroristáktól Teherán. Az iráni külügyminiszter a hét elején közölte: ezt tekintik a felkelők utolsó erődítményének. Az ügy még komoly feszültségeket szíthat az Egyesült Államokkal, mivel Donald Trump óva intette Bassár el-Aszadot attól, hogy „meggondolatlan támadást” indítson a régiót uraló felkelők elle
szept. 4
16:06
A Magyarország elleni eljárásra szólítják fel az EP-képviselőket (HírTV)
Így terelnék vissza Magyarország egyre autokratikusabb vezetését a közös európai útra – áll a levélben.
szept. 4
16:06
Valóban volt Kim Kardashian és Drake között valami? Kim Kardashian válaszolt (Glamour)
Elmondta a reality-sztár az igazságot
szept. 4
16:12
A legnagyobb német bank is feketebárány lett (Menedzsment Fórum)
Szeptember elején több tőzsdei mutatót is módosítanak. Úgy tűnik a Deutsche Bankot kiteszik az 50 legfontosabb európai cég közül.
szept. 4
16:12
Szalai lehet Tamperében a vezér a válogatottban (Azenpenzem)
Rossi győzelemre tör szombaton, majd jövő kedden Görögország ellen is, mert úgy tartja, aki másképp gondolkodik, az már a kezdő sípszó előtt elvesztette a meccset.
szept. 4
16:18
Babos és Fukovics szakít a Teniszszövetséggel (HírTV)
A legjobb magyar férfi és női játékos nem kíván együttműködni a továbbiakban a Magyar Tenisz Szövetséggel.
szept. 4
16:18
A Magyarország elleni eljárás megszavazására szólítják fel az EP-képviselőket (HírTV)
Így terelnék vissza Magyarország egyre autokratikusabb vezetését a közös európai útra – áll a levélben.
szept. 4
16:18
Sosem lesz már ugyanolyan a Ricsárdgír – itt az utolsó 5 dal az eredeti felállásban (SzMo)
Az egyik legviccesebb magyar zenekarból valaki nemsokára távozik, de egyelőre titok, melyikük. Addig is készítettek egy új EP-t, amit nálunk lehet először meghallgatni.
szept. 4
16:24
Nagy fordulat a hazai cigarettapiacon (Infostart)
Hiába egyre drágább a cigaretta, már nem csökken tovább a forgalma.
szept. 4
16:24
Figyelem: már csak rövid ideig használható a régi ezres - mutatjuk, hogy meddig tud fizetni vele (Blikk)
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint hamarosan nem lehet már fizetni a régi ezer forintos bankjegyekkel.
szept. 4
16:24
Kár, hogy csak egyszer halhattok meg - mondja Denzel Washington, a Védelmező (Blikk)
Az önbíráskodás visszatérő témája a bűnügyi filmeknek. Meddig mehet el az ember önmaga, a családja, barátja, egy ismeretlen vagy éppen az anyagi javai védelmében. Ha a rendőrség, az állami gépezet tehetetlen, színre lép a Védelmező. Most a folytatásban.
szept. 4
16:24
Mark Read a WPP új vezére (Márkamonitor)
A WPP hivatalosan is bejelentette, hogy Mark Read, a Wunderman korábbi vezérigazgatója vette át a világ legnagyobb kommunikációs vállalatcsoportjának a vezetését, írja az Adweek. Elődje, a céget évtizedek óta irányító Sir Martin Sorrell tavasszal távozott botrányos ügyei miatt.
szept. 4
16:24
Amerikai nagykövet: Rendkívüli a magyar munkaerő (Igényesférfi.hu)
David B. Cornstein szerint a magyar munkaerő rendkívüli és nagyon intelligens – erről egy fővárosi angol nyelvű üzleti fórumon beszélt kedden.
szept. 4
16:24
Ben Affleck csaja beszólt azoknak, akik szerint a színész miatta omlott össze (SzMo)
Ben felnőtt ember, mondta a sztárról.
szept. 4
16:30
Amerikai nagykövet: a magyar munkaerő nagyon intelligens (ATV)
A magyar munkaerő rendkívüli és nagyon intelligens - jelentette ki az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy keddi fővárosi angol nyelvű üzleti fórumon, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezett.
szept. 4
16:36
Családbarát ország zászlókkal díszítették fel Budapest hídjait (ProfitLine)
Iskolakezdésre "családbarát ország" zászlókkal díszítették fel Budapest hídjait, a kormányzat és a főváros közös, egy hónapig tartó akciója a családok éve szeptemberi programjait kíséri.
szept. 4
16:36
Sínre tennéd az életed? Van két tippünk, mit és hol tanulj (Portfolio)
Hová menjek és mit tanuljak? Ez a két legalapvetőbb kérdés, amivel egy fiatalnak szembe kell néznie, mielőtt igazán nekivág az életnek. Olyan kérdések ezek, amelyekre nagyon nehéz megtalálni a helyes választ, és eközben az egész életünket...
szept. 4
16:36
Utasnak álcázva vegyültek a reptéren a rendőrök, durva dolgot buktattak le (ATV)
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság két munkatársa vasárnap reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elvegyült egy Valenciába induló járat felszálló utasai közé, de ahelyett, hogy felszálltak volna a gépre, a lépcső alatt átbújva benéztek a raktérbe, aminek bejáratánál több csomag volt felhalmozva.
szept. 4
16:36
Ismét távol maradt a tárgyalástól a miniszterelnöki megbízott volt titkára (HírTV)
Pánikbetegsége után most egy vírusos megbetegedésre hivatkozott.
szept. 4
16:36
Mi történt? 10 napig kórházban feküdt Pásztor Anna (Femcafe)
Infúziót kapott és antibiotikumot szed.
szept. 4
16:36
Micsoda romantika: Harry herceg ezzel a különleges ajándékkal vette le a lábáról Meghan Markle-t (Glamour)
Így adta a tudtára, hogy komolyan gondolja a dolgot
szept. 4
16:36
Itt egy valuta, ami átváltható faragott agyarra (FinTechRadar)
A Livatuhoz tartozik egy őslakos függetlenségi mozgalom, némi kritika és a vanuatui kultúra szabad felfogásban történő újraértelmezése. De végsősoron mégiscsak egy pénz.
szept. 4
16:36
Eddig közel 300 millió forint értékű kárt okoztak a szeptemberi viharok (Biztosító Magazin)
Az iskola mellett az esős évszak is kezdetét vette szeptemberben: három nap alatt több mint 280 millió forintos kárt okozott a viharos, szokatlan mennyiségű esővel kísért időjárás. Mit tehetünk, hogy ne legyünk teljesen kiszolgáltatottak az elemeknek?
szept. 4
16:36
Bokros Lajos: Türk vitéz az övéi között (Tiszta Jövő)
A tiszteletbeli türk. A keleti hadvezér. Mert ejszen megmondta, hogy itt a Nyugat alkonya.
szept. 4
16:36
Durva videók: 25 éve nem csapott le ekkora tájfun Japánra (SzMo)
A Dzsebi több mint 200 km/órás széllökésekkel és sok esővel pusztít a szigetországban.
szept. 4
16:38
Ezért a szakácskönyvért tényleg megtanulunk főzni: unikornis receptek (Glamour)
Abszolút Instagram-biztos kaják
szept. 4
16:42
Ica mama receptje Erdélyből: Így készül az igazi, házi ecetes paradicsompaprika (Blikk)
Mutatjuk a receptet!
szept. 4
16:42
Zuhanhat a Tesla a Goldman szerint (Portfolio)
Eladási ajánlással kezdte újra a Tesla részvényeinek követését a Goldman Sachs elemzője, véleménye szerint ugyanis a verseny erősödik az elektromos autók piacán és a cég piaci részesedése csökkenhet. 210 dolláros célárat határozott...
szept. 4
16:42
Hömpölygött a víz Keszthelyen! (Háziállat)
Folyamatos esőzés a nagy mennyiségű csapadék elöntötte a várost kedden délelőtt.
szept. 4
16:42
Vászontetőt kap az új 4-es BMW kabrió! (Autónavigátor)
Nagy változáson mennek keresztül a BMW modelljei, az új generációk szakítanak több hagyománnyal is, ebben most a 4-es kabrió hozza a következő nagy újítást, amire régóta várunk.
szept. 4
16:44
Több mint egymillió embernek javasolták Japánban, hogy hagyja ott az otthonát, és meneküljön az ítéletidő elől (Háziállat)
Legalább hatan meghaltak az elmúlt negyed évszázad legerősebb tájfunjában, néhol 208 km/ó erősségű a szél.
szept. 4
16:48
Ez lesz a szíriai háború utolsó nagy hadművelete (Infostart)
Hamarosan elkezdődhet a kormányellenes lázadók kezén lévő Idlíb tartomány ostroma, Aszad elnök és szövetségesei már kezdik előkészíteni a támadást.
szept. 4
16:48
Kezdődik a jegyárusítás: ennyiért lehet megnézni a Vidi-Chealsea El-meccset élőben (Blikk)
Csütörtökön elkezdődik a jegyértékesítés a Mol Vidi labdarúgócsapatának hazai csoportmérkőzéseire az Európa-ligában.
szept. 4
16:54
Eldőlt, lesz-e Bundesliga-meccs Németországon kívül (Sport365)
És az is, ragadós-e a spanyol példa.
szept. 4
16:54
Leomlott Indiában egy autópályahíd (Könyves Magazin)
Többen megsérültek.
szept. 4
17:00
Babos és Fucsovics szakít a teniszszövetséggel (HírTV)
A legjobb magyar férfi és női játékos nem kíván együttműködni a továbbiakban a Magyar Tenisz Szövetséggel.
szept. 4
17:06
Teljesen más ma egy villámcsapás, mint 20 éve (Privátbankár)
A mostani viharos időszak közepette nehéz elképzelni, de a mostani nyár jóval csendesebb a tavalyinál - a viharkárok miatti biztosítói kifizetések alapján legalábbis mindenképp. A villámcsapások azonban mégis sokkal nagyobb károkat okoztak idén - ebben biztosan nem lesz javulás a következő években sem. Mit tegyünk, ha a telefonunk figyelmeztet a kö
szept. 4
17:06
Örök vezér: Gera edzőként is helytáll (Blikk)
Bár a szurkolók bánatára pályára már nem lép, továbbra is fontos szerepet játszik a magyar válogatottnál Gera Zoltán (39).
szept. 4
17:06
Távol az otthontól: Ausztriában bóklászik egy titokzatos kenguru (Blikk)
Napok óta Ausztriában bolyong egy titokzatos eredetű kenguru, senki sem tudja, honnan került oda.
szept. 4
17:06
105 milliárd forintból korszerűsítik a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonalat (ProfitLine)
Majdnem 105 milliárd forint értékben, két szakaszban, nagyrészt európai uniós forrásból megújul a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz.
szept. 4
17:06
Beütött a válság - Zuhannak a török autóértékesítések (Portfolio)
A török gazdaságot alaposan megsínylette az árfolyamválság, londoni elemzők szerint Törökország recesszióba süllyedhetett, míg a kemény földet érés forgatókönyvét erősítették meg a török autóértékesítések legfrissebb statisztikái...
szept. 4
17:06
Négy kategóriában is változik az autópálya-matricák ára (ATV)
Négy díjkategóriában is változik a heti (10 napos) autópályamatrica ára október 1-jétől.
szept. 4
17:06
Kurz kancellár agressziónak nevezte Oroszország kelet-ukrajnai tevékenységét (444.hu)
Korábban Európában sokan azzal vádolták Sebastian Kurzot, hogy túl megengedő Oroszországgal szemben.
szept. 4
17:06
Bombameglepetések a US Openen: Federer és Sharapova is kiesett (HírTV)
A hőség rányomta a bélyeget a svájci klasszis teljesítményére.
szept. 4
17:06
Kylie Jenner és Stormi strandolós képéről beszél mindenki (Joy)
Szinte felrobbant az Instagram, mikor Kylie Jenner közzétett egy friss, cuki fotót kislányáról, Stormiról.
szept. 4
17:06
Magyar festők remekműveiből nyílik ingyenes kiállítás (Könyves Magazin)
A Remekművek egy magángyűjteményből című kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg a Virág Judit Galériában.
szept. 4
17:08
Óriási meglepetés a fontos amerikai adatban (Portfolio)
Augusztusban a júliusi 58,1 pontról 61,3 pontra emelkedett az amerikai feldolgozóipar aktivitását nyomon követő ISM beszerzésimenedzser-index értéke. Az adat óriási meglepetést okozott, ráadásul több mint 14 éves csúcsot jelent. A Reuters...
szept. 4
17:08
A jövőt kutató középkor-történész – Juval Noah Harari portréja (Könyves Magazin)
A világtörténelem egy erkölcstelen sivatag, hamarosan emberek milliárdjai válnak haszontalanná, a jövő pedig a technológiai uralmát hozza el, amiben megszűnik az ember szabad akarata – Yuval Noah Harari szerint. Az izraeli történész korunk egyik legizgalmasabb, provokatív gondolkodója: eszmefuttatásait egyszerre kedveli Orbán Viktor és Mark Zuckerb
szept. 4
17:09
Önvezető, elektromos tanulmányt mutat be holnap a Volvo (videó) (Auto Pult)
Napjainkban a gyártók igen nagy hangsúlyt fektetnek a tanulmányautókra, még ha azok sokszor nem is szolgálnak valódi alapként egy-egy sorozatgyártású autóhoz – sokkal inkább amolyan arculatépítő, jövőbemutató jellegük van. A Volvo sem akart kimaradni a mókából, és a holnapi nap folyamán le fogják leplezni a 360c névre keresztelt koncepciójukat, amelyről már néhány ízelítő videót is megosztottak…
szept. 4
17:12
Ausztria nem nyugszik bele az atomerőmű-építésbe (NRGreport)
Ausztria nem nyugszik bele abba, hogy az Európai Unió Bírósága helybenhagyta az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben az jóváhagyta az Egyesült Királyság által a Hinkley Point C atomerőmű javára nyújtani tervezett támogatásokat.

Keresés