Itthon a béremelés hatásai miatt változtatnak a boltok a vasárnapi nyitva tartáson, Lengyelországban a kötelező vasárnapi zárva tartás miatt számolta fel több üzletét egy multi.
Vasárnap estétől egyre nagyobb területen számíthatunk megerősödő szélre, mely hétfőre viharossá fokozódik. A Dunántúlon 80 km/órát meghaladó lökések is előfordulhatnak.
A macedón parlament megszavazta azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek révén az ország új nevet kap. A görögök ratifikálása azonban még nem biztos. Közben a kormánykoalíció kisebbik pártja visszahívta minisztereit a kabinetből.
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül száz négyzetméter alapterületű, földszintes családi ház tetőszerkezete vasárnap délben a Pest megyei Szigetszentmiklóson a Melinda utcában.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a demokráciába vetett bizalom katasztrofális és megbocsáthatatlan sérelmét okozná, ha a politika nem teljesítené a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott választói döntést. May egykori hivatali elődje, Sir John Major ugyanakkor arra szólította fel vasárnap a kormányfőt, hogy állítsa le a Brexit-folyamat
Emberek milliói kockáztatja a korai halált, csak amiatt, hogy nem esznek elég rostot - derült ki egy friss, a WHO megbízásából készült tanulmányból. Hiába gondoljuk, hogy a kenyér és a krumpli az ellenségünk, valójában nincs így...
Lemondott tisztségéről vasárnap a görög védelmi miniszter, a görög kormánykoalíció kisebbik tagjának vezetője a macedón-görög névvitát lezáró megállapodás elleni tiltakozásul, és visszahívta pártjának hat miniszterét is...
Még mindig órákat kell várni a sürgősségin, de a szakemberek szerint az új, úgynevezett triázs-rendszer sokkal hatékonyabbá teszi az ellátást. Január elsejétől osztályozzák a betegeket: a legsürgősebb esetekben a lehető leghamarabb ellátják őket. A volt egészségügyi államtitkár szerint a problémát továbbra is a munkaerőhiány okozza.
A savanyú káposztából számtalan ízletes étel készíthető, ám nem csak ezért szeretjük. A savanyú káposzta és annak leve ugyanis tele van vitaminokkal és a bélrendszerre is jótékony hatással van. Egyszóval egy újkori multivitamin, amit már nagyanyáink is használtak.
Theresa May brit miniszterelnök szerint a demokráciába vetett bizalom katasztrofális és megbocsáthatatlan sérelmét okozná, ha a politika nem teljesítené a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott választói döntést. May egykori...
Theresa May szerint a demokráciába vetett bizalom sérülne, ha az emberektől megkérdeznék, még mindig akarják-e a Brexitet. Egy volt tory miniszterelnök pedig éppen ezt vetette fel.
Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter várta személyesen a torontói repülőtéren azt a 18 éves szaúdi nőt, aki állítása szerint elnyomó családja elől menekült el a hazájából.
Halász János szerint több közelmúltbeli nyilatkozat is utal arra, hogy Brüsszel még a májusi EP-választás előtt tető alá akarja hozni a migránsok kötelező elosztásának mechanizmusát.
Ha szabálytalanul van megírva, az szeretteinknek okoz később problémát, sok esetben évekig tartó pereskedést. Hogyan kell érvényes végrendeletet írni? Ügyvéd válaszol.
Bárcsak volnék fiatalabb, nem gondolkoznék egy percet sem a maradáson! – ezt a frusztrált mondatot a magyarok igen jelentős része kimondta már az elmúlt években. Vagy mondogatja, amikor csak teheti, Skype-on a gyereknek, unokának