2018. szeptember 5. szerda

szept. 5
9:06
A kereskedelmi háborús félelmek miatt eshet Európa (Portfolio)
Eséssel zárult a keddi kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetőket továbbra is a kereskedelmi háborús félelmek aggasztották, a Dow stagnált, az S&P500 és a Nasdaq pedig 0,2 százalékkal került lejjebb. Az ázsiai indexek...
szept. 5
9:06
Feloldották a tűzgyújtási tilalmat, de csak ebben a két megyében (ATV)
Feloldották a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád megye területén.
szept. 5
9:06
Nagy szerelemnek indult, most mégis vége Ed Westwick kapcsolatának (Joy)
Közel másfél év után Ed Westwick és barátnője, a modell Jessica Michel szakította, és már azt is tudni, pontosan miért döntöttek így.
szept. 5
9:06
Durván drágulhat az áram - pofon a szlovákoknak (NRGreport)
A szlovákiai áramszolgáltatók növelnék a lakossági elektromos energia árát, ám ehhez még lesz egy-két szava az állami árszabályozó hatóságnak is.
szept. 5
9:06
Nagyszabású reklámkampány indul Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint készül egy reklámszpot, de azt még nem áruljuk el, hogy kik csinálják. Egyelőre csak néhány werkfotót és egy rövid jelenetet osztunk meg a kampányból.
szept. 5
9:08
Itt az eredmény: utálják a magyarok a vasárnapi zárvatartást (Portfolio)
A magyarok többsége továbbra is elutasítja a vasárnapi zárvatartást - derült ki a Portfolio nem reprezentatív, de az évekkel ezelőtti kutatásokhoz nagyon hasonló eredményt hozó felméréséből. Azután kérdeztük meg olvasóinkat, hogy...
szept. 5
9:10
Még gyorsabban nőtt a magyar gazdaság! (Portfolio)
A második negyedévben éves alapon 4,6%-kal nőtt a magyar gazdaság. Az adat 0,2 százalékponttal még az előzetes becslésnél is magasabb, pedig már az is pozitív meglepetést jelentett. A friss adat gyors, és csak alig lassuló bővülést...
szept. 5
9:12
Öt éve adják ki a gazdagok titkát a svájci bankok - Vezekelnek a múlt bűneiért (Portfolio)
Öt éve annak, hogy Svájc megállapodott az USA-val arról, hogy pénzintézetei nem segítik többet az amerikai banki ügyfeleket az adóelkerülésben, illetve minden adóüggyel kapcsolatos információt automatikusan megosztanak az amerikai hatóságokkal...
szept. 5
9:12
Del Potro és Serena Williams is elődöntős (HírTV)
Juan Martin Del Potro és Serena Williams bejutott az elődöntőbe a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 5
9:12
Újabb részletek: Mindent beborított VV Fanni vére az autóban (Femcafe)
Ekkora vérmenniység még a nyomozókat is megdöbbentette.
szept. 5
9:12
Az Európai Parlamentről tárgyal frakcióülésén a Fidesz (Igényesférfi.hu)
A Sargentini-jelentésről és a 2019-es Európai Parlamenti választásról tárgyal frakcióülésén a Fidesz – közölte a Magyar Idők szerdán.
szept. 5
9:12
Vésey Kovács László: Lexikai tudás (Tiszta Jövő)
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom névre hallgató Szívtipró Gimi vezetője visszatért a nyaralásból.
szept. 5
9:14
Hiánycikk lett a jó minőségű lakás a piacon (Portfolio)
Miközben a lakások iránti kereslet továbbra is erős és emelkedőn tartja az árakat, a különböző állapotú lakások ára között komoly eltérések vannak és szűkül a jó minőségű ingatlanok kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb...
szept. 5
9:14
Pál Gyula: A „kilencvenesek” előtt álló kihívásokról (Tiszta Jövő)
A hatvannyolcas elit napjai meg vannak számlálva. De nem mindegy, hogy a helyükre lépő „kilencvenesek” milyen eszméket fogalmaznak meg, mert a politikai sikerek ellenére ezt nagyon is el lehet rontani mind hazai, mind nemzetközi szinten. Teremtsük meg a hagyomány és a modernitás szintézisét!
szept. 5
9:16
Charles Gati: Veszélyes tél Amerikában (Tiszta Jövő)
Alighanem történelmi jelentőségű választás elé nézünk.
szept. 5
9:18
Közel 5 százalékkal robogott a magyar gazdaság tavasszal (Menedzsment Fórum)
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2018 II. negyedévében 4,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - írja a KSH közleményében. A piaci alapú szolgáltatások húzták a legjobban a magyar gazdaságot.
szept. 5
9:18
Megtört a lendület: nem a boltokban töltötték a nyár közepét a magyarok (Privátbankár)
A júniusi 6,4 százalékos növekedés után visszaesett a hazai kiskereskedelem.
szept. 5
9:18
328-nál, kevesebb mint 1%-ra történelmi mélypontjától a forint (Portfolio)
Stabilan kissé 328 alatt kezdte ma reggel a napot a forint az euróval szemben, majd újra esni kezdett a borongós feltörekvő piaci hangulat mellett és így délelőtt új kéthavi mélypontra bukott. Ez pedig azt jelenti, hogy már csak alig 1%-ra...
szept. 5
9:18
Kórházba vitték a csengeri örökösnőt (ATV)
Elhalasztották Sz. Gáborné szerda reggeli gyanúsítotti kihallgatását – tudta meg a 24.hu. A titokzatos csengeri asszony kihallgatása azért nem tudták megtartani, mert a nő rosszul lett a fogdán az éjjel, ezért kórházba kellett szállítani.
szept. 5
9:20
Kisebb nyereségre számít a Bayer (Menedzsment Fórum)
Vegyes eredményeket tett közzé a német vegyipari óriás, a Bayer.
szept. 5
9:20
Íme a magyar cég, amely 246 mlliárdos veszteséggel is milliárdos nyereségadót fizetett (Portfolio)
Az American Express (AmEx) kártyatársaság nem csak a magyar kártyapiacról vonult ki tavaly, hanem a globális cégcsoporthoz tartozó magyar vállalkozása egy 240 milliárd forint értéken nyilvántartott csoporton belüli részesedést is Hollandiába...
szept. 5
9:24
Új üzemcsarnokot épít az ANY Biztonsági Nyomda (Portfolio)
Új üzemcsarnok építését jelentette be az ANY Biztonsági Nyomda, az 1,6 milliárd forintos beruházás célja a társaság exportbővítésének javítása, az üzemcsarnok tervezett megtérülési ideje hét év. Az ANY Biztonsági Nyomda igazgatóságának...
szept. 5
9:24
Kárt okozott a sajtó a kapitány távozása után Kolumbiában (Sport365)
A lelépő megerősítette az elnök szavait.
szept. 5
9:24
E-buszokra hajtanak (HírTV)
Elektromos buszok beszerzése miatt indított aláírásgyűjtést egy pécsi civilszervezet.
szept. 5
9:24
Szijjártó: 2019-ben elindul a gázszállítás Horvátország felől (NRGreport)
A magyar és a horvát hálózatot összekötő interkonnektor kétirányúsításával Horvátország 2019 végére fizikailag lehetővé teszi, hogy Magyarország gázt vásároljon tőle - mondta Szijjártó Péter szombaton az MTI-nek telefonon Dubrovnikból, miután megbeszélést folytatott Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel.
szept. 5
9:24
Mit kérnek a sztárok és a külföldi vendégek egy budapesti szálloda recepcióján? (SzMo)
Tényleg úgy kell elképzelni, mint a Négy szoba című Tarantino filmben? Utánajártunk.
szept. 5
9:26
Ujjlenyomatokat és retinaadatokat is képes lenyúlni a legújabb bankvírus (Portfolio)
Egy rendkívül kifinomult banki vírus kezdte el támadni a brazil vállalatokat, ami akár a felhasználó biomatikus adatait (pl. ujjlenyomat, retina, arckép) is ellophatja - derítették ki az IBM X-Force biztonsági szakemberei. A CamuBot névre...
szept. 5
9:30
Újabb pofont kapott a forint, 329 felett az euró! (Portfolio)
Stabilan kissé 328 alatt kezdte ma reggel a napot a forint az euróval szemben, majd újra esni kezdett a borongós feltörekvő piaci hangulat mellett és így délelőtt új kéthavi mélypontra bukott. Ez pedig azt jelenti, hogy már kevesebb mint...
szept. 5
9:30
Szemináriumon mutatták be a Roszatom technológiáit Szerbiában (NRGreport)
2018. szeptember 3-án Belgrádban az atomenergia békés célú felhasználásáról, az innovációról és a technológiai fejlesztésekről szóló együttműködési nyilatkozat részeként szemináriumot tartottak a Roszatom állami konszern Szerbia számára ajánlott technológiai megoldásairól.
szept. 5
9:32
A kereskedelmi háborús félelmek miatt eshet Európa (Portfolio)
Eséssel zárult a keddi kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, miután a befektetőket továbbra is a kereskedelmi háborús félelmek aggasztották, a Dow stagnált, az S&P500 és a Nasdaq pedig 0,2 százalékkal került lejjebb. Az ázsiai indexek...
szept. 5
9:33
Óriásit alakít Majka kisfia. Dundika nem nézhette tétlenül, cselekedett (Blikk)
Nagyon huncut képsor!
szept. 5
9:34
Emelte a PannErgy célárát az OTP (Portfolio)
Az OTP 1032-ről 1046 forintra növelte a PannErgy-részvényre vonatkozó 12 hónapos célárát a társaság első féléves jelentésére, illetve a leányvállalata által elnyert EU-támogatásra tekintettel. A PannErgy a hétfői zárás után...
szept. 5
9:36
Kicsit összeszedte magát a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel.
szept. 5
9:36
Íme a magyar cég, amely 246 milliárdos veszteséggel is milliárdos nyereségadót fizetett (Portfolio)
Az American Express (AmEx) kártyatársaság nem csak a magyar kártyapiacról vonult ki tavaly, hanem a globális cégcsoporthoz tartozó magyar vállalkozása egy 240 milliárd forint értéken nyilvántartott csoporton belüli részesedést is Hollandiába...
szept. 5
9:36
A Honvédkórház esete nem egyedi (Portfolio)
Nem egyedi a Honvédkórház esete - jelentette ki a Rezidensek és Szakorvosok szakszervezetének elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Jön a Portfolio egészségügyi konferenciája! Részletek itt:ÁTTEKINTÉS|RÉSZLETES...
szept. 5
9:36
Us Open: Szenvedős játékkal ugyan, de Nadal bejutott a legjobb négy közé (ATV)
A világelső Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a negyeddöntőben közel ötórás csatában győzött az osztrák Dominik Thiem ellen.
szept. 5
9:36
Nadal és Del Potro újra megmérkőznek az elődöntőben (HírTV)
Juan Martin Del Potro, Rafael Nadal és Serena Williams bejutott az elődöntőbe a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 5
9:36
Ennyit változott 14 év alatt a Született feleségek jóképű színésze (Joy)
A Született feleségek jóképű kertésze, Jesse Metcalfe idén ünnepli 40. születésnapját. Megmutatjuk, hogy néz ki most a színész.
szept. 5
9:36
A kor 4 legnagyobb csatája közt volt a mohácsi ütközet (SzMo)
Az MTA szerint nem igaz az, hogy nem mozgósítottak a magyarok - a kor egyik legnagyobb hadseregét sikerült összehívni. Fodor Pál más tévhiteket is szétoszlatott.
szept. 5
9:42
Izmosabb lett a GDP-növekedés (Infostart)
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve - jelentette második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A korábban közölt index revízióját elsősorban a piaci alapú szolgáltatások vártnál kedvező
szept. 5
9:42
Kétszer több munkanap marad ki betegség miatt, mint Ausztriában (HR Portál)
Az oktatás és az egészségügy helyzetét is versenyképességi kérdésnek tartja a Magyar Nemzeti Bank. Ezért nem igazán van rendjén, hogy Magyarországon kétszer annyi munkanap marad ki betegség miatt mint például Ausztriában.
szept. 5
9:42
Készül az őszi kampány (AQUA)
A turisztikai kampányok azt mutatják be, hogy hazánk egy négy évszakos úti cél, ahol az esztendő minden időszakában érdemes hosszabb-rövidebb, élménydús utazásra indulni.
szept. 5
9:42
Hazánkba látogat Monica Lewinsky (Könyves Magazin)
Az internetes zaklatásról ad majd elő a BrandFestiválon.
szept. 5
9:42
A kor 4 legnagyobb csatája közt volt a mohácsi ütközet (SzMo)
Az MTA szerint nem igaz az, hogy nem mozgósítottak a magyarok - a kor egyik legnagyobb hadseregét sikerült összehívni. Fodor Pál más tévhiteket is szétoszlatott.
szept. 5
9:48
Célzott terápiák a vastagbélrák kezelésében (WebBeteg)
A célzott onkológiai készítmények alkalmazása napjainkban már a terápia részét képezi, azokat szakmai szempontok alapján a hagyományos kemoterápiás készítményekkel kombináltan kapják a vastagbélrákos betegek.
szept. 5
9:48
A vártnál is gyorsabban nő a magyar gazdaság (ATV)
A második negyedévben éves összevetésben 4,8 százalékkal, az előzetes adatnál 0,2 százalékponttal gyorsabban nőtt a magyar gazdaság – írja friss közleményében a Pénzügyminisztérium. Varga Mihály szerint az adatok megerősítik, hogy új növekedési fokozatba kapcsolt Magyarország gazdasága.
szept. 5
9:48
Újabb pofont kapott a forint, 329 felett az euró! (Portfolio)
Stabilan kissé 328 alatt kezdte ma reggel a napot a forint az euróval szemben, majd újra esni kezdett a borongós feltörekvő piaci hangulat mellett és így délelőtt új kéthavi mélypontra bukott. Ez pedig azt jelenti, hogy már kevesebb mint...
szept. 5
9:48
KSH: 4,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben (AQUA)
Az előzetesen közölt 4,6 százalékosnál 0,2 százalékponttal jobban, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához mérve.
szept. 5
9:54
Végképp elvágja a szegényeket a kormány - durva megszorítás jön? (Privátbankár)
Alig marad olyan család, ahol nem dolgozó felnőtt jogosult lesz a segélyre.
szept. 5
9:54
A világ első mini üvegházát rakta össze egy svéd startup (Kreatív Online)
Teljesen önfenntartó a rendszer: a zöldeket nem kell locsolni, és egy app eteti az alatta úszkáló halakat is. Nekünk csak örülni kell a mini gazdaságunknak.

Keresés