2019. január 5. szombat

jan. 5
19:09
Jemeni polgárháború: Többen meghaltak a húszik és kormányerők összecsapásában Jemenben (ATV)
Heves harcok bontakoztak ki szombaton az északnyugat-jemeni Szaada tartományban a kormányerők és a síita húszi lázadók között, legalább húsz felkelő vesztette életét - jelentette a SABA jemeni hírügynökség.
jan. 5
19:12
Djokovic legyőzője nyerte a döntőt (Infostart)
A hetedik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Agut nyerte meg az 1,3 millió dollár (365 millió forint) összdíjazású keménypályás dohai férfi tenisztornát.
jan. 5
19:12
2018 volt a legmelegebb év Magyarországon (Agrofórum)
Az 1901 óta vezetett mérések szerint 2018 lett a legmelegebb év Magyarországon, a felmelegedés a globális melegedésnél is nagyobb mértékű - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Mti számára készített elemzéséből.
jan. 5
19:18
Filmbe illő támadás történt egy pénzszállító ellen (Autónavigátor)
Azt hinnénk, hogy amit a képernyőn látunk, csak kitalált történetek, látványosan leforgatva, a nagy pénzszállítóautó-rablás viszont most a való életben is megtörtént.
jan. 5
19:18
A tüntetők rövid időre lezárták a Margit hídat (HírTV)
Néhány percig állt a forgalom.
jan. 5
19:21
Egy játékos már elhagyta a Liverpoolt, még egy távozik (Sport365)
Ugyanannál a klubnál folytatják.
jan. 5
19:24
Szilágyi Csenge: a színházban az a jó, hogy mindenki tiszta lappal indul (Infostart)
Szilágyi Csenge színművész néhány nappal ezelőtt a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, amelyet a Vígszínház társulata ítél oda titkos szavazással az év kiemelkedő művészi teljesítményéért.
jan. 5
19:30
"Roxfortban nem volt vécé" - A Harry Potter írója nem túl gusztusos titkot osztott meg Harryékről (SzMo)
J. K. Rowling valószínűleg már megbánta ezt a kis elszólást.
jan. 5
19:33
Hangos tömeg követeli a rabszolgatörvény újratárgyalását a Kossuth téren - galéria (Grill Receptek)
Tízezrek mozdultak meg szombaton Budapesten és vidéken, hogy kifejezzék nemtetszésüket a dolgozókat kiszolgáltatott helyzetbe hozó „rabszolgatörvény” miatt.
jan. 5
19:35
Út az ismeretlenbe - egy kis maláj szolga lehetett a világelső (Grill Receptek)
Sorsfordító év volt 1519, akár a globalizáció kezdetének is tekinthetjük. Akkor, ötszáz éve bontott vitorlát az az expedíció, amelynek maroknyi túlélője körbehajózta a Földet. Furcsamód mégsem ez az elképesztő kaland nyitott új korszakot az emberiség történetében, hanem egy ugyanekkor zajló másik utazás.
jan. 5
19:36
Lélegzetelállító fotók a harbini jégfesztivál alkotásairól (Infostart)
Megnyílt a 35. Harpini Nemzetközi Jég- és Hófesztivál Kínában.
jan. 5
19:36
Fidesz: A szombati tüntetéssel megkezdődött Soros György EP-kampánya (HírTV)
Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint az EP-választási kampány további részében is lehet hasonló megmozdulásokra számítani.
jan. 5
19:39
Tátra: hatalmas a hó, lavina és elzárt menedékház (Síelők)
Továbbra is gondokat okoz a nagy havazás Észak-Szlovákiában, a Tátra hegységek és az Árva-völgyében is rengeteg a hó. A Magas-Tátra lengyel oldalán helikopterrel kellett kimenteni a vendégeket az egyik turistaházból.
jan. 5
19:42
Magához tért az agyhalott férfi, miután a családja úgy döntött, lekapcsolják a gépekről (SzMo)
Elbúcsúztak tőle, a lélegeztetőgépen kívül mindent lekapcsoltattak. Másnap megmozdult, most már beszél és mozog.
jan. 5
19:54
Fidesz: megkezdődött Soros György EP-kampánya (HírTV)
Hidvéghi Balázs szerint az EP-választási kampány további részében is lehet hasonló megmozdulásokra számítani.
jan. 5
20:06
Nincs gazdája a sötétségnek: nem lehet tudni ki kapcsolta le a közvilágítást ott, ahol a tüntetők gyülekeztek (Grill Receptek)
Az illetékes cég sajnálatos meghibásodásról beszél, ám annak nincs nyoma, hogy a kijavításán dolgoznának.
jan. 5
20:06
Úristen, ilyen trükkös touchdownt se mindennap látni (444.hu)
Az egyetemi másodosztály döntőjében a Kelet-Washington viccelte meg az évtized szupercsapatát, az Észak-dakotai Állami Egyetemet.
jan. 5
20:06
A kormány szerint külföldről finanszírozzák a tüntetéseket, Hadházy trágár módon reagált (HírTV)
Az ellenzékiek úgy gondolják, nincs semmi kivetnivaló abban, hogy egyeztetnek egymással és a civilekkel.
jan. 5
20:18
Századvég: nőttek a bérek és a foglalkoztatottság (AQUA)
Míg 2010-ben a 15 és 64 év közöttiek körében csupán 55,9 százalékos volt a foglalkoztatottság, a legfrissebb adatok szerint már 69,7 százalék, ami jobb az EU átlagánál.
jan. 5
20:24
Több városban is tüntettek a túlóratörvény ellen (SzMo)
Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Szolnokon, Komlón, Tapolcán és Békéscsabán is szerveztek tüntetést. Nyíregyházán félpályás útlezárással tiltakoztak.
jan. 5
20:27
Ismét elvitték a Jokert (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 1. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
jan. 5
20:27
Mégsem vonul vissza Nagy László? (Sport365)
Újra nyilatkozott.
jan. 5
20:29
Maradona szerződést hosszabbított (Sport365)
Szezon végéig szól a megállapodás.
jan. 5
20:36
Idén először vonultak utcára a sárgamellényesek Párizsban (HírTV)
Továbbra is Emmanuel Macron miniszterelnök lemondását követelik.
jan. 5
20:36
Utak és hidak lezárására készülnek a tüntetők (Igényesférfi.hu)
Új rendszerváltást követeltek és út- és hídblokádokra való készülést is bejelentettek az ellenzéki pártok és a szakszervezetek szónokai a szombati budapesti tüntetésen. Elhangzott: a kormány „alkut kötött a tőkével” és „az ordas lelkű profitvadászokat választotta”.
jan. 5
20:39
Ezek a számok csinálnak idén először milliárdost egy átlagpolgárból (Grill Receptek)
Aki szerencsés, mert rengeteg lencsét és malacot fogyasztott, ráadásul jó számokat is ikszelt be, az közelébe kerülhet mintegy 1500 millió forintnak.
jan. 5
20:39
Mit takarnak az értékek? A vizeletminta laboreredményének kiértékelése (WebBeteg)
A vesebetegségek nagyon gyakran komolyabb tünetek, panaszok nélkül alakulnak ki. Ezért nagyon fontosak a vese működésére vonatkozó laboratóriumi szűrővizsgálatok annak érdekében, hogy a betegséget minél korábbi stádiumában lehessen felismerni és megfelelően kezelni.
jan. 5
20:48
Nancy Pelosi lehet a kulcsa a Trump ellen indítható nyomozásoknak (Infostart)
Nem ad pénzt Trump elnök mexikói határfalára, de hajlandó együttműködni a republikánusokkal - ezt üzente Nancy Pelosi, a demokrata többségű új amerikai Kongresszus frissen megválasztott elnöke. A politikus korábban azt sem zárta ki, hogy vádeljárás alá vonják Donald Trumpot.
jan. 5
20:54
Sírva fakadt a menyasszony a násznép miatt - sokkoló, mit műveltek (Femcafe)
Tönkretették a nagy napot.
jan. 5
20:54
Titokban tesztelt magyar éttermeket az olasz sztárséf (SzMo)
Utoljára ma kóstolt bele egy fővárosi étterem menüjébe az olasz Enrico Crippa, majd felfedte magát.
jan. 5
21:00
Pars Krisztián: kokain? (Sport365)
Megdöbbentő hír látott napvilágot.
jan. 5
21:00
A nagy vízi erőműveknek nincs jövőjük, de Kínában ezt még nem tudják (NRGreport)
Lesújtó véleményt fogalmazott meg egy friss tanulmány a vízi erőművek hatékonyságáról. A fejlett világban bontják, a fejlődő országokban építik a duzzasztókat.
jan. 5
21:03
Nőttek a bérek és a foglalkoztatottság (ProfitLine)
Az utóbbi években jelentősen nőttek a bérek és a foglalkoztatottság - erről beszélt Regős Gábor, a Századvég közgazdásza az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
jan. 5
21:06
Katalin hercegné 5 trükkje, aminek köszönhetően minden képen jól néz ki (Joy)
Megfigyelted már, milyen jól néz ki Katalin hercegné a róla készült fotókon? Ez nem a véletlen műve; az alábbi pár dolgot veti be, hogy mindig szuperek legyenek a képei!
jan. 5
21:12
Kövér László: Mondanivaló híján zavarkeltésre törekszik az ellenzék (HírTV)
A házelnök szerint a botrányokkal az elért eredményeket próbálják elfedni.
jan. 5
21:12
Egy kismama válni készül, mert a férje a volt barátnőjéről akarja elnevezni a gyereküket (SzMo)
Az apuka azzal érvel, hogy szeretné, ha 'valami' mindig emlékeztetné az exére.
jan. 5
21:24
Kokain miatt tiltották el tavaly Pars Krisztiánt (444.hu)
Az olimpiai bajnok kalapácsvetőt tavaly másfél évre tiltották el tiltott szerhasználat miatt.
jan. 5
21:33
Dortmundi a Bundesliga legjobbja cím (Sport365)
Megtörtént a szavazás.
jan. 5
21:36
Már 14 kilométeres a torlódás Hegyeshalomnál (Infostart)
Az 1-es főúton a kishatárt, vagy az M15-ös autóúton a rajkai, illetve a soproni, vagy a vámosszabadi határátlépési pontokat javasolják az autósoknak.
jan. 5
21:36
Összeállt a Wellhello 5 zenésze, és új zenekart csináltak új énekessel (SzMo)
'Tele vagyunk ötletekkel, és alig várjuk, hogy ismét színpadra álljon a brigád' - nyilatkozták a Talk2night tagjai a Szeretlek Magyarországnak.
jan. 5
21:42
Ötvenhárman lettek pár ezer forint híján milliomosok (Infostart)
Nem volt telitalálatos az ötöslottón, négytalálatos viszont annál több.
jan. 5
21:42
Te jól csinálod? Íme a helyes arctisztítás lépésről lépésre (Femcafe)
Jobban jársz, ha mostantól így csinálod.
jan. 5
21:48
Szüljenek kevesebbet a franciák, hogy legyen hely a migránsoknak – tanácsolja a volt miniszter (HírTV)
A környezetvédelmi tárca egykori vezetője megszüntetné a háromgyermekesek támogatását.
jan. 5
22:00
SZRTÁJK! (Igényesférfi.hu)
Szrtájkra készülnek az ellenzéki tüntetők.
jan. 5
22:00
Szőrös január – hatalmas vitát kavart egy diáklány kampánya azért, hogy a nők ne szőrtelenítsék magukat (SzMo)
A 21 éves Laura Jackson szerint milliárdos iparág épül valamire, amit a férfiak tulajdonképpen nem is várnak el.
jan. 5
22:06
Brutális gigadugó az M1-esen: 14 km a sor, erre tudsz kerülni (Pénzcentrum)
A megnövekedett forgalom miatt már 14 kilométeres a torlódás az M1-es autópályán, Hegyeshalom közelében; a határátkelő pontnál is lassúbb áthaladásra kell számítania a közlekedőknek - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság...
jan. 5
22:06
Gyurcsány Ferenc: Közösen lázadunk (Tiszta Jövő)
Először eltakarítjuk ezt a mocskos bandát.
jan. 5
22:06
Meglepetés-lánykéréshez "bérelt fel" egy komplett repülőgépet a férfi utasokkal, személyzettel (SzMo)
A vőlegény kérésére kidíszítették a teljes utasteret, hatalmas buli volt. Mutatjuk a videót.
jan. 5
22:08
Szél Bernadett: Magyarország nem lehet Orbán Viktoré! (Tiszta Jövő)
Verőlegényekkel nem lehet országot vezetni!
jan. 5
22:18
Országos tüntetést hirdettek, sztrájkra készülnek a szakszervezetek (HírTV)
A pártok is követelték a munka törvénykönyvének megváltoztatását, de távlatibb terveket is vázoltak: az MSZP választási összefogást sürgetett.

Keresés