Megérkezett a látványosnak nem, inkább sokat sejtetőnek mondható előzetes az új, nyolcadik szezonhoz, amely az HBO döntése értelmében a befejező is lesz. Videó!
Babos Tímea és Fucsovics Márton Melbourne-ből üzente meg, hogy a szövetséggel továbbra is fennálló nézeteltérésük miatt a februárban esedékes mérkőzéseken sem szerepelnek a válogatottban.
Lapértesülés szerint nőtt a sajátos nevelési igényű tanulók száma a szeptemberben kezdődött tanévben. Brassainé Balogh Judit gyógypedagógus-logopédus az InfoRádió kérdésére elmondta: ennek oka az, hogy egyre kevesebb figyelem jut a gyermekekre, pedig nem mindegyiküknek van valós problémája.
A Tátrában rengeteg hó hullott az előző időszakban, így szombaton megnyílt a nagyközönség előtt Szlovákia egyik legmeredekebb fekete pályája, amely a Lomnici-nyeregből vezet lefelé.
Nemrég lett országgyűlési képviselő László Imre; a Demokratikus Koalíció listájáról jutott be a parlamentbe. Most azonban, máris tovább lépne: ősszel, egyelőre három párt felkérésére, elindulna a főváros XI. kerületének polgármesteri címéért az önkormányzati választásokon. A cél egyértelmű: az ellenzéki oldalon egyetlen jelöltet állítani a Fidesz j
Már készülnek a kék metróvonal újabb szakaszának engedélyes és kiviteli tervei - írja a Magyar Idők. A tervek szerint a metró északi irányban két-két felszíni és felszín alatti közbenső állomást kap, és Káposztásmegyerig tart...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, de a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
Nemrég lett országgyűlési képviselő László Imre; a Demokratikus Koalíció listájáról jutott be a parlamentbe. Most azonban, máris tovább lépne: ősszel, egyelőre három párt felkérésére, elindulna a főváros XI. kerületének polgármesteri címéért az önkormányzati választásokon. A cél egyértelmű: az ellenzéki oldalon egyetlen jelöltet állítani a Fidesz j
Hárommillió forintért vásárolt parfümöket egy férfi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik árverésen. Állítja, az illatszerek nem eredetiek. Visszalépni nem tud, és átvenni, eladni sem meri a kölniket.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint Londonban 40 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma öt év alatt, de több más országban is gyakran fordulnak elő a hétvégi németországi támadáshoz hasonló esetek.
– Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
Lezuhant egy szállítógép hétfőn Iránban, a fővárostól, Teherántól nyugatra, a fedélzeten egyes jelentések szerint kilencen, más értesülések szerint tízen tartózkodtak.
Lassan kevesebbet látjuk az új Suzuki Jimny igazi arcát, annyi átépítés készült már hozzá. Sokan látják benne a Mercedes G-osztályt, a Liberty Walk is erre alapozott.
Lezuhant egy szállítógép hétfőn Iránban, a fővárostól, Teherántól nyugatra, a fedélzeten egyes jelentések szerint kilencen, más értesülések szerint tízen tartózkodtak.
Katar csapatával csapnak össze férfi kézilabdázóink a koppenhágai világbajnokságon, de lesz tenisz, labdarúgás és sznúker is a sportcsatornák kínálatában.
Még a kínai gazdaság lassulására utaló jelek közül is kirívó a mai külkereskedelmi jelentés, amely a várt növekedés helyett méretes visszaesést hozott mindkét relációban. A szakértők arra számítottak, hogy decemberben az import...
Bár január elsejétől a 20 ezer forint alatt tranzakciókra nem szed illetékeket az állam, ez nem látszik meg néhány bank tarifáin. A Portfolio összeszedte, melyik pénzintézet hogyan reagát az illeték eltörlésére. 2019. január...
Kihúzták a Hatoslottó 2. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 3. játékhéten 607 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1;...
Büntetőintézkedésekkel fenyegeti az Egyesült Államok berlini nagykövete az Északi Áramlat 2 földgázvezeték beruházásban résztvevő német vállalatokat - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap. A "Trump nagykövete zsarolni...
A korábban még csak kötvénykirályként emlegetett Bill Gross alapjában kezelt vagyon egymilliárd dollár alá csökkent a régóta tartó rossz teljesítmény és az ügyfelek pénzkivonása miatt - írja a Financial Times. A Gross által kezelt...