Az emberek sokkal könnyebben véleményt tudnak alkotni másokról, mint saját magukról, éppen ezért olyan jók a pszichológiai tesztek, mert általuk visszacsatolást kaphatnak egy döntésük kielemzése révén.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a demokráciába vetett bizalom katasztrofális és megbocsáthatatlan sérelmét okozná, ha a politika nem teljesítené a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott választói döntést.
Időközi választást tartottak január 13-án vasárnap Sajószentpéter 1. egyéni választókerületében, amelyet a Jobbikos képviselő, Hernádi Norbert halála miatt írtak ki. A Hírklikk információja szerint Kovács Mihály, az MSZP-DK jelöltje 124 szavazattal nyerte a mai megmérettetést, amíg Fóris István független jelölt - erős Fidesz támogatottsággal - 117
Néhány perc alatt megelőzte egy közlekedési káosz kialakulását Audijával Vincze Márton (48). A fővárosi férfi, mint mondta, nem gondolta, hogy ekkora sikert arat majd a mutatványa, ahogyan Audijával arrébb vontat egy csuklós trolibuszt.
Még több mint két hétig lehet játszani a Blikk új játékán a 100 kilós disznóért és a 3 napos wellnesshétvégéért, de jobb időben kitalálni, hogyan is lehet majd megbolondítva felejthetetlenné tenni a győztesek disznótorát.
Olyan gyorsan mozog a Föld mágneses mezője, hogy azonnal újra kell írni a navigációs rendszereket. Az előző módosítás 2015-ban volt, és úgy gondolták, pontos lesz 2020-ig, de már most korrigálni kell.
Jó erőben lesznek a Ferencváros labdarúgói az NB I tavaszi folytatására – legalábbis erre lehet következtetni a törökországi edzőtáborban készült képekből.
Arcán s kezén fagyási sérülésekkel, s majdnem nyolc kilóval könnyebben tért haza a Déli-sarkról Rakonczay Gábor (37), aki első magyarként érte el gyalog, külső segítség nélkül a Déli-sarkot.
Megkéselték az észak-lengyelországi Gdansk polgármesterét, Pawel Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen, a politikust újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították - közölte a lengyel média.
Az angol labdarúgó-válogatottat a 2018-as oroszországi világbajnokságon a legjobb négy közé vezető Gareth Southgate is esélyes lehet a Manchester United kispadjára a Sky Sport értesülései szerint.
Őrjöngött egy férfi Szombathelyen. A szemtanú szerint "zombiként" viselkedő férfi valószínűleg tudatmódosító szer hatása alatt kezdett verekedni egy presszóban, majd egy autót rongált meg.
Liu Shaolin Sándor megszerezte Magyarország történetének első összetett aranyérmét a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, ráadásul öccse, Liu Shaoang nyerte az ezüstérmet.
Shannon Cliftont hatéves korától fogva molesztálta a saját édesapja. Naponta többször is megerőszakolta, verte, és kétszer teherbe ejtette. A második magzatot meg kellett szülnie, az akkor még bőven kiskorú lánynak.
A navigációs rendszerre figyelt, emiatt került szorult helyzetbe az a kamionos, aki az M3-as autópálya helyett a szőlőhegyen kötött ki több tíztonnás járgányával.
Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó arany-, míg a női bronzérmes lett vasárnap a hollandiai Dordrechtben rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
Lemondott tisztségéről vasárnap a görög védelmi miniszter, a görög kormánykoalíció kisebbik tagjának vezetője a macedón-görög névvitát lezáró megállapodás elleni tiltakozásul, és visszahívta pártjának hat miniszterét is a kormányból.
Két hónapig mulatozhatunk az idei farsang alatt. A tavaszváró időszak vízkereszttől, január 6-tól hamvazószerdáig tart, idén ez március 6-ra esik. Tátrai Zsuzsanna néprejzkutató az M1 aktuális csatornán farsangi szokásokról, hagyományokról beszélt; azt is elmondta, nagyon ritka, hogy ilyen sokáig tartson a farsang.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-24-re legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koppenhágában.
Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években - közölte Varga Mihály az MTI-vel.
A PR pedig maraton, nem sprint – véli Szányi Gabriella, az MPRSZ elnökségi tagja. Véleménycikk a PR mérésének lehetőségeiről és a gyakorta hibás hazai gyakorlatról.
Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquamant, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén - írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.
A nyelés részben akaratlagos, részben reflexes tevékenység, mely lehetővé teszi a falat gyomorba jutását akkor is, ha a gravitáció ebben nem segít. Ha ez akadályozott, dysphagiáról, ha fájdalommal jár, odynophagiáról beszélünk. Mindkettő riasztó tünet, azonnali kivizsgálást igényel.
Az éjszaka folyamán hidegfront érte el hazánkat, melynek hatására napközben az ország nagyobb részén megerősödik, viharossá fokozódik az északnyugati szél.
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL. A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést január 10-én írta alá Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója az e
A tél derekán rendszerint megnézzük, vajon az autósok hány százaléka váltott téli gumira, most viszont a hó lehetőséget adott arra is, hogy megmutassuk, miért is fontos az.