Bár a 10 ezres álomhatárt nem érte el az év végére Magyarországon a zöld rendszámos autók állománya, a tavalyi év mégis jelentős növekedést hozott: csak 2018-ban több ilyen rendszámot adtak ki az okmányirodák, mint 2018 előtt összesen.
Mondjuk ha belegondolok, mennyi rossz kínai csirkét, török padlizsánt és rántással dús gyorsbüfé-főzeléket ettem az elmúlt két évben, amióta ebben a príma belvárosi irodában dolgozom, egyszerűen esz a penész a miniszterelnök úr Gundel-menüje láttán...
Nem várható jegesedés a Dunán a következő napokban, a Tiszán viszont kezdődhet a jégzajlás - mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella. Nagy tavaink még nem alkalmasak korcsolyázásra, csak a partok mentén van némi jég, az is igen furcsán néz ki.
2019. február 6-9. között kerül megrendezésre a Winter ISPO, Európa legnagyobb sport kiállítása, ahol természetesen a téli sportokra is nagy hangsúlyt helyeznek. A nagy múltra visszatekintő vásárnak ismét München ad otthont, ezúttal már több mint 2800 kiállító részvételével.
Szakmai szempontból eredményesnek érzik az elmúlt évet a magyar munkavállalók, aminek egyik oka, hogy a feladataik elvégzése közben sok újat tanulhattak - derül ki egy friss felmérésből. A 2019-es sikerekhez leginkább inspiráló környezet...
Rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottunk tegnap elutazott az Európa-bajnokságra, de a szakvezetés előtte reggel még levezényelt egy edzést a gyakorló Jégcsarnokban, ami sajnos rosszul sült el.
Több mint háromszázötven pályamunkából Fazekas István Váci Mihály-díjas és Jókai-díjas költő, író, műfordító és drámaíró tanulmányának ítélte oda a fődíjat a nemzetközi szakmai bizottság.
Soha nem adott el annyi autót a BMW csoport, amennyit tavaly, amivel magukat a világ vezető prémiumautó-gyártójának tartják a bajorok. Ha szigorúan a Mercedes-BMW-Audi márkák csatáját néznénk (és nem a márkacsoportokét), akkor a BMW...
Idén nemcsak számos blockbuster kiállításnak örülhetünk, hanem új múzeumok, múzeumi részlegek alapításának is világszerte. A The Art Newspaper nyomán összegyűjtöttük 2019 legizgalmasabb nyitásait. Katari Nemzeti Múzeum, Doha...
Már a meglepően gyengére sikeredett német ipari termelési adatra megbillent kicsit reggel a forint, aztán délután tovább esett. Konkrét magyar hír/fejlemény tudomásunk szerint nincs mögötte, de nyilván a német gazdaság gyengélkedése...
David Lynch amerikai filmrendező, zenész, vizuális művész Small Stories / Kis történetek című fotókiállításával nyílik meg a Műcsarnokban március 1-jén a 3. Budapest Fotófesztivál.
Szakmai szempontból eredményesnek érzik az elmúlt évet a magyar munkavállalók, aminek egyik oka, hogy a feladataik elvégzése közben sok újat tanulhattak – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A 2019-es sikerekhez leginkább inspiráló környezet, képzések és személyes motiváció szükséges a válaszadók szerint.
Tizenkét hónapja tartó folyamatos csökkenéssel közel két éves mélypontot ért el decemberben az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatósága, a DG EcFin euróövezeti gazdasági hangulatindexe, az ESI. Magyarország az Európai...
Taylor Swift a levegőt puszilta Lady Gaga helyett, Rami Malek volt a kisember, aki kétségbeesetten próbálja magát észrevetetni a nagy sztárral, Idris Elba pedig a régi James Bonddal fotózkodott poénból.
Akinek fáj a háta, hajlamos óvakodni mindenféle fizikai aktivitástól. Holott a megfelelően kiválasztott és rendszeresen végzett mozgás sokat segíthet az állapoton. A szakorvosi iránymutatás jelentőségéről dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd szakorvosa beszélt.
Az egészségügyi szakdolgozók mindegyike részesülni fog béremelésben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Horváth Ildikó azt mondta,...
Az előzetesen tervezett 40 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK kedden, a hozam pedig továbbra is a nulla körül ingadozik. A meghirdetett 40 milliárd forintnyi rövid kincstárjegyre 73,8 milliárd...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a dokumentumban minden benne van, ami ehhez szükséges, és semmi olyan, ami a migráció megállítását segítené elő.
Elindult a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) új, digitális kárbejelentője, amely a hagyományos, kék-sárga nyomtatvánnyal egyenértékű, ám gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést tesz lehetővé.
A mostani ingatlanpiaci felívelés egyik kiindulópontja a budapesti belváros volt, ahol a befektetési célú kereslet erősödése adta meg az első lökést az áremelkedésnek. Mostanra viszont ez a helyzet megváltozott, a külsőbb kerületek...
Az előző években elindult építkezések jelentős része fejeződik be 2019-ben, így több mint 20 ezer új lakás átadása várható, ami várhatóan meghaladja majd a tavaly átadott új lakások számát - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely szerint az új lakások megjelenése fordulatot hozhat az albérletek piacán.
Autóutak építése, színházfelújítás, új kórházi szárny létrehozása, szállodaépítés, továbbá vasúti és repülőtéri fejlesztés is szerepel a Zala megyében idén elkészülő vagy induló, összesen több száz milliárd forint értékű beruházások között, amelyekről Zala megye és a zalai megyeszékhely vezetői közösen tartottak kedden évindító sajtótájékoztatót.