Jogosan gondolhatnánk, hogyha már lassan minden luxusmárka beszáll a SUV divatőrületbe, miért pont a Mclaren maradna ki mindebből? A cég elnöke válaszolt.
Nem feltétlen egészséges felállás, amikor a kapcsolat mindkét tagja ugyanott dolgozik. Különösen, ha vezető- beosztott viszonyban is állnak. Lehet jól csinálni?
A szeptemberrel nem csak a tanév, hanem az új törvényhozási ciklus is kezdetét veszi. Erősen indul az őszi ülésszak: a tudományos világ átszabása, az egyházügyi törvény módosítása és az abortusz-ügy is szerepel a kormány tervei között. A Hetek cikke.
Kosgel Mathew kenyai futónak mindössze 66 percre volt szüksége a 21,1 kilométeres félmaraton távra, és ezzel megnyerte a versenyt. A magyar bajnok Csere Gáspár 25 másodperccel mögötte érkezett a 2. helyre, ezzel a jubileumi 10. félmaraton győzelmét szerezte meg a magyar bajnokságban.
Elképesztő jelentések érkeznek a Szojuz űrállomással kapcsolatban. Eddig azt közölték, hogy egy mikrometeorit ütötte át a falat, ám a legújabb hír szerint egy szerelő maga fúrta meg azt.
A levegőben szálló finompor világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.
A nyári utazások helyett sokan megvárjárják az őszt, és ilyenkor kezdenek el vadászni a legolcsóbb ajánlatokra. A főszezon árainak töredékért juthatunk így el Európán belül szinte bárhová, ahol még kellemes az idő, de egészen...
A kick-boxos Rákóczi Renáta profi világbajnoki címet szerzett a norvégiai Elverumban megrendezett gálán a full-contact szabályrendszer 55 kilogrammos súlycsoportjában, miután szombat este pontozással jobbnak bizonyult a hazaiak klasszisánál, Kristin Vollstadtnál.
Amiről azt képzelnénk, hogy fantazmagória, az holnap valóság, és már csak az a kérdés, hogy milyen gyorsan alakítja át saját mikrokörnyezetünket. Mert az nem vitás, hogy átalakítja. A negyedik ipari forradalom gyökeresen felforgatja a munka világát, a vállalatok szervezeti felépítését, a kommunikációt, a HR-t, az együttműködéseket.
Az északi féltekén izzasztó nyár volt az idei, de az egész bolygón rekordokat döntögettek a hőhullámok, amit a kanadai Kluane Nemzeti Parkban található Lowell-gleccser is megérzett.
Az európai országok egyre nagyobb lemaradásban vannak versenyképességben Észak-Amerika és az ázsiai országok jó része mögött, mivel túl keveset fordítanak kutatási-fejlesztési beruházásokra, valamint az infrastruktúra minőségének...
Kampányt indított a hegyvidéki önkormányzat, hogy felhívja a fiatalok figyelmét, legyenek óvatosak a zebrán. Az iskolakezdésre időzített akcióról a XII. kerület projektfelelőse az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában beszélt.
168 ország lakosait kérdezték meg. A két évvel ezelőtti felmérés alapján egyébként a világ népességének több mint negyede, azaz 1,4 milliárd ember nem mozog eleget.
Amilyen nyugodt volt még összességében augusztusig a trópusi viharok szezonja, olyan aktív a szeptember - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Tóba zuhant vasárnap egy kis utasszállító repülőgép Dél-Szudánban, a 19 személyes légi járművön legalább 22-en utaztak, legkevesebb 17 ember meghalt - közölték a helyi hatóságok.
A volt brit külügyminiszter szerint "megalázó" a saját egykori kormánya által a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerére nyáron kidolgozott javaslatcsomag.