Ankara – Terrorszervezeti tagságért tíz év börtönbüntetésre ítélték pénteken Ankarában a Václav Havel-díjas korábbi török bírót, Murat Arslant, aki egyúttal egy bezáratott török civil jogi egyesület, a Bírák és Ügyészek Szövetségének (YARSAV) egykori elnöke is volt.
London – Telefonon próbálja győzködni Európa vezetőit Theresa May (62) brit miniszterelnök, hogy engedményeket kapjon az EU és London között megköttetett, de az angol parlament által leszavazott Brexit-megállapodással kapcsolatban.
A Bayern München 3-1-es győzelemmel kezdte a labdarúgó Bundesliga 2019-es tavaszi idényét. A bajorok így a szombati RB Leipzig–Borussia Dortmund rangadó előtt három pontnyira megközelítették a listavezető sárga-feketéket.
Hosszú várakozás után megnyílt a kibővített Fitlife Cukormentes Cukrászda a budapesti Király utcában. Az immár 27 férőhelyes cukrászdában bárki kényelmesen elfogyaszthatja kedvenc süteményét. A vendégek az egészséges életmód jegyében akár szobabiciklizhetnek is január 18-án és 19-én.
Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói hangulat januárban - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
István családja nem tud magához térni a férfi elveszítése miatti sokkból. Autizmussal élő kislányai, Dóri (12) és Csilla (7) még mindig reménykednek, hogy az apjuk csak viccből elbújt a kórházban, hogy valami rossz tréfa az egész. A kisebbik ráadásul épp ma ünnepli a születésnapját, és a legfontosabb az lett volna neki, hogy együtt legyen a család.
Lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne csillagászati összegért lehetne lakást vásárolni. Már nemcsak Budapesten szabadultak el az árak: egyre több vidéki településen is 300-400 ezer forint fölött mérik a lakások négyzetméterét.
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt pénteken az Audi győri gyárában. A dolgozók legalább 75 ezer forintos béremelést szeretnének. Azt mondják, így érnék el a környező országokban dolgozók jövedelmét. Az Audi például csehországi dolgozóinak 28 százalékkal többet fizet, mint itthon. Belgiumban pedig a magyar fizetés több mint háromszorosát adják.
Az ételek nyomtatása egyelőre kuriózum, távolról sem bevett gyakorlat. Egy amerikai fejlesztő fel szeretné gyorsítani a folyamatokat, és az ételeket nemcsak kinyomtató, hanem lézerrel meg is főző 3D nyomtatót épített.
A Hitachi felfüggesztette 28 milliárd dolláros brit atomerőmű-építési projektjét, amiben értesülések szerint a Brexit-ügynek is lehetett szerepe. A japán társaság az ügyhöz kapcsolódóan 2,8 milliárd dolláros veszteségleírásra kényszerül, ezzel együtt - bár erre állítólag maga a menedzsment is hajlik - egyelőre nem törölte a projektet, és folytatná
Gondoltad volna, hogy legalább 50 éve létezik már olyan fegyver, mellyel észrevehetetlenül szívrohamot lehet előidézni a gyanútlan áldozatban, minden nyom nélkül? Vagy esetleg azt, hogy egy ürüléknek látszó kupac CIA-s rádióadót rejthet?...
Totál elfajult már szinte az összes kategória, meglepő összemosódások születtek, és ebben a pickup szegmens is masszívan részt vesz. A Hilux is már legkevésbé munkagép, idén ráadásul az aranylakodalomé a főszerep.
Schobert Norbi (47) és felesége, Rubint Réka (40) nemrég tért haza a Maldív-szigeteki Alakreform-táborból, ahonnan az üzletember megható képet posztolt közösségi oldalán: felesége egy nyolc hónapos tündéri kislányt tart a kezében.
1999 óta felére esett vissza az alkoholisták becsült létszáma Magyarországon. Csökkent az alkohol miatti halálozások száma is, bár még mindig a sereghajtók között vagyunk nemzetközi viszonylatban. Aktuális tehát a külföldön évek óta futó szeszmentes január mozgalom Magyarországon is. A Hetek cikke.
Azok az MTVA-ban dolgozók, akikkel közvetlenül érintkeztek az elmúlt napokban, kedvesek voltak velük, például kaptak tőlük csokit – erről beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
Rendszertani besorolás A borsó-aknázólégy, a Liriomyza huidobrensis Blanchard (1926), az ízeltlábúak (Arthropoda) törzse, rovarok (Insecta) osztálya, kétszárnyúak (Diptera) rendjének Agromyzidae családjába tartozó Liriomyza genusba sorolható.
A munkavállalók széles rétegeiben nincs jelen az az elégedetlenség, amelyet az ellenzéki pártok, civil szervezetek próbálnak felkorbácsolni – hangsúlyozta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.
Ha eddig kétséges lett volna, most már végképp nem az: Magyarország minden tekintetben – sportszakmailag és diplomáciai tekintetben is – ott van az úszósport közvetlen élvonalában.
„Remélem, hogy az EP választási kampányok a közös értékek mentén zajlanak majd, és hogy le tudjuk győzni azt az agitpropot – ha használhatok egy avitt kifejezést –, azaz az agitációt és propagandát, amellyel bizonyos emberek el akarják leplezni az igazságot” – szögezte le a Hírklikknek Judith Sargentini az Európai Zöld Párt holland képviselője. Hoz
Magyarországon egy átlagfizetésből több csirkemellet lehetne venni, mint egy osztrák átlagfizetésből Ausztriában. Az persze már más kérdés, hogy Szlovákiában és az Egyesült Királyságban az ottani átlagfizuból még több csirkére...
− Vasárnap lesz Zámbó Jimmy (†42) születésének 61. évfordulója, amelyről a február 23-i koncerten emlékeznek meg, ahol különleges feldolgozás is felhangzik majd a Király első házasságából született fia, Krisztián (39) előadásában.
A Munka törvénykönyvet szokatlan körülmények között módosította a parlamenti kétharmad. Az új jogszabályt azóta sokan értelmezték a nyilvánosság fórumain, és az alábbi eredményre jutottak.
Szombaton temetik Paweł Adamowicz gdanski polgármestert, akit egy jótékonysági koncerten késeltek meg. Adamowicz volt az illiberális lengyel kormány egyik legnépszerűbb ellenfele, munkát és szállást adott a menekülteknek például. Hívei szerint a köztévé és a kormány gyűlöletpropagandája izgatta fel a gyilkosát.
Európában Magyarországon a legnagyobb az exporton belül a high-tech aránya, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások képesek a 21. századi technológia használatára, a magasabb hozzáadott érték előállítására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
400 háziorvosi praxisban nincs orvos, így több mint félmillió embernek nincs körzeti orvosa Magyarországon. Van olyan település ahova több mint tíz éve nem találnak szakembert. Az egyik rezidens szervezet szerint a fiatal, kezdő orvosok inkább kórházi tapasztalatot szeretnének szerezni, ezért nem vállalják a körzeteket. A szaktárca ugyanakkor hangs
A szlovák külügyminiszter szerint az Európai Unió a brexittel összefüggésben világosan kinyilvánította, hogy a labda most a brit térfélen pattog, és Londonnak meg kell mondania, mit akar. Az EBESZ soros elnöke hozzátette: Szlovákia olyan törvényt készít elő, amely garantálja a polgárok jogállásának kölcsönösségét.