Mondhatni, magától értetődő, hogy pont a Takarékossági Világnapon zárul le a takarékok integrációja. Az már kevésbé logikus, hogy ugyaneddig a napig kell a pénzintézeti ügyfeleknek egyeztetniük az adataikat a szolgáltatójukkal. Hol tartunk most ezekben az ügyekben? – ezek foglalkoztatták kollégánkat hétfő reggel. No meg az, hogy hány cég férhet még
Mondhatni, magától értetődő, hogy pont a Takarékossági Világnapon zárul le a takarékok integrációja. Az már kevésbé logikus, hogy ugyaneddig a napig kell a pénzintézeti ügyfeleknek egyeztetniük az adataikat a szolgáltatójukkal. Hol tartunk most ezekben az ügyekben? – ezek foglalkoztatták kollégánkat hétfő reggel. No meg az, hogy hány cég férhet még
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény - közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője.
Bár Karel Gott-tól a múlt hét végén hivatalosan már elbúcsúzott Csehország, az október 1-jén elhunyt világhírű cseh énekes prágai villájához továbbra is nagy számban özönlenek rajongói, hogy ott virágokat helyezzenek el és mécsest gyújtsanak emlékére.
Benyújtotta lemondását Ferenc pápának a pápai állam biztonsági szolgálatát vezető Domenico Giani a Vatikánban kirobbant újabb pénzügyi-biztonsági botrányt követően - jelentette hétfőn az olasz sajtó.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény - közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
Kezdőnek számítok a súlyzós edzéseket illetően, ugyanis még csak most lesz egy éve, hogy rendszeresen járok konditerembe. Azonban mindig sportoltam:...
A volt kancelláriaminiszter Facebook-oldalán értékelte a választás eredményeit, amelynek eredményeképpen választókerületének településeinek összességét tekintve, mint fogalmazott, „akár elégedettek is lehetnének”, azt ugyanakkor elismerte, Hódmezővásárhelyen lezárult egy korszak azzal, hogy Márki-Zay Péter támogatói a polgármesteri cím mellett megs
Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter nyert vasárnap, így Lázár János városa maradt ellenzéki irányítás alatt. A fideszes országgyűlési képviselő csak hétfő délután kommentálta Facebook-oldalán a vasárnapi eredményt.
Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter nyert vasárnap, így Lázár János városa maradt ellenzéki irányítás alatt. A fideszes országgyűlési képviselő csak hétfő délután kommentálta Facebook-oldalán a vasárnapi eredményt.
Zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt a spanyol legfelsőbb bíróság 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre hétfőn közzétett ítéletében. Ismét nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Carles Puigdemont ellen.
Aki a korábbi évek tapasztalatai alapján idén arra készül, hogy a kedvezményes napokon vásárol nagyobb értékű terméket, érdemes már most figyelemmel kísérnie az aktuális árkínálatot.
Carles Puigdemont ellen a spanyol legfelsőbb bíróság azután hozta meg a döntést, hogy előtte kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítéltek maratoni hosszúságú börtönbüntetésre.
A DK elnöke szerint a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza összetört, az országnak nem az ellenzék, hanem a kormánypárt a fő problémája, és az ellenzéki oldalon nincs alternatívája a legszélesebb körű együttműködésnek.
A címben szereplő kérdés elsőre ellentmondásosnak tűnő gondolatára épít Laurent Obertone ultrarealista regénye, a Gerilla. A helyszín Franciaország. És, hogy mikor? Valamikor a jelen közelében.
Újabb jegytípus jelent meg a Mobiljegy applikációban: már Tatabányán is lehet buszjegyet venni mobiltelefonnal. A tatabányai mobiljegy időalapú, megvásárlás után 60 percen belül tetszőleges számú átszállásra biztosít lehetőséget a T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. valamennyi járatán.
„Jelenleg a technikai egyeztetések zajlanak, szeretnék majd leülni a jelenlegi városvezetéssel, hogy ennek a lépéseiről is tárgyaljunk” – mondta Veres Pál.
Egymással és másfajta programokkal is küzdöttek a vasárnapi szavazásról tudósító tévécsatornák. Köztük is lehetett választani, de a kép meglehetősen vegyes.
Újabb káros műanyagot hoztak összefüggésbe a gyorsételekkel, és nem kell állandóan zsírtól csöpögő hamburgert enni ahhoz, hogy a szervezetünkbe jussanak. A PFAS ugyanis több százféle csomagolásban és dobozban megtalálható, és az érintett ételek közt vannak például a csomagolt kenyerek, sütemények, a szendvicstartók és a mikrózható pattogatott kukor
Hétfő délelőtt, a westminsteri parlamentben sor került II. Erzsébetnek az új ülésszakot megnyitó trónbeszédére, melyet ezúttal nem csak a nem is kissé anakronisztikus hagyományok szigorú követése, a lenyűgöző fény és pompa miatt kísért világszerte nagy figyelem.
Az ellenzéki jelölt, Glázer Tímea felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte csak 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt.
„Az önkormányzati választáson a jó ellenzéki szerepléssel elkezdődött az a folyamat, amely reálissá teszi a Fidesz belátható időn belüli leváltását „– nyilatkozta portálunknak Kéri László. A politológus úgy látja, hogy a kormány megbuktatására az ellenzék komolyabb esélyt kapott, mint amire a választás előtt számítani lehetett.
A brit kormány szabadkereskedelmi kapcsolatrendszert kíván kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, és törvényt alkot az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságainak biztosításáról. Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök kormányának új programját II. Erzsébet királynő ismertette hétfőn a brit
A Redmi K20/Mi 9T széria sikere a baráti árcédulának köszönhetően borítékolható volt. Nem is volt kérdés, hogy jön a folytatás, már csak az a kérdés mikor. A Redmi-t ismerve akár az is elképzelhető, hogy nem kell egy évet várnunk a következő generációra. Lu Weibing most elárult két apróságot a Redmi K30 mobilokról. 5G modem már