Hétvégén várhatóan a szokásosnál is nagyobb lehet a forgalom a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös és az M1-M0-M3-as szakaszon a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt.
Az MSZP európai parlamenti képviselője ezzel azt a 131 oldalas dokumentumot minősítette, amelyben a kormány a Sargentini-jelentésben található bírálatokra igyekszik magyarázatot adni.
Megkezdték Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz támogatóihoz írott levele kézbesítését, amelyben a közelgő, májusi európai parlamenti (EP-) választás tétjére hívja fel a figyelmet a miniszterelnök, pártelnök - értesült a Magyar Idők.
2018. december 27-én kihirdetésre kerültek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett, a földforgalmat és az agrárium versenyképességét érintő törvénymódosítások. Az egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról szóló 2018. évi Cxxxvii. törvény, valamint az egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági föl
A hackertámadás a szövetségi parlament hét pártja közül hatot érint, a kivétel a legnagyobb ellenzéki erő, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD). A politikusok mellett művészek és újságírók is vannak az áldozatok között.
Magyarországon 20 százalékkal nőtt a Ford gépjárművek értékesítése tavaly. A tendencia idén folytatódik, a masszív növekedést táplálni fogja a növekedési hitelprogram most induló harmadik üteme is - mondta pénteken budapesti sajtótájékoztatóján Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.
Hódmezővásárhely több pontján óriásplakátok jelentek meg, amelyek egy-egy Márki-Zay Péter polgármestertől származó idézetet és egy fotót tartalmaznak. A plakátokat a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület jegyzi, a kihelyezés okairól Ádók Jánost, az egyesület elnökét kérdezte a vasarhely24.com.
Texasi befektetők kilenc éve találtak a kelet-afrikai Mozambik partjainál ígéretes földgázmezőket. A kitermelés idén indul, négy-öt év múlva ér a csúcsra, és onnan akár száz évig is a világ vezető gázexportőrévé válhat a ma még nagyon szegény állam. Érthető módon óriási a tolongás.
A legalacsonyabbak között vannak a magyarországi lakossági energaiárak 29 európai ország viszonylatában - állapította meg a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) friss vizsgálata.
Rétvári Bence közölte, a kormány idén januártól - új kategóriaként - a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.
Nem véletlenül itatta át összehasonlító tesztünket a nosztalgia: a jelek szerint hamarosan a Lexus is megválik a szívó V8-astól, igaz, elsőként nem az RC F és nem az LC 500 kapja meg a helyettesítést. 2020 második felében érkezik az IS szedán új generációja – az F csúcsverzióban pedig már a Lexus LS V6-os biturbó motorját találjuk majd.
A szombati napunk időjárását egy melegfront határozza meg, amely eleinte országszerte havazást, majd a nyugati és középső tájakon már havas esőt, esőt is okoz.
„Legyünk bátrak, szervezzünk spontán tüntetéseket, folyamatos útlezárásokat, akciókat, definiáljuk az ellenállást” – áll egy az Origo által közölt, ellenzéki tüntetésszervezőknek tulajdonított dokumentumban. Eszerint az ellenzéki aktivisták országos hálózatot, „tüntetésszervező bizottmányokat” és „akcióegységeket” szerveznének, valamint „ellepnék”
„Hozott néhány olyan döntést, amelyet a frakcióban nem tudunk elfogadni” – mondta az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltje, utalva a CEU költözéséhez vezető lépésekre is.
Továbbra is mélyponton van a női rendezők foglalkoztatottsága Hollywoodban: 2018-ban a 250 legnagyobb bevételű hollywoodi produkciónak mindössze 8 százalékát rendezték nők - számolt be az adatokról pénteken a The Guardian.
Az MSZP európai parlamenti képviselője ezzel azt a 131 oldalas dokumentumot minősítette, amelyben a kormány a Sargentini-jelentésben található bírálatokra igyekszik magyarázatot adni.
A vérzivataros december megviselte a Magyarországon kezelt részvényalapokat is, nagyon kevés olyan portfólió akadt, amely pozitív hozammal tudta jutalmazni tavaly a befektetőit. Több mint negyven alap zárta az évet kétszámjegyű mínusszal...
Ha elkezdi hullatni a leveleket, mindenki szinte egyszerre szabadul meg a karácsonyfától. Most a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) segít abban, hova kell őket elhelyezni ahhoz Budapesten, hogy a fákat plusz költség nélkül elszállítsák.
Amikor eljutunk egy barkácsáruházban a hátsó polcokon fekvő cementes zsákokhoz, nem valószínű, hogy pont az jutna eszünkbe, hogy az ember által előállított anyagok közül éppen ebből fogy a legtöbb a világon. Cementnél többet csak vízből használ az emberiség.
Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést; egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztat
Klaus Iohannis román államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazar legfőbb ügyészt, és Viorica Dancila szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja - jelentette be maga az elnök pénteki bukaresti sajtóértekezletén.
Még érdemes kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoktól - mondta a megbízott országos tisztifőorvos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: megbetegedések már vannak, járvány még nincs az országban.
Globálisan is egyre nagyobb igény mutatkozik a napenergetikai projektek finanszírozására, a piacon több évtizedes fellendülést vár a Fraunhofer Institute.
Az ünnepeket követően az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan szombaton és vasárnap a főbb tranzitútvonalakon, elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon, a Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt - Németországban...
Áramkimaradásokat és közlekedési fennakadásokat okozott a hóval és óránkénti 100 kilométeres széllökésekkel érkező hidegfront Görögország középső és északi részén.
Több száz német politikus ellen indult hackertámadás. Részben teljesen személyes adataikat tették ki tömegesen a Twitterre – közölte a berlini közszolgálati televízió, az RBB