Szegeden kezdődtek tegnap és az ország számos pontján folytatódnak ma és holnap a vidéki kormányellenes tüntetések és tiltakozások. Szombathely és Pápa mellett félpályás útlezárással jelezték az elégedetlenségüket a demonstrálók, este pedig Pécsen, Szombathelyen és Gödöllőn tartanak utcai felvonulásokat. Szombaton a budapesti mellett, további vidék
Elindul a főpolgármesteri posztért - ezt Karácsony Gergely a Partizán című műsorban jelentette be. A Párbeszéd társelnöke olyan fővárost szeretne, ami az embereké. Karácsony Gergely arról is beszélt, szerinte van különbség az első és a második Tarlós-ciklus között.
A kínai és az amerikai piacok is fellélegeztek, miután a pekingi kereskedelmi tárca bejelentette: a jövő hét elején magasrangú amerikai delegáció érkezik Kínába, hogy elsimítsák a két ország közti feszült gazdasági viszonyt.
Európai és kínai vevők is elkezdhetik rendelni az új Teslát, a Model 3-at. Ez vagy jót jelent, vagy nem. Az új Tesla, a Model 3 értékesítését az Egyesült Államokban kezdték meg, szerdán írtunk is róla, hogy a tavaly decemberben zárult...
Gépek tartják életben azt a hatéves török kisfiút, akit saját apja vert félholtra egy porszívó csövével, miután a fiúcska nem volt hajlandó megírni a háziját. Az incidens İskenderun városában történt, az ország Hatay tartományában. A hatóságok azonnal letartóztatták a fiú apját, Mehmet Ali Y.-t, akinem állítólag nem ez volt az első dühkitörése. A
Az MNB összesen 16 millió forint bírságot szabott ki a Sopron Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt informatikai, hitelkockázat-kezelési, vállalatirányítási, számviteli, adatszolgáltatási, nyilvántartási, illetve a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzésére vonatkozó hiányosságok miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértése
Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója.
Katonai szintű, drónok elleni védelmi eszközöket rendelt több millió font értékben a londoni Gatwick repülőtér annak nyomán, hogy december végén három napig megzavarták a légikikötő forgalmát az ott reptetett távvezérlésű repülő eszközök - jelentette a The Times brit napilap.
Számos olyan veleszületett állapotot ismerünk, melyek önmagukban vagy más szerzett kockázati tényezővel társulva mélyvénás trombózis kialakulását eredményezik.
A tőlünk nyugatra elhelyezkedő anticiklon keleti peremén - így a Kárpát-medence fölött is - eleinte egy meleg-, majd holnap délutántól egy hidegfront vonul át.
Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját - jelentette pénteken a nemzetközi sajtó.
Emmanuel Macron francia elnök kész a lakosság követeléseinek megfelelő, mélyreható átalakításokra - közölte pénteken Benjamin Griveaux kormányszóvivő. A francia államfő ezt az idei év első kabinetülésén közölte, utalva a sárgamellényesek...