Az MNB összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás...
A munkáltató 2019. január 1-jétől béren kívüli juttatásra vonatkozó kedvező közteherfizetés mellett kizárólag a SZÉP-kártya egyes alszámláira nyújthat támogatást. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen időponttól a munkáltató béren kívüli juttatásként nem adhat a munkavállalóinak legfeljebb évi 100 000 forint összegű pénzjuttatást - írják közleményükb
Új jogosultságokat vezetett be és emelte az ápolási díj összegeit a kormány A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke bár elismeri a növekmény mértékét, úgy véli, az emelést másként kellett volna végrehajtani.
Teljességgel elfogadhatatlannak nevezte és vizsgálatot sürget a szilveszterkor Brüsszelben történtek felderítésére Pieter De Crem frissen kinevezett belga belügyminiszter.
A pénzügyi digitalizáció – a teljes pénzügyi ökoszisztéma digitális forradalom általi rendszerszintű átalakulása – katalizálhatja a fenntartható fejlődés finanszírozását célzó globális erőfeszítéseket. A McKinsey Global Institute szerint a pénzügyi technológiák széles körű használata 2025-re akár 3,7 ezermilliárd dollárral bővítheti a növekedést sz
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest erősödött, de a dollárral és a svájci frankkal szemben gyengült.
Informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt.
A Datahouse hivatalos gépjármű forgalomba helyezési adatai szerint a Mercedes-Benz Hungária Kft. 2018-ban 4018 személygépjárművet értékesített hazánkban, ami a legmagasabb érték a prémium szegmensben és 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Legnagyobb számban a GLC fogyott, 506 darabot adtak el belőle. A kecskeméti Mercedes-Benz g
Nagy László hozzátette, nem zárja ki, hogy segíthet még a válogatottnak az olimpiai kvalifikáció során, ám jelenleg úgy tervez, hogy nyáron abbahagyja a játékot.
A Pabuk trópusi vihar miatt turisták százai rekedtek a Thai-öböl szigetein, és bezárt ott több repülőtér és kikötő - közölték pénteken a thaiföldi hatóságok
Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Egy brit házaspár szokatlanul nagy gyereksereggel büszkélkedhet: a tavaly született lányukkal együtt már 21 gyerekük van. Mivel az anyuka még csak 43 éves, felmerül a kérdés, hogy mikor vállalta az elsőt? A válasz sokakat megbotránkoztatott.
Amilyen nehezen döntött Barack Obama a beavatkozás mellett, olyan könnyedén vonul ki Donald Trump. A jelenlét már csak stratégiailag, és nem a harctéri feladatok miatt fontos.
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág a film.
Bár tudományos körökben közmegegyezés van a magyar nyelv finnugor rokonságáról, egy új, százfős intézet 800 millió forintért járhat utána a miniszterelnök által emlegetett türk vonalnak.
Már sokan várták a Porsche 718-as sorozatának csúcsmodelljeit, ám a márka a Cayman GT4 és a Boxster Spyder esetében még bizonyos tekintetben váratja a rajongókat, elsőként ugyanis előbbi pályanapokra való, közúton nem használható változatát mutatta meg.
Ízelítőt kapnak az idén a legjobb magyar természetfilmekből Olaszországban: a Vad Szigetköz és a Vad Kunság után a Vad Balatont is műsorára tűzi a RAI olasz közszolgálati televízió.
Ismét zuhant Amerika, de mindenekelőtt az Apple, miután profitfigyelmeztetést adott ki. Ma már emelkedés tapasztalható Ázsiában és Európában, Európában, a BUX is pluszban. Szárnyal a Telekom, de még inkább a nevet váltani készülő Plotinus. Erősödik a forint, hasít az aranyár.
Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak...
A Magyar Nemzeti Bank összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bank Burgenland Zrt.-re a felügyeleti vizsgálatán feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt - közölte az
Izer Norbert elmondta, hamarosan megduplázódhat a katások száma: míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában.
Hóhelyzettel súlyosbított, kemény tranzitforgalomra kell számítani a következő napokban Magyarország útjain – figyelmeztet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Részletesen leírták, hol, mikor, mire kell figyelni.
A kínai miniszterelnök ma hajnalban előrevetítette, hogy a jegybank kötelező tartalékráta vágást fog majd bejelenteni, ez pedig pár órával később meg is történt: ráadásul szokatlanul nagy vágást tartalmaz a bejelentés. A tavalyi...