Újra van ok az aggodalomra: a háromszoros Forma–1-es világbajnok osztrák pilóta, Niki Lauda (69) ismét kórházba került. Az egykori autóversenyző influenzás lett, emiatt kellett egy bécsi klinikára szállítani, és az elmúlt hónapok kemény harcát követően ez nem túl jó jel az állapotát tekintve.
Négy évig üldözte szerelmével az énekest a dúsgazdag amerikai asszony, ám ő elhessegette, és inkább Klárikát vette el. A nyolcvanéves énekes úgy érzi, most először megérintette az elmúlás szele.
A Mennyország tourist és még megannyi Tankcsapda-klasszikus fogja aláfesteni a zenekar tragikus körülmények között elhunyt rajongója, Böröcz Kata gyászszertartását. Édesanyja így akar búcsúzni szeretett lányától.
A közép- és különösen a baloldali pártok gyengülése várható a májusi európai parlamenti (EP-) választáson - mondta Gálik Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
– Mesébe illő időben, zuhogó hóesésben érkezett meg Dakkából az Emirates menetrend szerinti utasszállító repülőjének turistaosztályán a bangladesi sziámi ikerpár, Rabia és Rukia (2) Magyarországra.
A diabétesz népbetegségnek számít az egész fejlett világban, s bár diétával és szükség esetén gyógyszerrel szinten tartható, gyógyítani egyelőre nem tudják. Ezért is szenzációs az a tudományos áttörés, amelyről az MTI számolt be norvég kutatók bejelentése alapján, s amely szerint a cukorbetegség a szervezet öngyógyító mechanizmusa felhasználásával
A torokgyulladás rendkívül gyakori betegség minden életkorban. Tünetei igen jellegzetesek, a legtöbb esetben fertőzés okozza a torok gyulladását. Az életminőséget, a munkaképességet jelentős mértékben befolyásolja a betegség.
A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesületnél (NAKE), ismertebb nevén az Autóvadász oldalon 2018-ban 182 lopást rögzítettek a 2017-es 199 darabbal szemben.
Ha Lappföldre gondolunk, akkor általában Finnország, illetve Skandinávia jut először az eszünkbe. A kettőt érdemes azonban külön kezelni, hiszen bár Finnországot a közvélemény néha Skandinávia részének tekinti, ez a régió a szó szoros értelmében Svédország, Norvégia és Dánia gyűjtőneve, a finneket pedig főként földrajzi, másrészt exgyarmati alapon
Enyhén lassult az amerikai szolgáltatóipari ágazat növekedése decemberben az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport pénteken közzétett végleges adatai szerint.
Hatalmas segítség a hazai használt autót vásárlóknak a január végéig tesztüzemben, de már működő elektronikus járműéletút-adatszolgáltatás, avagy a Jármű Szolgáltatási Platform.
A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint sokkal lassabban hathatnak majd a jegybank versenyképesség javítására irányuló reformjavaslatai, mint azt Matolcsyék elképzelték.
Véget vetünk a hosszú ideje tartó számháborúnak, és bemutatjuk, hogy hivatalosan hány magyar dolgozik minimálbérért! A Portfolio birtokába került, a Pénzügyminisztérium által készített anyagból kiderült, hogy a hazai vállalati szektorban...
Nem sokat pihen Holle anyó mostanában, hiszen a héten folytatódik a havazás. Az is igaz, hogy valamiért szeret egy helyen maradni, nagyjából most is ott várható havazás, ahol az előző időszakban.
A berni Kunstmuseum újabb képeinek eredete kapcsán merült fel gyanú, miután egy irat szerint adományozójuk, a köztiszteletben álló Georges Keller műkereskedő kapcsolatban állt egy francia kollégájával, aki a náci megszállás idején németekkel kereskedett.
2019 a hitelek összeomlásának éve lehet - gondolják egyesek. Látva a kihelyezések brutális emelkedését az elmúlt években, akár aggódhatnánk is. A legnagyobb növekményt ezen belül is a személyi hitelek terén észlelhettünk. Szerencsére...
A makrogazdasági mutatók többsége minden fronton lassulást jelez előre, az előttünk álló héten a kiskereskedelmi és a tengerentúli inflációs mutató adhat támpontot a monetáris politikák várható alakulásához.
A hazai bankrendszer az elmúlt évek több kormányzati intézkedése nyomán lezártnak tekinti a hazai devizahitelek és az azokhoz kapcsolódó problémák, elhúzódó tortúrák, kálváriák ügyét.
Targoncával törtek be egy minisztériumi épületbe a sárga mellényes tüntetők Párizs központjában szombaton. A kormányszóvivőt és a stábját úgy kellett kimenekíteni. Az ellenzéki demonstrálók Franciaország-szerte utcára vonultak, több helyen zavargások alakultak ki.