– A régi játékosok léptek a pályára: Curtis is fellépett Kabát Péter és Balajcza Szabolcs búcsúmeccsén, amelyre a i Szusza Ferenc Stadionban került sor.
Már több mint két napja egész Amerika azt találgatja, hogy ki írhatta azt a névtelen cikket a New York Times hasábjain, amelyben a szerző beismeri, az elnök alkalmatlansága miatt kollégáival rendszeresen szabotálják Donald Trump (72) munkáját.
USA – Annak a családnak, amelynek a tagjai túlélték a Las Vegas-i mészárlást, most azzal kellett szembesülniük, hogy hidegvérrel megölték a terápiás kutyájukat.
Kabát Péter és Balajcza Szabolcs újpesti búcsúmeccse, valamint az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lejátszott Színész-Újságíró Rangadó volt a pénteken első alkalommal megrendezett Futball Éjszakája két kiemelkedő eseménye.
Franciaország 2035 körül tudja a lakossági energiaellátásban 50 százalékra csökkenteni a nukleáris energia arányát a jelenlegi 75 százalékról - jelentette be szerdán Edouard Philippe miniszterelnök.
Megszületett az első vajdasági rockopera: a Zenta 1697 arról a csatáról szól, ami a császári seregek és a törökök között zajlott Zentán, és amely véget vetett a 150 éves török hódoltságnak Magyarországon - hangzott el az M5 kulturális csatorna péntek esti híradójában.
Több mint egy évet kellett várnia, de végül visszakapta hétmillió forintját egy Magyarországon élő német exzsaru, akitől nagyon furfangos módszerrel csalt ki egy társaság 22 ezer eurót.
Vége az őrült tempónak, az elmúlt évek hajtása után Stohl András (51) már megválogatja, mit vállal el. A színész szeretne minél több időt együtt tölteni a gyerekeivel és szerelmével is.
Munkájában nagyon sikeres Orosz Barbara (38), és úgy érzi, eddigi legizgalmasabb időszakát éli meg szakmailag, azonban emellett, vagy éppen ezért, eddig elkerülte az igazi szerelem.
Ünnepi szenátusülés keretében megkezdődött a 2018-2019-es tanév a Miskolci Egyetemen pénteken. A felsőoktatási intézmény 284. akadémiai tanévét Torma András rektor nyitotta meg, majd Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a megyeszékhely polgáraivá fogadta az elsőéveseket, és jelképesen átadta a "gólyáknak" a város kulcsát.
Tizenhárom és fél év fiatalkorúak börtönére ítélte a Tatabányai Törvényszék pénteken azt a 16 éves fiút, aki tavaly tavasszal egy éjszaka olyan súlyosan bántalmazott két hajléktalant Tatabányán, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.
Az aktív öregkor legnagyobb szószólója, rengeteget utazik, és a neve még mindig generációknak melengeti meg a szívét. Endrei Judittal (65) lakóhelyén, Szentendrén beszélgettünk az utazásokról, az anyaságról és arról, milyen érzés retró sztárnak lenni.
Sokakat meglepett a hír idén januárban, hogy a porszívóiról és ventilátorairól világhírűvé vált brit vállalat, a Dyson az autóiparban is szerencsét próbál, és egyből egy radikális kinézetű felső kategóriás villanyautóval indítaná karrierjét.
Hét százalékkal nőtt az első fél évben az autóipari termelés értéke Magyarországon a tavaly azonos időszakihoz képest - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, a Qualitative Production (QP) Gépipari és Kereskedelmi Zrt. hatezer négyzetméteres gyártóüzemének átadásán.
Jakupcsek Gabriella annyit nevetett a #Bochkor forgatásán, hogy elment a hangja. A műsor felvétele csütörtökön volt, az első új őszi adást vasárnap 20:10-kor láthatják a nézők. Hajdu Steve és Tornóczky Anita mellett először ült Bochkor Gábor kanapéján Kárász Róbert is.
Ahogy a Vasfüggöny leomlott, a világ összes nagyhatalma gőzerővel elkezdte leépíteni haderejét, több százezer katona találta magát világszerte munka nélkül. A kisebb-nagyobb lokális konfliktusok azonban változatlanul zajlottak tovább...
A várakozásokkal ellentétben végül nem találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelben, miután előbbi lemondta a tárgyalást, mondván, hogy annak jelenleg nincsenek meg a minimális feltételei.
A Touareg kétség kívül a legkomolyabb ma kapható Volkswagen. Olyan arca van, hogy azt hinnénk, senki nem mer vele vitázni. A magyar valóság persze ezt is megcáfolta.
Pénzhiány, gyenge menedzsment, az ellátórendszerbe kódolt hibák: nagyjából a fenti okok vezethettek a Honvéd Kórház sürgősségi centrumának bedőlés közeli állapotához. Az összeomlást megakadályozó intézkedésekhez elég volt egy felmondás és néhány érzékeny adat megszellőztetése. A Hetek cikke.
Valósággal megrohanták a kisvállalkozások az adóhivatalt: az elmúlt másfél évben 110 ezer kisebb gazdasági szereplő csatlakozott a katához és több mint húszezer közepes cég a kivához.
A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásfelhasználásának mind a négy fontos mutatószámában a nyolc régiós ország között az élen jár Magyarország - mutatott rá a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadása egyik ábrájával...
Bár a minőséggel így sincs probléma, a mennyiség elmarad a megszokottól. Ráadásul az exportpiacokon az árak is alacsonyabbak, ami az ágazati szereplők megélhetését veszélyezteti.
Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot - számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén.
Nagyot szakított valaki az amerikai bérek váratlan megugrásával: a pénteken kora délután megjelent munkaerő-piaci adatot megelőzően egy titokzatos kereskedő olyan üzletet kötött, ami percek alatt 10 millió dolláros profitot hozott neki...
Gondoltad volna, hogy egy görögdinnyénél gyakran több pénzt fizetsz ki a kukába való héjra, mint magára a lédús gyümölcshúsra? Pedig így van. Ráadásul a dinnye nem az egyetlen gyümölcs, aminek a héjáért és/vagy a magjáért is...
Nagy öröm ez a díj, hatalmas megtiszteltetés számunkra, és jelzi a stáb teljesítményét. Bár a verseny többi filmjét nem láttam, úgy hallottam, erős volt a mezőny - mondta Nemes Jeles László pénteken azután, hogy a velencei filmfesztiválon pénteken a rendező filmjének, a Napszálltának ítélték oda a kritikusok díját.
George Papadopoulos volt az, akinek egy kocsmai fecsegéséből az egész orosz beavatkozásos sztori kipattant. 14 napra mehet börtönbe, mert hazudott az FBI-nak.
Jeff Sessions igazságügyi miniszternek vizsgálatot kellene indítania a The New York Times című amerikai napilapban megjelent névtelen cikk ügyében - hangoztatta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak egy észak-dakotai kampányrendezvény előtt.
Aligha van ember, aki ne hallotta volna a Piroska és a farkas meséjét. Ez olyan egyetemes történet, amelyet mindannyian ismerünk és remekül szórakoztunk rajta.
Sokan rettegnek a kelt tésztától, hogy valamelyik fázisban elrontják. Pedig a tészta készítéséhez csak egy titkos összetevő kell, a türelem. Hagyjuk, hogy az szépen, magától megkeljen.