Egyelőre nem törte át a gátat, de egyre nagyobb a sztrájkhajlandóság a magyar munkavállalók körében – állítja Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a Népszavának adott interjújában.
Kiszivárgott a Mueller-jelentés nyers változata, amelyből kiderül: Trump elnök akarva vagy akaratlanul „segített” destabilizálni az Egyesült Államokat.
Peter Knoll nagyobb interjút adott a 24.hu-nak, ahol többek között arról is beszélt, hogy a Karmelita menza üzemeltetése is megéri nekik, de nem ezen van a fő haszon. A Gundel ügyvezetője arra is kitért, hogy sokkolták a negatív üzenetek, majd elárulta, hogy miért drágább ugyanaz az étel az éttermükben, mint a Karmelita kolostor menzáján.
Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta...
Földiák András arra számít, hogy akár 8-900 ezren is sztrájkolhatnak, ha úgy alakul. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint ugyanakkor minimum egy hónap, mire megszervezik a munkabeszüntetést. A kormány nem hoz létre tárgyalódelegációt, amely a szakszervezetekkel egyeztetne a követelésekről.
A mostani tüntetések nem azért vannak, mert a túlóratörvénnyel, a bíróságokkal vagy az alkotmánnyal probléma van, arról van szó, hogy az ellenzék elvesztette a választást, és ebbe képtelen belenyugodni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és alelnöke.
Pénteken ismét 8 000 darab saját részvényt vásárolt a PannErgy a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság a 2018. április 27-i közgyűlési határozat alapján folytatta a sajátrészvény-vásárlást, amelynek keretében január 11-én...
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint azok az országgyűlési képviselők, akik élő felvételeket készítettek az MTVA székházában, személyes adatokkal élhettek vissza.
Napjaink növénytermesztési tevékenysége elképzelhetetlen a kultúrnövények igényeit kielégítő tápanyag-utánpótlás nélkül. A kijuttatott makroelemek alapjaiban határozzák meg a növény vegetatív, generatív fejlődését, szabják meg annak adaptív képességeit.
Nyolc éve nem látott mélypontra süllyedt a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) nyilvántartott élő mulasztások száma. Az 1,4 millió darab nyilvántartott élő mulasztás így is elképesztően magas szám. Javuló statisztikák...
A termőtalaj legfőbb nemzeti kincsünk, az élővilág elsődleges tápanyagforrása és gazdaságunk egyik legfontosabb termelőeszköze. A talaj feltételesen megújuló természeti erőforrás, amely azt jelenti, hogy a növénytermesztés számára fontos tulajdonságát, termékenységét meghatározó, befolyásoló tényezőket, különböző emberi beavatkozásokkal lehet és ke
Kicsivel több, mint fél év együttlét után Chris Pratt már el is jegyezte szerelmét, Katherine Schwarzeneggert - ezt pedig egy nagyon cuki fotóval jelentették be!
Egy legalábbis tetszetős elmélet szerint a populizmus azért indult világhódító útjára az elmúlt esztendőkben, mert a hagyományos jobb- és baloldali formációk ideológiailag mostanra kiüresedtek.
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Eddig a világ csak a jobboldali populisták térnyerését látta, és sokan borzadtak el ettől, de szerintem még hátravan a baloldali populista-szocialista erők térnyerése - írta blogján Zsiday Viktor. Kiváló közgazdász kollégám azt...
Az Echo TV új, vasárnap esti műsorában G. Fodor Gábor vendége volt a 888.hu portál publicistája, aki a legnagyobb közösségi portállal kapcsolatban úgy fogalmazott: Lehetetlen megfelelni a Facebook közösségi irányelveinek, mivel a politikai korrektség jegyében egyre kevesebb dologról lehet beszélni.
Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva.
Hamarosan indulhat világ legerősebb árapályerőművének sorozatgyártása, ez pedig igazolni látszik azon várakozásokat, melyek szerint egy új iparág jöhet létre a technológia tömeggyártására. A klímaszempontok erősödésével a tengerek vízmozgásából megújuló energiát termelő technológia a globális energiaellátásban is számottevő tényezővé válhat; az Eur
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - erősítette meg hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a dániai férfi kézilabda-világbajnokságon. Angola ugyan 1-0-ra vezetett, de utána nem tudta megnehezíteni a mieink dolgát.
Az idei kézilabda-világbajnokságot Németországban rendezik, ennek egyik hivatalos nagykövete Stefan Kretzschmar, aki a T-Online német hírportálnak úgy fogalmazott: amennyiben egy sportoló elmondja a véleményét, úgy azon nyomban retorziók érik.
2018. január 7-11. között került megrendezésre a Kite Zrt. növényvédelmi képzése a jól megszokott helyszínen, Hévízen. Az immáron krisztusi kort elért rendezvény hagyományait egy új kezdeményezés bővítette ki, ami stílusosan éppen három évvel ezelőtt indult el az útjára. A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció hatására - minden évben a képzés ki