Donald Trump amerikai elnök termékenynek, Nancy Pelosi vitákkal terheltnek minősítette pénteki fehér házi tárgyalásukat a részleges kormányzati leállás feloldásáról és a déli határon felépítendő falról. "Valóban azt mondtam...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint nem csökkent az illegális bevándorlás szervezettsége és irányítottsága, a migrációt szervezők és embercsempészek folyamatosan figyelik az országok intézkedéseit.
Feltételezett ebolás megbetegedéssel került egy páciens Svédországban az uppsalai egyetemi klinika elkülönítőjébe pénteken, estére az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy nem ebolás megbetegedésről van szó - közölték helyi hatóságok.
A korábbi becslésnél jóval kevesebb, de még így is több mint 300 millió hotelvendég adatai juthattak illetéktelenekhez a Marriott egyik hotelláncánál. Tavaly november végén derült ki, hogy már 2014 óta hozzáférhettek illetéktelenek...
Az egri Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Leányka Superior és a soproni Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos borainak ítélte a 2018-as Magyar Bor Nagydíjat a Magyar Borszakírók Köre.
Tönkretett kerítések, feldúlt kertek - a Heves megyei Sirokon négylábú vandálok dúlnak éjjelente. Az agancsos elkövetők ellen nincs hatékony megelőzési módszer: a polgármester szerint a szarvasok úgy mászkálnak ki-be a településre, mintha az még az erdő része lenne.
Este 9 után a fél ország már behavazódott, és ez még csak a kezdet! Fotó: Pixabay Télies napok jönnek, a hőmérséklet napközben is csak ritkán megy nulla fok fölé. Az Időkép pillanatképe szerint este 10 körül lépte át a Duna vonalát a havazás, és halad kelet felé. A portál előrejelzése szerint Szombaton országszerte csapadékos idő várható, többfelé
A karhatalom nem tűr meg egy évtizedek óta jól működő társadalomtudományi diszciplínát, amely a kormányzati propagandával ellentétben nem a nemek eltörlésével foglalkozik.
Szlovéniában tavaly 85 ezer 544 új személygépkocsit adtak el, ami 3 százalékkal több, mint 2017-ben volt - közölte a szlovén kereskedelmi kamara pénteken.
A gyorsforgalmi utak egy része sónedves. A Salgótarjánt Péccsel összekötő vonaltól nyugatra szinte mindenütt esik a hó, a nyugati határ mellett azonban már több helyen elállt a havazás – adta hírül az Útinform. A jelentés szerint a gyorsforgalmi utak egy része sónedves, de az M1-es autópálya komáromi szakaszán és az M7-es balatonvilágosi és fonyódi
A pénzügyi digitalizáció – a teljes pénzügyi ökoszisztéma digitális forradalom általi rendszerszintű átalakulása – katalizálhatja a fenntartható fejlődés finanszírozását célzó globális erőfeszítéseket. A McKinsey Global Institute szerint a pénzügyi technológiák széles körű használata 2025-re akár 3,7 ezermilliárd dollárral bővítheti a növekedést sz
"Fogyatékossági támogatásra, vakok személyi járadékára jogosultak, illetve akiknél legalább 50 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg 5 nap" Szeretném megkérdezni, hogy a fogyatékossági támogatás alatt az az eset is értendő, hogy ha valaki laktózérzékenység miatt fogyatékossági adókedvezményt kap, orvosi igazolása van tartós fogyatékosságr
Hiába a horvát Luka Modric (33) eddigi egyeduralma a legrangosabb (FIFA Év játékosa, France Football Aranylabda) díjátadókon, a portugál Cristiano Ronaldo (33) is bezsebelt egy elismerést a Globe Soccer Awardson.
Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Január 11-én, pénteken 15 órakor vesznek végső búcsút Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendezőtől, volt országgyűlési képviselőtől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - közölte a köztestület az MTI-vel pénteken.