Nem elég, ha valakinek van megtakarított pénze vagy passzív jövedelme, és az sem, ha ismerősök segítik az újrakezdést a kiszemelt célországban. Hiába könnyebb elindítani egy vállalkozást például Spanyolországban, mint Magyarországon...
Már megjelenésekor is egyértelmű volt, hogy benne van az a valami, amitől mélyre menően érdekes a Twingo, ám sosem volt igazán jó móka. Most viszont már az örömfaktort sem hiányolhatjuk.
A diplomás bérekhez kell közelíteni a pedagógus béreket – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Horváth Péter szerint ha ez nem történik meg, akkor továbbra is pedagógushiány lesz. Hozzátette: a feladatellátáshoz nemcsak pályakezdőkre, hanem a nyugdíjas munkavállalókra is egyre inkább szükség lesz.
Mi lenne, ha akkor is tudnánk kártyával fizetni, ha egy haverunknak akarunk pénzt kölcsönadni? Erre az ötletre építette fel a Twitter vezérigazgatója a Square-t, egy olyan startupot, ami azóta már ételszállítástól kezdve bérszámfejtésen...
Nem tudott a fulladása miatt beleszólni a telefonba egy beteg, aki a 112-es segélyhívón kért segítséget. Mivel egy korábbi betegsége miatt szólni nem tudott, az operátor azt kérte, hogy kopogással jelezzen. Igenre, nemre másképp kopogott, így sikerült a címét beazonosítani és viszonylag gyorsan mentőt indítani hozzá. A nőt a helyszínen ellátták és
A V4-országok ezért összefogtak, és megkezdik a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását a Budapestről Pozsonyon és Brünnön át Varsóig haladó gyorsvasút megépítésére.
Október 1-től forgalmazhatják a hitelintézetek a 15 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A részletekről Sipos Ildikó kérdezte Fülöp Zsuzsannát, az MNB felügyeleti szóvivőjét.
Még mindig vannak olyan fel nem robbant bombák Szerbiában, amelyeket 1999-ben a NATO dobott le a légicsapások során - közölte szerdán a szerbiai aknamentesítési központ.
Az ENSZ-t különösebben nem gyengíti hogy kimaradunk a migrációs csomag aláírásából. Az EU-s diplomatáknak viszont ez komoly gondot okoz, amikor például a kitoloncoltak fogadásáról alkudoznak afrikai vezetőkkel. Múlt pénteken a magyarok okozta problémáról tartottak tanácskozást Brüsszelben.
Egy férfi egy csongrádi templom perselyét próbálta meg kifosztani, de a riasztó megszólalt és a törött üveggel még a kezét is összevágta. A tettét őszintén megbánta, a plébános meg is bocsájtott neki.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtökre történő összehívását kezdeményezte Nagy-Britannia, hogy tájékoztassa a testületet a Szkripal-ügy nyomozásának drámai fejleményeiről - közölte az este New Yorkban Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet.
A brutalista építészet az ötvenes évektől vált népszerűvé, elsősorban a keleti blokk országaiban. A hatalmas tömegérzetet keltő, erődítményszerű betonkolosszusokról még a berlini fal leomlása és a varsói szerződés megszüntetése után sem lehet megfeledkezni.
Ha a sztárokról van szó, biztos, hogy neked is az jut eszedbe, hogy folyik a pezsgő, amerre csak járnak. Sokan viszont - és nem csak sportolók - egyáltalán nem fogyasztanak közülük alkoholt.
Bojkottálták az érintett cégek a fapados légitársaságok etikai kódexéről szóló szerdai egyeztetést, de a kezdeményező Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kész nélkülük is az Európai Parlament elé vinni az ügyet.
További szigorításokra lehet szükség a dohányzás elleni küzdelemben - írja a Figyelő. A hetilap úgy értesült, hogy a miniszterelnök nem elégedett a dohányzók számának csökkenésével. Jön a Portfolio egészségügyi konferenciája!...
A munkaerőhiány nem kíméli az állami cégeket sem. Egyre több hír szólt eddig is arról, hogy milyen problémákkal küszködik a MÁV, vagy a Magyar Posta. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a legnagyobb állami vállalatok hogyan teljesítenek a bérek emelése tekintetében.
Beccszóra próbáltam pedig saulfiátlanítani az agyam, miközben néztem az Oscar-díjas Nemes László második nagyjátékfilmjét, de már az első percekben kudarcot vallottam, igaz, nem teljesen az én hibámból.
A brit terrorelhárítás részletes forgatókönyvet is közölt a mérgezéssel gyanúsított két orosz cselekedeteiről. Sokan gyanúsnak tartják Putyin rendeletét bizonyos, orosz ügynökökkel kapcsolatos információk titkosításáról.
Észak- és Dél-Korea megállapodtak, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges "gyakorlati lépéseket" - közölte csütörtökön...
Különös dolgok zavarják meg a fiatal Melinda Gordon életének legboldogabb pillanatait. Nemrégiben ment feleségül élete nagy szerelméhez, de az új, közös családi fészek baljóslatú hellyé változik.
Várhatóan sem a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíció, sem kihívója, az ellenzéki négypárti jobbközép választási szövetség nem képes megszerezni a kormányzáshoz szükséges többséget Svédországban a szeptember...
Az olaj piacán a nettó határidős vételi nyitott pozíciók mennyisége a legalacsonyabb szintre csökkent június közepe óta. Az árfolyamot a geopolitikai események és a kereslet-kínálat alakulása mozgatja.
Észak- és Dél-Korea megállapodtak, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges "gyakorlati lépéseket" - közölte csütörtökön phenjani tárgyalásait összegezve egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő.
Franciaország álláspontja az, hogy nem finanszíroznak olyan országokat a következő uniós költségvetési ciklusban, amelyek semmibe veszik az uniós alapelveket - mondta Jean-Yves Le Drian külügyminiszter. A politikus ilyen országnak nevezte...
Egy magát a Trump-kormány munkatársának mondó, névtelen szerző cikkét jelentette meg internetes oldalán a The New York Times című lap szerdán. Donald Trump elnök "pipogya vezércikknek" minősítette az írást.