2019. január 6. vasárnap

jan. 6
19:30
Tízszeres vasember lett: emberfeletti teljesítményt nyújtott Mindum Károly (SzMo)
Nem is sejtette, hogy ilyen eredményt ér majd el. Ő csak az egyes feladatokra összpontosított.
jan. 6
19:33
Sztrájkot hirdettek a berlini repülőtereken (ProfitLine)
Sztrájkot hirdetett hétfő reggelre a két berlini nemzetközi repülőtérre (Schönefeld, Tegel) a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi), a biztonsági szolgálatok dolgozóinak munkabeszüntetése miatt számos járatot, köztük egy budapestit is töröltek.
jan. 6
19:33
Nagyon kínos baki, elírták a bajnok nevét - fotó (Sport365)
Ezen röhög Anglia.
jan. 6
19:36
Erős földrengés volt Indonéziában (444.hu)
Hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra az Amerikai Földtani Intézet szerint. A rengés fészke tíz kilométerre a felszín alatt volt. Esetleges áldozatokról, anyagi károkról, illetve szökőár-fenyegetésről közép-európai idő szerint az esti órákig  nem érkezett jelentés.
jan. 6
19:36
Rooneyt letartóztatták az USA-ban (m4sport.hu)
A repülőtéren okozott galibát a futballista.
jan. 6
19:42
Netanjahu a korrupciós vádemelés elhalasztását sürgeti (Infostart)
Benjámin Netanjahu miniszterelnök és pártja, a Likud több politikusa kampányt kezdett azért, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész csak az április 9-i parlamenti választások után nyújtson be vádiratot a kormányfő elleni korrupciós ügyekben.
jan. 6
19:42
Erős földrengés volt Indonéziában (USAracing)
A etes fokozatú földmozgást követően esetleges áldozatokról, anyagi károkról, illetve szökőár-fenyegetésről közép-európai idő szerint az esti órákig nem érkezett jelentés.
jan. 6
19:42
Mellméretben verhetetlen a Barcelona-kapus felesége (BorsOnline)
Nem csodáljuk, hogy Marc-Andre Ter Stegen kiegyensúlyozott ember, és ebből fakadón megbízhatóan őrzi az FC Barclelona kapuját.
jan. 6
19:42
Új felfedezés a cukorbetegség leküzdéséhez: a szervezet képes lehet az öngyógyításra (SzMo)
Egy diabetológus szerint óriási eredmény lehet a norvég felfedezés, de még sokat kell rá várni.
jan. 6
19:48
Az Aquaman harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis toplistát (hirado.hu)
A fantasy film eddig globálisan 941 millió dollár bevételt hozott.
jan. 6
19:48
Egy új szaúdi jogszabály kötelezi a bíróságokat, hogy legalább sms-ben értesítsék a nőket, akiktől elvált a férjük (444.hu)
Eddig ez sem volt kötelező, sok férfi titokban vált.
jan. 6
19:48
Egy szexológus elárulta, hogyan nevelhetünk szexuálisan tudatos, felelősségteljes gyerekeket (SzMo)
A szakértők szerint már kiskortól beszélni kell a szexualitásról.
jan. 6
19:54
Erős földrengés Indonéziában (Infostart)
Erős, hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra - jelentette az amerikai földtani intézet.
jan. 6
19:54
Németországi adatlopás: Seehofer vizsgálatot ígért (hirado.hu)
Csaknem ezer közszereplő érzékeny adatait lopták el.
jan. 6
19:54
Németországi adatlopás: Seehofer vizsgálatot ígért (hirado.hu)
Csaknem ezer közszereplő érzékeny adatait lopták el.
jan. 6
20:00
Donald Trump nem hajlandó kompromisszumra az amerikai-mexikói határfal ügyében (hirado.hu)
„A kormányzati szervek leállás véget érhet holnap, de eltarthat nagyon sokáig is.”
jan. 6
20:00
Baráth Botond érzelmes búcsút vett a Budapest Honvédtól (m4sport.hu)
Könnyeket csal a Honvéd-szurkolók szemébe.
jan. 6
20:03
Karlendítős iszogatás, posztolt Szálasi-induló – vannak még érdekességek a Mi Hazánk Ifjainak háza táján (ATV)
Egy vállaltan hungarista tag nemrégiben kikerült a Toroczkai-féle párt ifjainak vezetői közül, de úgy tűnik, így is vannak még közülük.
jan. 6
20:06
Ferenc pápa megemlékezett a Földközi-tengerből kimentett bevándorlókról (HírTV)
A katolikus egyházfő vízkereszt alkalmából a Szent Péter téren, több tízezer hívő előtt tartott imát.
jan. 6
20:09
Felmentését kéri a drogosan gázoló sofőr (BorsOnline)
Részegen, bedrogozva, közel százzal száguldozva ütött el az útpadkán egy debreceni férfi egy fiatal lányt és fiút. A fú azonnal meghalt, míg a lány maradandó fogyatékossággal éli tovább az életét. A sofőr felmentésért esedezik a bíróságon.
jan. 6
20:09
Éjszaka állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a győri vasútvonalon (hirado.hu)
Komárom és Tata között zárlatos lett a felsővezeték-rendszer.
jan. 6
20:12
Donald Trump nem enged, elhúzódhat a leállás (Infostart)
Nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében Donald Trump amerikai elnök.
jan. 6
20:12
Ismét a győzelem útjára lépett a Fehérvár AV19 (m4sport.hu)
Három mérkőzés után tudtak ismét győzni a fehérváriak.
jan. 6
20:21
Kőkeményen megbüntették a mocskos szájú világsztárt (Ripost)
Franck Ribéry saját rajongóit szidta, klubja, a Bayern München súlyos büntetést szab ki rá.
jan. 6
20:24
Felavatták Egyiptom legnagyobb kopt katedrálisát (hirado.hu)
Ferenc pápa és Donald Trump is üdvözlő üzenetet küldött a koptoknak.
jan. 6
20:27
Antalné Ihász Mária lett Nóráp polgármestere (hirado.hu)
A Veszprém megyei településen a polgármester halála miatt tartottak időközi választást.
jan. 6
20:30
Új részletek a nagy német adatlopásról (Infostart)
Csaknem ezer közszereplő, főleg politikusok személyes adatait érinti Németországban az a nagyszabású adatlopás, amely a napokban derült ki. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vasárnap az eset teljes körű kivizsgálását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát ígérte.
jan. 6
20:30
Az egyiptomi elnök véletlenül beismerte, hogy nagyon jóban vannak az izraeliekkel, ezért vissza akarta vonatni az interjúját (444.hu)
Az amerikai tévénél azt mondták, bocs, de nem.
jan. 6
20:30
Nyertek a Jegesmedvék a szlovák jégkorongligában (m4sport.hu)
Két vereség után jól jött az önbizalmat növelő győzelem.
jan. 6
20:39
Mitől alakulhat ki a futószemölcs? (WebBeteg)
A futószemölcs (lapos szemölcs, verruca plana) egy olyan jóindulatú bőrnövedék, melyet a humán papilloma vírus (HPV) bizonyos törzsei okoznak.
jan. 6
20:39
Élet és halál között a Forma-1 legendája (Sport365)
Ismét kórházban.
jan. 6
20:42
Donald Trump nem hajlandó kompromisszumra az amerikai-mexikói határfal ügyében (USAracing)
„Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról” – fogalmazott az amerikai elnök Camp Davidbe indulásakor.
jan. 6
20:48
Ellentmondásos helyzet pörgeti az amazonasi esőerdők pusztítását (Infostart)
Az új brazil elnök gazdasági akadályt lát a brazíliai esőerdők védelmében. Jair Bolsonaro korábban ígéretet tett arra, hogy országát kilépteti a párizsi klímaegyezményből és felszámolja a brazil környezetvédelmi minisztériumot. Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója arról beszélt, hogyan lehetne megteremteni a globális felelőségvállalást az A
jan. 6
20:48
Hétfő hajnalban adják át a Golden Globe-díjakat (HírTV)
Az Oscar előszobájának is tartott Golden Globe-on idén 26 kategóriában osztanak elismerést. Idén magyar film nincs a jelöltek között.
jan. 6
20:48
Wayne Rooney részegen káromkodott az utcán, ezért letartóztatták (444.hu)
Megbírságolták, aztán szabadon távozhatott.
jan. 6
20:48
Hazai pályán kapott ki a Real Madrid (m4sport.hu)
A Sevilla és az Atléti nem bírt egymással.
jan. 6
20:54
Negyedosztályú csapat ejtette ki a Leicestert az FA Kupából (m4sport.hu)
Bombameglepetés!
jan. 6
20:54
Borzasztó vége lett a várt szülinapnak, az anyuka teljesen összeomlott (Femcafe)
Ezt senkinek nem kívánjuk!
jan. 6
21:06
Továbbra is szenved 2019-ben a Real Madrid (Infostart)
A Real Madrid 2-0-s vereséget szenvedett a vendég Real Sociedadtól a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.
jan. 6
21:12
Újraindultak a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, de csak éjszaka állhat helyre a menetrend (SzMo)
A Mávinform szerint a felsővezetékben keletkezett zárlat.
jan. 6
21:18
Simán kikapott az éllovas FTC az Erste Ligában (m4sport.hu)
A váratlan vereség ellenére még mindig magabiztosan vezeti a bajnokságot a fővárosi gárda.
jan. 6
21:24
Nagy késések a győri vasútvonalon (Infostart)
A jelenleg tapasztalható 60-100 perc közötti késések fokozatosan csökkennek, éjszaka helyreállhat a menetrend a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon - közölte a Mávinform.
jan. 6
21:24
Nagy az érdeklődés, újabb topligás csapat vinné a magyar focistát (Ripost)
Nemrégiben a francia Montpellier és az olasz Fiorentina érdeklődött Nagy Dominik után. Újabb kérő akadt Olaszországban.
jan. 6
21:24
Drámai pillanatok a győri belvárosban: hőssé vált a biztonsági őr (Ripost)
A férfi épp ebédért ment, amikor egy kétségbeesett asszony szaladt oda hozzá.
jan. 6
21:30
Újabb utalás arra, hogy az ellenzéki pártok közös listán indulnak az EP-választáson (HírTV)
Az Origo Tóth Bertalan szocialista politikus felszólalásából következtet a közös listára.
jan. 6
21:33
Kiemelkedő évet zárt a Müpa (ProfitLine)
Kiemelkedően sikeres évet zárt a Müpa; az intézmény 2019-ben egy világsztárokat, a hazai művészeti élet legjobbjait felvonultató, számtalan új kezdeményezéssel és programmal teli évadra készül - közölte az MTI-vel az intézmény.
jan. 6
21:42
Így lehet irigylésre méltó manikűröd műköröm és géllak nélkül (Femcafe)
Otthon, körömlakkal elkészítve sem lehetetlen.
jan. 6
21:45
A Chelsea-ben folytathatja a PSG világsztárja (Sport365)
Komoly ajánlat!
jan. 6
21:51
Jövő héten is havazás és szél várható (Háziállat)
Az ég erősen felhős vagy borult lesz, a szél pedig helyenként viharossá fokozódik.
jan. 6
21:54
Ezen még Moszkvában is meglepődtek: Trump a hidegháborús Szovjetunió mellé állt (444.hu)
Az amerikai elnök elismerően beszélt a szovjetek afganisztáni inváziójáról.

Keresés