2018. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
10:48
Brutális pénzek: Nézze meg, mennyit visznek haza a képviselők (ATV)
Augusztusban a képviselők már a megemelt fizetést kapták, így személyenként meg lehet nézni, hogy az új szabályok szerint ki mennyit keres.
szept. 6
10:48
Az emberek úgy gondolják, hogy ez a teniszező kiköpött Liam Hemsworth (Glamour)
Szerinted hasonlítanak?
szept. 6
10:51
Hivatalos: október közepén mutatkozik be a BMW X7 (Auto Pult)
A BMW még tavaly szeptemberben mutatta be az X7 koncepciót, és már akkor tudni lehetett, hogy idén érkezik a sorozatgyártású változat is. Mostanra már az is hivatalos, hogy október közepén fogják leleplezni az újdonságot, ezt pedig a bajorok szóvivője jelentette be nemrég. Nem kell tehát sokat várnunk már, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a nagy nap közeledtével újabb és újabb részleteket…
szept. 6
10:53
Ilyen lesz a Škoda Rapid utódja: rajzokon a Vison RS koncepció (Auto Pult)
A Škoda nagy dobásra készül a Rapid utódjával, hiszen új néven, immár csak klasszikus ötajtósként, ráadásul magasabbra pozícionálva fogják piacra dobni a csehek az újdonságot, ami így tulajdonképpen jóval közelebb kerül az Octaviához, és annak klasszikus ötajtós alternatívájaként is szolgálhat. A gyáriak pedig még idén megmutatják nekünk, hogy mire számíthatunk az új Rapid kapcsán, ugyanis érkezik…
szept. 6
10:54
Mindjárt jön a NAV értesítése, és jobban tesszük, ha odafigyelünk rá (Menedzsment Fórum)
Félmillió adózónak szólnak, hogy tartoznak vagy épp ellenkezőleg: túlfizetésük van.
szept. 6
10:54
Megint hanyatlik a Waberer’s, újabb deviza kezdett zuhanásba (Privátbankár)
Úgy tűnik, csak egy heves felpattanás volt a kamioncég árában, emelkedésének felét visszaadta. Komoly esés volt a Nasdaqon, Ázsiában is hanyatlott az indexek egy része. Jókorát estek a feltörekvő piaci devizák, ezúttal a dél-afrikai rand vezetésével.
szept. 6
10:54
Fotó: Hatalmas újítással állt elő a rendőrség (ATV)
A Magyar Rendőrség Twitter oldalán tett közzé egy fényképet, amin több német rendőr színes festékszórókat próbál ki. A tervek szerint a színes festéket a paprikaspray helyett lehetne használni.
szept. 6
10:54
Újabb 2 gyermek lett öngyilkos Momo miatt (Hírklikk)
Momo, a horrolény főként WhatsAppon keresztül keresi fel gyermek- és serdülőkorú áldozatait, akikkel elhiteti, hogy mindent tud róluk, majd feladatok elvégzésére kényszeríti őket, például öncsonkításra vagy öngyilkosságra. A feladatok elvégzéséről fényképes bizonyítékot kér, különben nyomasztó képekkel, hangokkal zaklatja áldozatát.
szept. 6
10:54
"Gyakori az adok-kapok" – Luxus Vivi férje, Fecsó elárulta, hogy milyen a kapcsolata feleségével (SzMo)
A kezdeti időkben még próbára is tette, azt hazudta neki, hogy csődbe ment.
szept. 6
10:56
A Népszigetről is kitiltanák a sörbicikliseket (Menedzsment Fórum)
A belső kerületekből kitiltott beerbike-osok a Népszigetre mentek. Most onnan is száműznék őket.
szept. 6
10:58
20 év börtönt is kaphat a volt dél-koreai elnök (Menedzsment Fórum)
Ri Mjong Bakot egyebek mellett vesztegetéssel, sikkasztással és hatalommal visszaéléssel is vádolják.
szept. 6
11:00
Bejelentették a végső határidőt Észak-Korea atommentesítésére (Portfolio)
Észak-Korea még Donald Trump első elnökségi ideje alatt végrehajtja az ország atommentesítését, és emellett egy harmadik találkozóban is megegyezett Dél-Koreával - írja a Reuters. Szeptember közepén Kim Dzsung Un Phenjanban találkozik...
szept. 6
11:06
Új, minden eddiginél döbbenetesebb videó került elő a szeptember 11-i terrortámadásról – Minden rajta van (Blikk)
Tragikus évforduló közeleg: jövő hét kedden lesz az amerikai World Trade Center elleni, az egész világot megrázó terrortámadás 17. évfordulója.
szept. 6
11:06
Súlyos betegség támadta meg a világklasszis magyar úszót (Infostart)
Az ifjúsági olimpiára készülő Európa-bajnok úszónak nyirokcsomó-gyulladása volt, és még nem térhetett vissza a medencébe.
szept. 6
11:06
Seehofer: a migrációs kérdés minden politikai baj eredője Németországban (HírTV)
Már három éve hajtogatja, hogy ez a baj – tette hozzá a német belügyminiszter.
szept. 6
11:06
Trump szerint az NFL-nek és a Nike-nak annyi, az adatok mást mutatnak (Kreatív Online)
Megszólalt az elnök a himnuszt térdelve hallgató focista miatt, akit a Nike a kampányarcának tett meg. Nem kellett volna.
szept. 6
11:06
Ígéretet tett a világmárka: többé nem égeti el az eladatlan ruháit (Portfolio)
A Burberry vezére a márka átpozícionálásán dolgozik, a társaság vezetője a Givenchy-tól igazolt sztártervező mellett a márka megítélését is átformálná, a Burberry ígérete szerint a továbbiakban nem égetné el az eladatlan ruháit...
szept. 6
11:06
Mi történik? Rohamosan fogynak az emberek a Facebookról (ATV)
A legnagyobb közösségi oldal sorozatos botrányainak szép lassan megvan a hatása, legalábbis erre utal a Pew Research Center legfrissebb kutatása, ami szerint négy amerikaiból egy már letörölte a Facebook alkalmazását a telefonjáról – ami ugyan nem azt jelenti, hogy a profiljuktól is végleg megváltak, de szeretnének szabadulni a közösségi óriás befo
szept. 6
11:06
Igazi álomház: Megmutatta mesés új otthonát Kulcsár Edina és Csuti (Joy)
A friss házas Kulcsár Edina és Csuti hamarosan új házukban folytathatják közös életüket.
szept. 6
11:06
Afgán államfő: véget ért az Afganisztánból Németországba irányuló „menekültáradat" (Könyves Magazin)
Asraf Gáni elmondta, hogy 2015-2016-ban „mindenki sietett Németországba", mert az a „téves hit élt, hogy ott arannyal vannak kikövezve az utcák".
szept. 6
11:08
Történelmi döntés született a melegszex ügyében (Blikk)
Indiában többé már nem büntetendő a homoszexualitás.
szept. 6
11:08
Kereskedés a Portfolio Online Tőzsdén - Online előadás (Portfolio)
Online előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Megismered, mely tényezőkre kell fókuszálnod, hogy eredményesen lovagold meg a tőzsdei hullámokat. Díjmentes webináriumunk megalapozza a tudásod: beszélünk...
szept. 6
11:09
Hivatalos: október közepén mutatkozik be a BMW X7 (Auto Pult)
A BMW még tavaly szeptemberben mutatta be az X7 koncepciót, és már akkor tudni lehetett, hogy idén érkezik a sorozatgyártású változat is. Mostanra már az is hivatalos, hogy október közepén fogják leleplezni az újdonságot, ezt pedig a bajorok szóvivője jelentette be nemrég. Nem kell tehát sokat várnunk már, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a nagy nap közeledtével újabb és újabb részleteket…
szept. 6
11:10
Álomváros épülhet a soroksári Közvágóhíd helyén (képek) (Portfolio)
Tavaly novemberben írt arról a Válasz.hu, hogy Adnan Polat cége, az APD Real Estate Kft. vette meg a Közvágóhíd 4,8 hektáros területét, amelyen több száz millió euró értékben tervez ingatlanfejlesztéseket. Bár a területen azóta sem...
szept. 6
11:12
Alonso újra IndyCar versenyautót tesztelt! (Autónavigátor)
Nigel Mansell átigazolása óta nem pezsgett annyira az autósport egyik csúcskategóriája, mint most, hogy Alonso érkezése valós lehetőség.
szept. 6
11:12
Toto Wolff: Az egész Mercedes csapatnak hiányzik Niki Lauda (HírTV)
A legendás pilóta tüdőátültetésen esett át, orvosai bizakodóak, Wolff pedig várja vissza a paddockba.
szept. 6
11:12
Finnországban megkezdődött az Északi Áramlat 2 tengeri szakaszának lefektetése (NRGreport)
Finnországban megkezdődött az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 földgázvezeték tengeri szakaszának lefektetése - közölte szerdán a kivitelezésre és a vezeték üzemeltetésére alapított projekttársaság, a Nord Stream 2 AG.
szept. 6
11:12
"A probléma gyökere Trump elvtelensége" - nyílt levélben vallott egy kormánytisztviselő (SzMo)
Az elnököt "nem érdeklik a konzervatív eszmények, a megbeszélések nagy része eredménytelen, hiszen Trump lobbanékony, kiszámíthatatlan és alulinformált."
szept. 6
11:18
Folytatódhat az esés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Borús hangulatban telt az ázsiai kereskedés, miután a feltörekvő piaci félelmek mellett a piaci szereplőket továbbra is a kereskedelmi háborús kockázatok intették óvatosságra. Az európai tőzsdék is eséssel vágtak neki a csütörtöki...
szept. 6
11:18
Trumpnak igaza van, tényleg összeesküvés zajlik ellene (444.hu)
A New York Times névtelen szerzős cikke politikai bombát robbantott, és megjósolni sem lehet, mi lesz a történet vége.
szept. 6
11:21
Súlyos bírságot vethet ki az utazókra a turistamágnes város önkormányzata (Infostart)
A szigorú szabályozás már ezen a héten életbe lép, a bírság pedig akár 160 ezer forintnak megfelelő euró is lehet.
szept. 6
11:24
Elsősök Csodaországban (autopro)
Az Elsősök Csodaországban program részeként a szeptember 5. és 7. között látható Repülőiskolára a budapesti állami iskolák első osztályos tanulóit hívták meg, mintegy ötezer gyereket.
szept. 6
11:27
2022-ig kilenc új elektromos autóval készül a Mercedes-Benz (Auto Pult)
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Mercedes-Benz első igazi elektromos autója, a nemrég bemutatkozott EQC csak a jéghegy csúcsa, ami a csillagosok jövőbeli villanyos palettáját illeti, azonban a németek tervei a következő négy évre még ennek tudatában is megdöbbentők lehetnek. A Mercedes ugyanis nem kevesebb, mint kilenc tisztán elektromos modellt szeretne kínálni 2022-re, amivel nem titkoltan…
szept. 6
11:30
Az afgán elnök szerint véget ért a Németországba irányuló "menekültáradat" (Infostart)
Afganisztánban az a "téves hit él, hogy Németországban arannyal vannak kikövezve az utcák" - mondta a helyzetet illusztrálva Asraf Gáni.
szept. 6
11:30
Az ipari termelés júliusi növekedése megfelel a várakozásnak (AQUA)
A KSH becslése alapján, hogy 4,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, amiből az ipar hozzájárulása 0,8 százalékpont volt.
szept. 6
11:36
Így nőtt az ipari termelés júliusban (ProfitLine)
Júliusban az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,9 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 6
11:36
A magyar diákoknál a csapatmunkán, a kommunikáción kell javítani (Portfolio)
Kétezren dolgoznak a Morgan Stanley-nél Budapesten, harmaduk gazdasági diplomával rendelkezik. Fogarasi Norbert, az elemzőcég budapesti irodájának vezetője a Portfolio-nak elmondta: szoros kapcsolatot ápolnak számos felsőoktatási intézménnyel....
szept. 6
11:36
Szkripal-ügy: Putyint vádolja a brit belügyi államtitkár (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a felelősség Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezéséért - mondta csütörtökön a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára.
szept. 6
11:36
Lenyúlás a magyar iskolákban? Nem kellene, mégis befizetik a számlát a szülők (Pénzcentrum)
Az osztálypénz ma már szerves részét képezi egy gyermek iskoláztatási költségeinek, holott nem kellene, hogy ez feltétlenül így legyen, mivel nem lehet kötelezővé tenni. Megkérdeztük olvasóinkat, ők mit gondolnak az osztálypénzről...
szept. 6
11:36
Ördög Nóra esküvői ruhája teljesen más volt, mint ahogy képzeltük (Joy)
Ördög Nóra és Nánási Pál is közzétettek nemrég egy-egy fotót 8 évvel ezelőtti esküvőjükről, ami szűk körben a nyilvánosságtól teljesen elzárkózva zajlott.
szept. 6
11:36
Mikor készítettek először hőmérőt? És mikor mérték először ehhez készített eszközzel a betegek lázát? (SzMo)
És egyáltalán kinek jutott eszébe először megmérni egy beteg lázát? És mit csináltak a lázmérő feltalálása előtt?
szept. 6
11:42
Évek óta rettegésben tartotta a várost az ócsai szatír (ATV)
Legutóbb egy ócsai játszótér szomszédságában mutogatta magát a férfi, aki már évek óta rettegésben tartotta a helyi családokat. Évekig tartotta rettegésben a várost, de most beindultak a hatóságok.
szept. 6
11:42
Két évre szóló minimálbéralkut köthetnek (AQUA)
A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről viszont eltérnek a vélemények: míg a szakszervezetek két számjegyű felzárkózást szeretnének jövőre, addig a munkaadók ezt már nem tartják indokoltnak.
szept. 6
11:42
LMP: az MSZP-vel nem lesz, a Jobbikkal nem kizárt a szövetség (HírTV)
A pártvezető, ha a kongresszus felhatalmazza, akkor kész kidolgozni egy együttműködést az új pártokkal.
szept. 6
11:42
Demokratikus Koalíció: Értelmetlenül terheli túl a diákokat az oktatási rendszer (Könyves Magazin)
Az oktatási rendszer teljes mértékben elavult, a tanulók belefulladnak a magolásba.
szept. 6
11:45
Itthon is egyre sikeresebbek a BMW i és iPerformance modelljei (Auto Pult)
Az idei év első nyolc hónapjában már több mint 100 db BMW i3-ast adott el a BMW Magyarországon, és ezzel tovább folytatódik a BMW i3 és i8, valamint a BMW iPerformance modellek sikertörténete hazánkban. Az idei év első nyolc hónapja után 102 db BMW i3 és 7 db BMW i8-as modell került átadásra itthon. A BMW i3-as értékesítése a tavalyi év hasonló időszakához képest 21%-kal bővült, így a BMW i…
szept. 6
11:47
2022-ig kilenc új elektromos autóval készül a Mercedes-Benz (Auto Pult)
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Mercedes-Benz első igazi elektromos autója, a nemrég bemutatkozott EQC csak a jéghegy csúcsa, ami a csillagosok jövőbeli villanyos palettáját illeti, azonban a németek tervei a következő négy évre még ennek tudatában is megdöbbentők lehetnek. A Mercedes ugyanis nem kevesebb, mint kilenc tisztán elektromos modellt szeretne kínálni 2022-re, amivel nem titkoltan…
szept. 6
11:48
Álomváros épülhet a Közvágóhíd helyén (képek) (Portfolio)
Tavaly novemberben írt arról a Válasz.hu, hogy Adnan Polat cége, az APD Real Estate Kft. vette meg a Közvágóhíd 4,8 hektáros területét, amelyen több száz millió euró értékben tervez ingatlanfejlesztéseket. Bár a területen azóta sem...
szept. 6
11:48
Kemény Dénes belenézett a tükörbe és 40-et látott 22 helyett (Sport365)
Szerdán biztossá vált, amit már hónapok óta tudni lehetett: Kemény Dénes lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöki posztjáról.
szept. 6
11:48
Elképesztő, milyen nagy már Kate Hudson hasa (Femcafe)
A színésznő bármelyik pillanatban világra hozhatja gyermekét.

Keresés