Sávlezárás, sáveltolás: alagútépítési munkák miatt hamarosan tartós forgalomkorlátozás, és valószínűleg azzal együtt tartós dugó várható az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Minimum kilenc hónapra lezárják a híd felhajtó...
Minden bizonnyal a következő egy órában hallgatják ki a csengeri örökösnőt, akit kedden adtak át a svájci hatóságok a magyaroknak, majd az utóbbiak őrizetbe is vették a csalással gyanúsított asszonyt – tudta meg az atv.hu a nő ügyvédjétől, Helmeczy Lászlótól.
Bőven vannak még fejlesztési lehetőségek a magyar gazdasági felsőoktatásban. Finoman így összegezhetnénk annak a kérdőívnek az eredményét, amit több mint kétezer Portfolio-olvasó töltött ki az elmúlt héten. A Portfolio a 2018/19-es...
Egy friss tanulmány szerint, ha egy férfi kapuzárási pánikot él át, a legfőbb jele, hogy hirtelen vegán életmódra vált. A tanulmány szerint ma már a pasik nem motort vesznek, vagy gyúrnak, hanem egyszerűen nem esznek húst, mert azt gondolják, hogy ettől egészségesebbek lesznek.
Manfred Weber bejelentette, hogy elindul az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért, hogy a párt európai parlamenti (EP-) választási győzelme esetén ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.
Tegnap került nyilvánosságra egy meglopott utas története. andrea a Ryanair járatával utazott, és amellett, hogy bőröndje csak egy nap után került elő, a csomagot kibontva, annak tartalmát olajosan, mocskosan kapták vissza, ráadásul több személyes holmi is hiányzott belőle.
Folytatódik sorozatunk, amelyben népszerű, pénzzel kapcsolatos Google-keresési javaslatokat válaszolunk meg. Ezúttal azok a találati javaslatok kerültek sorra, melyeket a kereső akkor dobott fel, ha beírtuk, hogy "mennyit kap". Amikor...
Sajnos vészesen közeledik a forint árfolyama a két hónappal ezelőtti mélyponthoz, pedig nem illene neki. Esett az aranyár is, a dollár erősödött. Az ázsiai tőzsdék nagy mínuszban, Európa is esik. A hazai börzén a Richter gyengül nagyobb mértékben, az OTP viszont jól tartja magát.
A Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi tudatosság növelése és a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében lépi ezt meg. Emellett a gazdasági ismeretek megértését segítő modern látogatóközpontot is létrehoznak a Széll Kálmán tér ikonikus épületében.
A közép-európaiak többsége nem akar Európai Egyesült Államokat, illetve térségünk lakói többségükben ragaszkodnak a kontinens keresztény identitásához.
A holland C&A állítja, hogy a világ legfenntarthatóbb farmernadrágját fejlesztette ki. A farmeranyagok kezelésében a festés és a vegyi anyagokkal való kezelés jár a legnagyobb szennyezéssel, mert nagy mennyiségű toxikus kemikáliát használnak a folyamat során. A cég új farmere azonban természetes anyagokból készült, komposztálható, s még a gyári mun
A globális felmelegedéssel függ össze, hogy növekszik az olyan meleg nyári napok száma, amikor 25 fok felett alakulnak a maximumok - mondta Molnár Csilla meteorológus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A Wallis autós üzletága ősszel nyitja meg prémium szolgáltatásokat kínáló új egységét, a Wallis Prémium Használtautó Centert, a budapesti Könyves Kálmán körúton nyíló szalonban BMW Premium Selection modellek és a Wallis Motor Pest...
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint Sallai Róbert Benedek nem verte meg Hadházy Ákost. Utóbbi csak hintázott a széken, és azért dőlt fel, mert megijedt.
Orbán Viktor már a tükör előtt próbálhatja strasbourgi beszédét, amivel egyszerre ölti majd fel az áldozat, a szabadságharcos és a megingathatatlan államférfi álarcát.
Az elmúlt napok rengeteg csapadéka némi ízelítőt adott az őszből, de a közlekedők által leginkább utált jelenség még nem is jelentkezett. Így lesz ez egészen csütörtök reggelig...
A WellChild jótékonysági rendezvény és díjátadóján találkozott Sussex hercege és hercegnéje a hétéves Matildával. A kislány még egy szép virágcsokorral is meglepte Meghan Markle-t.
A globális felmelegedéssel függ össze, hogy növekszik az olyan meleg nyári napok száma, amikor 25 fok felett alakulnak a maximumok – mondta Molnár Csilla meteorológus az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
A Mercedes-Benz a B-osztály elektromos verziójának képében már eddig is rendelkezett villanyautóval, ám az tulajdonképpen csak az első szárnypróbálgatása volt a csillagosoknak. A tegnap esti órákban bemutatott vadonatúj EQC-t tehát nyugodtan tekinthetjük a gyáriak első igazi elektromos modelljének, hiszen tulajdonképpen maga Dieter Zetsche, a Mercedes vezetője is így beszélt róla – és mint ilyen,…
A briteknek most már 59%-a bent maradna az EU-ban és csak 41%-a támogatja a kilépést, azaz jelentős hangulati eltolódás következett be a társadalomban - derült ki egy ma nyilvánosságra hozott felmérésből, amely 2016 óta hatodszorra vizsgálta...
Szeptember 20-án Magyarországra jön Terence Hill, hogy új, általa rendezett filmjét, a Nevem: Thomast népszerűsítse - közölte a magyarok egyik kedvenc mozisztárja a Facebookon. A filmben ő lesz a főszereplő, és természetesen lesznek benne tepsivel fejbe vágott emberek, és olyanok is, akiknek a fejével törnek össze egy csomó borosüveget.
Októbertől elérhetővé válhatnak a 15 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel termékek a bankoknál, mert a jegybank módosította a minősítési keretrendszert - közölte az MNB. A jegybank...
Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult - állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése.